Erős Vár, 1977 (47. évfolyam, 1-6. szám)
1977-02-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 43. ÉVFOLYAM 1977. FEBRUÁR l.SZÁM BÍZOD A Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki mindenben megkísértetett, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül. (Zsid4:15-16) BÖJTI IDŐBEN hangzik el ez az ige, mely bizalomra szólít fel bennünket. “Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez...’’ Luther számtalanszor hangsúlyozta: az a hit, melyet Isten támaszt bennünk, elsősorban bizalom, bizalom Iránta. Ebben látta az istentisztelet lényegét is. Azzal tisztelem Istent, ha bízom benne, vagyis, ha komolyan veszem Őt, jót tételezek fel Róla, nem gyanúsítom és nem únom, ha szeretetének nagysága és ereje mély hatást tesz rám, lenyűgöz. Ezt a bizodalmát azonban mindig “AZ ÚR ÖSVÉNYEIN . . .” Sír a lélek bűnbánatban, Meg-megtörik alázatban-, Krisztus Urunk szenvedése, Gyötrelmek fájó érzése áthatja lelkemet . . . Keresztfán halt én-érettem, Hogy uralkodjék felettem-, Letört éltem nyomorúság, Nagypénteki szomorúság kínozza lelkemet! Szállj magadba, bűnös lélek! Megváltód él\ örök-élet! Önmagát adta érettünk, Békét, üdvösséget nyertünk Feltámadásában! Húsvét — ünnep e világon . . . Jézus győzött a halálon . . . Kárhozattól szabadulok és — Hittel — tovább indulok az Úr ösvényein! Fehér Mária LOMMAL szembe kell fordítanom valamivel, mert valami bennem is mindig szembefordul ezzel a bizodalommal: kétség, fásultság, lustaság, lázongás, saját erőtelenségem, képességeim fogyatékossága és az ezzel kapcsolatos alacsonyabbrendűségi érzet. A Biblia ezeket ilyen szavakkal foglalja össze: gyarlóságaink, kísértéseink. Sőt szól arról, hogy nemcsak szemből, hanem hátulról is szorongatja valami bennem ezt a bizalmat. Elrontott dolgok, nagyrészt már jóvátehetetlen hibás lépések, vétségek, tehát bűneim állandóan sarkamban vannak s mintegy hátba akarják támadni szívem bizodalmát. Olyan bizalomról van tehát szó, mely ezeken áttörve kíván érvényesülni. JÁROSI ANDOR az áldott emlékű kolozsvári lelkipásztor egy vizsgáktól, jövendőjétől félő alacsonyabbrendűségi érzettől gyötört tanítványának ezt írta egyszer levele utóiratában: “Még egyszer! Bízzál a jó Istenben, s még egyszer Őbenne, aztán, ha nagyon bízol Benne, akkor magadban. Egy pillanatig nem kételkedem afelől, hogy felhasznál. Csak szomorkodom aggodalmaid miatt". Előzőkben pedig néhány éneket ajánlott figyelembe: Hagyjad a jó Istenre minden te utadat ... Ki dolgát csak Istenre hagyja . . . Mind jó, amit Isten tészen . . . Bűnösök hozzád kiáltunk . . . Majd saját tapasztalatára hivatkozva így írt: “Gyermekes, amit ajánlok, de rajtam segített. A félszet, az alacsonyabbrendűségi érzetet kiénekeltem magamból az Úr Isten dicsőségére". Mi más az egyházi ének, mint éppen: “bizodalommal járulni a kegyelem királyi székéhez”. Ez az imádság is. MIÉRT lehet nékünk ilyen bizodalmunk? Miért kell szembefordulnunk gyarlósággal, kísértéssel, bűnnel? Feleletül az egész Biblia egy személyre mutat rá: Jézusra. Ezt teszi igénk is, mikor így szól: “Mert nem olyan Főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, de nem esett bűnbe". Jézus magát Isten és közénk vetette. Közbenjárónk lett, értünk könyörgő főpapunk. Egy valóságos vasfüggönyt tört át kereszthalálával és feltámadásával, csakhogy utat nyisson számunkra az Atya szívéhez. Ezért mondja magáról: én vagyok az ajtó. Ajtó, főpap, közbenjáró, tehát nem valami érzéketlen közeg, egy darab dróthuzal Isten és közöttünk. Olyan főpapunk van, aki meg tud indulni gyarlóságainkon, aki hozzánk hasonlóan mindenben megkísértetett. Tudja mit jelent embernek lenni. Nincs olyan emberi dolog, melytől idegenkedne, melyben ne lenne ő számunkra nyitott ajtó, közbenjáró főpap. Valaki azt mondotta Róla: Ö Isten humanizmusa, emberségessége, emberszeretete. Egyedül általa lehet bizodalmunk Istenhez. EZÉRT ígéretes és nem hiábavaló dolog járulni Isten színe elé, Jézus nevében könyörögni és énekelni hozzá. Műtét után hónapokat töltött kórházban nyitott sebével egy aszszony. Úgy győzte le lázadó szívének gondolatait, hogy gyakran mondogatta ezt az énekverset magában: “Sebem Te látod, könnyem szivárog, s Te számolod". De azt is mondotta, ami e sorokat követi: “Segíts az utamon erőddel, a bűneim mind, mind töröld el". Elmondta valaki, hogy éppen válságos években vált rendszeres bibliaolvasóvá. Miért olvasta naponként a Bibliát? Hogy jócselekedetével bűneit eltörölje, vagy leplezze azokat önmaga előtt is? Nem. Rájött arra, hogy így a kegyelem királyi székéhez járul, ahol irgalmasságot nyer, kegyelmet talál alkalmatos időben való segítségül. — r—ó
