Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-08-01 / 4. szám
ERŐS VÁR 5. oldal H. NÉMETH ISTVÁN: NYÁRI LÁTOGATÓK Idegenek jöttek a faluba autóval, egész család, külföldiek. Németek. A papa együtt volt hadifogoly a falu egyik állattenyésztőjével. Nagyon örülnek egymásnak. A magyar család német tudása elég fogyatékos. A két férfi még jó! érti egymást, az asszonyok szívélyes tőmondatokban beszélnek. A két család fiai egész nap együtt motoroznak. Elismerő egytagú szavakat ugatnak egymásnak. A két pici lány pedig gyúrja a homokot, állandóan beszélnek egymáshoz, nem zavarja őket, hogy egy szót sem értenek egymás beszédéből, mégis tudják miről van szó. A vendégek három napig maradnak, innen mennek tovább körútjukra, előtte erőt gyűjtenek. Vasárnap elmennek a templomba a háziakkal, ők is evangélikusok. A tisztelendő ismerős dallamú énekeket választ, amit mindenütt énekelnek a világon, boldogan fújják a németek is, németül. Nézik nézegetik a fehérre meszelt egyszerű falusi templomot, az oltár fölé nyomorított szédítő magas szószéket. Istentisztelet után kérik a lelkészt, mutassa meg nekik a templom nevezetességeit. A pap elbámul. Mi van az ő templomában nevezetesség? Száznyolcvan éve épült a templom a császár Türelmi Rendelete után, a hosszú protestáns elnyomás végén. Gyorsan és boldogan építették, állítólag barokk stílusban, mivel a vízszintes tagoltság fölismerhető rajta. Köztünk szólva, a lelkész egyszer régen azt mondta templomáról, hogy „csűr-stílusban” épült. Akik építették, mielőbb hajlékot akartak teremteni az igehirdetésnek, nem gondoltak művészi szempontokra. Jó vastag falakat húztak, mert tégla, habarcs volt bőven, és vékony mennyezetet szerkesztettek, mert mire már oda felértek, nagyon takarékoskodni kellett. Az ablakok szimplák, télen nagy a hideg idebenn, nyáron meg egy-két kitört üvegszemen keresztül behallik a falu zaja. — Szóval barokk stílusban épült — mondja udvariasan a német vendég, és várakozón néz a papra. — Ja, ja — válaszol az szórakozottan, miközben arra gondol, hogy micsoda szép templomokat látott ő a német vendég hazájában a reformáció előtti és utáni korból. A legtöbb templomuk építészeti remekmű, belül műkincsek, márványtáblák, királyok, hercegek, művészek nevével, akik ott porladnak. A Luther-városok oltárképei előkelő helyet foglalnak el a művészettörténetben, faragott szárnyas oltárok idézik a középkort, orgonáikon a muzsika fejedelmei játszottak. Virágzott az egyházművészet, az ige iránti szeretet pazar dómokat emelt az igeszolgálatnak .. . Viszont abban az időben nálunk, a bibliás egyházaktól templomok százait vette el a türelmetlen ellenreformáció. — Bizony, két kezemen megszámlálhatom patinás régi templomainkat, — gondolja a lelkész. Szeme ismét rátéved a vendégekre, jóindulatú, barátságos arcukra, és észbekap. Elmosolyodik. — A templom száznyolcvan éves — mondja németül most már folyékonyan, — falai vastagok, ablakai világosak, egyúttal az ige világosságát jelképezik. Faragott oltára kedvelt az egész faluban, mert a Hajas-Nagy Pál dédöregapja faragta, aki végigharcolta a negyvennyolcas szabadságharcot, és Kufstein börtönében raboskodott. Odavezeti őket a padokhoz. — Érdemes ezeket a padokat is megnézni. Puhafából vannak ugyan, de nevezetesek. A háború alatt hadikórház volt itt néhány hétig, a régi vén padokból fekvőhelyet ácsoltunk a sebesülteknek. Amikor elvonult a front, pár hétig ezeken az ágyakon ült a gyülekezet. Azután két nap alatt ingyen összehordtak annyi deszkát a hívek, hogy egy-kettőre elkészítették az új padokat. Fölmutat az orgonára. — Régi szép darabja templomunknak az orgona. Külsőleg ugyan nem sokat mutat, a hangja is lehetne jobb, de falusi egyházi muzsikánknak páratlan műkincse. Ha Hegyes Ádám tűzoltóparancsnok felül a kántori székbe, és kotta nélkül rázendít az Erős várunkra, akkor itt szem nem marad szárazon. Fölmutat a mennyezetre. Jaj de repedezett! — Nézzék a szép csillárainkat. Tíz éve vezették be a villanyt a faluba, addig gyertya és petróleum mellett vakoskodtunk. Amikor a templom elé leásták a villanyoszlopokat, kántorunk és két presbiterünk már elkészült a templom belső villanyszerelésével. Három nap múlva, reformáció ünnepén este gyúlt ki a fény először idebenn. Csakúgy rezegtek az ablakok a harsány, boldog énektől! A német asszony a szemét törölgeti, és úgy nézi a csillárokat, mintha aranyból lennének. Kifelé menet rámutat a pap az ütött-kopott perselyre. Maga is meghatódik. — El ne felejtsem, ez is egyik műkincsünk. Az Önök házigazdájának a nagyapja csinálta a saját kezével, — Isten nyugosztalja. Az első adományt is ő tette bele Isten dicsőségére, nem is merem kimondani, mennyit. Csodálatosan szép persely ez — nekünk. Kerül belőle az Isten házára, az igehirdetési szolgálat fenntartására, a betegeknek, az öregeknek, a szegényeknek, az árváknak. Ez nekünk a felebaráti szeretet templomi oltára. A vendégek kifelé mennek. A német férfi még visszasiet a perselyig, nem hallani, hogy mit ejt bele. A templomudvarból felnéznek a toronyra. Magasra ível a falu fölé. A kereszt ujjal az ég felé mutat, két ujjal pedig széles e világba. Nézik a templomot, ami minden más, csak nem „műemlék”. A meszelés alól már itt-ott kibújt a vakolat. A vendégek kezet fognak a pappal. Hosszan szorítja kezét a német férfi, sokáig szólni sem tud. Végül is rámutat a templomra. — Wunderschön — mondja. Látszik, hogy meghatottan és őszintén érzi azt, amit mond. Csodaszép ez az ütött-kopott falusi templom. A pap is érzi, hogy a szép templomok országából jött ember most nagy igazságot mondott. Mert a templomok szépségét mindig az élő gyülekezetek hite adja. (Kalásztépés) Látogatók v. Hefty László, a Buenos Aires-i gyülekezet lelkésze egyéves tanulmányi szabadsága alatt az Egyesült Államokban tartózkodik. Egyházi felettesei által kidolgozott zsúfolt útiterve szerint júliusban számos amerikai gyülekezetben és intézményben tartott igehirdetést, előadást. így jutott el július 2 -án Clevelandba is, ahol a Szt. Tamás erdélyi szász gyülekezet fogadást rendezett tiszteletére. Ez a gyülekezet ugyanis magára vállalta Hefty missziós lelkész támogatását. (Amerikai magyar gyülekezeteink eddig még nem jutottak el az együttgondolkodásnak és a világméretű diakóniának erre a fokára!) Pósfay György, az Evangélikus Világszövetség latin-amerikai titkára néhány hetes szabadságon Amerikában volt családjával együtt július végén és augusztus elején. Július 17-én mindkét istentiszteletet ő tartotta a New Brunswick-i gyülekezetben.
