Erős Vár, 1975 (45. évfolyam, 1-8. szám)

1975-03-01 / 3. szám

ERŐS VÁR 7. oldal elején, első megszólalásával boldo­gan vallja: "Ah, élni, élni: mily édes, mi szép! Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk .. A végén pedig a megtérő Ádám ez­zel a vallomással térdel Isten elé: Uram, legyőztél. ím porban vagyok. Nélküled, ellened hiába vívok: Emelj vagy sújts, kitárom keblemet.’’ Mire az Ür: “Emelkedjél, Ádám, ne légy levert, Midőn látod, kegyembe veszlek újra.” Aztán legvégül, a munkába, küzde­lembe indító Isten nagy biztatása: "Mondottam ember: küzdj és bíz­va bízzál!” S HOGY EZT A NAGYSZERŰ ZÁRÓSORT viszont nem Arany Já­nos illesztette a műhöz, ahogy néme­lyek tévesen állították, hanem maga Madách írta: a most megjelent be­­tühű kiadás ezt is meggyőzően bizo­nyítja. Szabó József (Ev. Élet) ÁLDOTT ÖRÖKSÉG Áldott a tövis, amely megsebez, Amelynek nyomán vérem serkedez. Mert ráfonódott Krisztus homlokára, Mikor érettem ment a Golgotára. Áldott a nádszál, mikor rámsuhint, És megalázva égek, mint rubint. Mert Üdvözítőm kezeibe tették, Mikor bűnömért csúnyán kinevették. Áldott a korbács, mikor tép, szakít S hátamon véres csíkokat hasít. Mert bűneimért kimért büntetésem Az égi Bárány szenvedte el értem. Áldott a kötél, mikor rámfeszül, És holtraszíjaz kívül és belül. Mert Megváltómnak kezeire fonták, Mikor helyettem ítéletre vonták. Áldott a szeg, mely fúrja tenyerem Hogy véres legyen benne kenyerem. Mert ötször vertek Megtartómon éket, Hogy elnyerjem az örök Békességet. Áldott a kereszt, gyenge vállamon. Alatta minden szentelt fájdalom! S mióta Istent feszítették fára, Égnek és Földnek kereszt a határa! Palotay Gyula ÜTIGÁGYON Az Úr az én pásztorom. Nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az Ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy, a Te vessződ és botod, vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nekem, az én ellenségeim előtt; elárasztod fejemet olajjal, csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napjain, s az Úr házában lakozom hosszú ideig. 23. zsoltár Irigylésre méltó az az ember, aki így szólhat magáról. Inkább általános az, ha bajaink között kétségbe esünk, zavarba kerülünk. Mit is mond a zsoltár? “Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.” Lehetséges, hogy mi is így szóljunk Istenhez. Ő jó és irgalmas hozzánk. Nem akarja, hogy szomorkodjunk vagy kétség­be essünk betegségünk napjaiban. Higy­­gyünk bátran abban, hogy javunkat akar­ja. Lehet, hogy nem értjük eljárását, mód­szereit. Azonban van-e más magyarázat, amely visszaadhatná testi-lelki egyensú­lyunkat? Istentől várhatjuk és remélhet­jük csak, hogy egy napon megtudjuk, miért vezetett bennünket ezen az úton, miért ért bennünket súlyos, talán gyógyít­hatatlan betegség. Bízzunk az ígéretben: “Isten letöröl szemünkről minden köny­­nyet.” Köszönjük Atyánk, Istenünk, hogy mellettünk vagy a baj és nyomorúság idején. Bocsáss meg, ha gyakran félünk és kételkedünk. Kérünk erősítsd bennünk a hitet és bizalmat. Gyermekeid vagyunk. Tudjuk, hogy javunkat akarod. Várjuk ígéreteid be­teljesedését. Ámen. MUNCZ FRIGYES EGYHÁZTÖRTÉNETI NAPTÁR MÁRCIUS 6. Ötszáz éve, 1475. március 6-án szüle­tett Firenzében minden idők legnagyobb itáliai szobrásza, festője, építésze és köl­tője, Michelangelo Buonarrotti (f Róma, 1564). 11. Négyszáz évvel ezelőtt, 1575. már­cius 11-én halt meg Frankfurtban az ist­­riai (Illyricus) származású Flacius Mátyás (eredetileg Frankowich vagy Vlacich), (sz. 1520), Luther és Melanchthon tanít­ványa, több nagy egyháztörténeti mü szerzője. 16. Kilencven éve 1885. március 16-án született Budapesten dr. Podmaniczky Pál, a pozsonyi és eperjesi Teológiai Akadé­miának, majd a soproni Hittudományi Fa­kultásnak tudós professzora, a népszerű “Podi bácsi” (f 1949). 17. Száz évvel ezelőtt, 1875. március 17- én született a Vas megyei Rábabogyosz­lón id. dr. Prőhle Károly, a rendszeres teológia neves professzora, a lipcsei egye­tem tb. doktora, ökumenikus vezéregyéni­ség (f 1962). 21. Kétszázkilencven éve, 1685. már­cius 21-én született Eisenachban a lipcsei “Tamás-templom kántora”, a halhatatlan Johann Sebastian Bach (f 1750). 30. Százhúsz éve, 1855. március 30-án halt meg Budán 58 éves korában Mária Dorottya, József nádor württembergi szü­letésű felesége, a budai evangélikus gyü­lekezet biblikus lelkületű alapítója, az egész hazai protestantizmus áldozatos pat­­rónusa. (Ev. Élet) KISKÁTÉ KAPHATÓ! Legyen minden magyar evangélikus családban a Biblia és énekeskönyv mel­lett káté is! Dr. Luther Márton Kiskár­­téja ismét kapható darabonként 1 dollá­ros árban, melyben a postai szállítás költ­sége is benne van. Megrendelhető az egy dollár előzetes beküldésével lapunk irat­terjesztésénél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom