Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-08-01 / 4. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 43. ÉVFOLYAM 1977. AUGUSZTUS 4. SZÁM KRISZTUSBANEz volt a témája az Evangélikus Világszövetség VI. nagygyűlésének, amelyet 1977. június 13 — 26 között a Tanzániában levő Dar es-Salaam állami egyeteme épületeiben rendeztek meg. 250 szavazati joggal felruházott delegátus mellett még kétszer annyit tett ki az egyéb meghívott egyházi képviselők, előadók, központi irodai munkatársak és segítők száma, amihez még a sajtó szép számban megjelent képviselői is járultak. Ezek szinte a világ minden részéből — 51 országból — gyülekeztek össze, hogy együtt tanulmányozzák a Szentírást, vitassák meg hitük és szolgálatuk alapjait, hallgassanak előadásokat és beszélgessenek a főtémáröl és annak sok részletéről, ismerjék meg egymás kérdéseit, örömeit, bánatát, hogy így erősödjenek az egymással való közösségben. MIBEN MUTATKOZOTT MEG AZ ÜJ KÖZÖSSÉG? Ellentétben a keresztyénség sok ágával, mi evangélikusok azt valljuk, hogy az új közösséget nem embernek kell megvalósítania, hanem tudnunk kell azt, hogy Krisztussal az már jelen van a világban és annál inkább megmutatkozik, minél inkább engedjük, hogy Krisztus legyen a mi Urunk. Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv 2. részében, az első keresztyén pünkösd eseményeinek a leírása után, olvashatunk erről a Krisztusban levő új közösségről. Ott ennek az első jeleként “az apostolok tudományában" való foglalkozást említi a bibliai könyv írója. Ugyanígy a VI. Evangélikus Világgyűlés egyik főmunkája a Szentírás tanulmányozása és igehirdetések meghallgatása volt. Minden reggel, a közös áhítat keretében, félórás bibliatanulmány- UJ KÖZÖSSÉG volt, amikor is Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből több fejezetet magyaráztak meg a következő előadók: dr. Krusche Günther berlini (Kelet-Németország) teológiai főiskolai igazgató, Mshana Eliewaha tanzániai püspök, dr. Bettenhausen Erzsébet észak-amerikai teológusnő és Tannassee Geoffrey guyanai lelkész, teológiai előadó. Ezt követte a bibliakörök munkája, amikor is a résztvevők 27 csoportba osztva tanulmányozták a felolvasott bibliai szakasz üzenetét. Igen értékes bibliai üzeneteket tolmácsoltak a különféle istentiszte-LIBRARIANS PLEASE NOTE: DUE TO PRINTER S ERROR, THE JUNE ISSUE OF THE ERŐSVÄR WAS IDENTIFIED AS NO. 8. IT SHOULD HAVE READ NO. 3. letek (megnyitó és záró úrvacsorái istentiszteletek, a résztvevők által meglátogatott tanzániai gyülekezeti istentiszteletek, áhítatok és egyéb alkalmak), amelyek naponta több alkalommal gyűjtötték egybe a résztvevőket, valamint számos komoly szentírási alapra felépült előadás is “az apostolok tudományában” való foglalatosság volt. Az említett bibliai szakaszban “az apostolok tudománya” mellett “a A tanzán államrendőrség zenekara egyházi énekeket játszva vezeti a menetet a megnyitó istentiszteletre