Erős Vár, 1975 (45. évfolyam, 1-8. szám)
1975-02-01 / 2. szám
6. oldal ERŐS VÁR Ez csak a földi szállás Huszonöt évvel ezelőtt megilletődötten álltunk a soproni temetőben: püspöki szolgálattal temették dr. Podmaniezky Pált, a Pécsi Tudományegyetem soproni Evangélikus Hittudományi Karának tudós professzorát. Óriási gyülekezet sereglett össze erre az alkalomra, mintha csak a temetés is azzá vált volna, aminek az elhunyt is szánta: bizonyságtétellé. S ha ez a szó el is kopott, az egykori tanítvány szívesen mondja el, hogy így ismerte megboldogult professzorát: bizonyságtétel volt ahogy élt és ahogy dolgozott. A hihetetlen tudású, hatalmas ismeretanyagot gyűjtő, határokon túl is ismert tudós nemcsak az utolsó polihosztorok közé tartozott, hanem szívvellélekkel Krisztus tanúja volt. Ez volt otthonában, de az íróasztalnál, az egyetemi katedrán, a soproni templom szószékén éppúgy, mint teológusai között, akiknek barátja és lelkipásztora volt, imaközösségekben mint színlelés nélküli imádkozó résztvevő, mint fordító és mint ember a soproni utcán. Nem volt könnyű végigmenni vele a soproni utcán: mindenki megsüvegelte a tudós professzort. Amikor élete utolsó évében egy előadása után elkísérhettem a Széchenyi utcáig, elámultam azon, ahogy fejkendős asszonyok, iparosok és nadrágosok, vagyis soproni polgárok, a legnagyobb természetességgel köszöntötték az ember Podmaniezky Pált. A prédikátor professzort szívesen hallgattuk mindig a soproni szószékről. “Fiúk, mindig úgy prédikáljatok, mintha az a bizonyságtevés utolsó alkalma lenne!” — tanított bennünket. O maga ezt gyakorolta is. Soha nem lehet elfelejteni, ahogy a legegyszerűbb témánál is túllendült a hangja és a nagy tudású prédikátor egyszerre csodálkozó keresztyén lett. Szavából kiérződött, hogy isteni csodának tekinti a lehetőséget, hogy prédikálhat, de maga is elámul azon, amit Isten éppen ebben a prédikációban közöl velünk. Még utolsó éveiben is lelkesen “vágtatott föl” a szószékre. Öblös hangja mindig kész volt a bűnbocsátó kegyelem hű hirdetésére. “Nem vagyok hajlandó hitetlen emberekről előadást hallgatni!” — ezzel a mondattal rohant ki vérvörös arccal egy elsőéves hallgató Podmaniezky Pál egyik előadásáról, amelyen Plátonról, a nagy görög filozófusról volt szó. Később azonban mégis eljárt, és nem az egyetemi kényszer vagy rend miatt, hanem mert rájött, hogy ennek a mélyen hívő professzornak még a filozófiai órái is a bizonyságtétel alkalmai voltak. Jóságos nagy szíve még ezekből a megcsontosodott pogányokból is (dehogy volt Pláton az) Jézus Urunknak majdcsaknem olyan Keresztelő János-féle útegyengetőit kreálta. És a végén kiderült, hogy a filozófiai órákon, a filozófusok ismertetése csak a történeti hátteret szolgáltatta a nagy örömhír annál magasztosabb felragyogtatásához. Szlovák nyelvet is tanultam tőle. Nem volt tudósa ennek a nyelvnek, de gyerekkorából magával hozta. Az órák azonban nem hasonlítottak a megszokott nyelvórákhoz. Szlovák nyelven csevegtünk — de legtöbbször hitünk témáiról. Ehhez bámulatos érzéke, szókincse és nyelvtudása volt. Halk szerénységgel mesélte egy ebédnél, melyre hivatalos voltam házában, hogy a feleségének köszönhette a francia nyelv ismeretét. “Mert tudod, kedves Pista fiam, kezdetben olyan lassan főzött, hogy a leves és a főétel között időm volt a francia rendhagyó igék tanulására.” Ilus néni beleegyezöen bólintott rá és hozzátette, hogy férje vagy 15 nyelvet bír. Kérdésemre, hogy hogyan lehet ennyi nyelvet megtanulni, egyáltalán nem nagyképűen csak ennyit mondott: “tudod, csak az első nyolc volt nehéz”. Hivatalosan a vallástörténet, vallásfilozófia és a keresztyén neveléstudomány katedráját töltötte be. De valójában a teológiai kar mindenese volt. Emlékszem filozófiai előadására, de éppen úgy keresztyén költészetelemzésére, mélyen szántó bibliatanulmányaira, valamint dogmatörténeti elemzéseire is. Sőt, talán élete utolsó évében a keresztyén zenetörténetről hallottam tőle. Élő lexikon volt, de tudását senki nem érezte nyomasztó tehernek, hanem valami magától értetődő kincsnek, amelyet ez a szerető ember bőkezűen szórt azoknak, akik hajlandók voltak ezt befogadni. Báróként született 1885-ben, gyülekezeti lelkész volt a Csallóközben, Skandináviát szerette és sokat fordított északi nyelvekből. Kedves alakja volt a finn Ruotsalainen Pál. Mindig megkésve jött minden hivatalos rendezvényre, s házába nemcsak vizsgáztatás céljából, hanem bibliaórára is meghívta hallgatóit. Szeretett “Podi bácsink” soha nem hivalkodott származásával; anélkül is nagynak tartottuk őt. Kegyes ember volt a szónak legnemesebb értelmében: Jézusa “szelíd szeme” előtt tudta egész életét. Sőt ennél többet is. Tudott ennek a számára immár 25 évvel ezelőtt végeszakadt múlandóságáról. Soproni házának föliratát is ez a hite diktálta: “Ez csak földi szállás, örök otthonunk odafent vár.” E felé a boldog haza felé vágyódott életében, ezért is fordította le Malmivaara Vilmos énekét: Uram, ó add, ha vándorútam majd véget ér itt, a borúban, elérjek hozzád, s te fényes orcád hadd lássam én! Gémes István (ÚTITÁRS) EGYHÁZTÖRTÉNETI NAPTÁR FEBRUÁR 2. Háromszáz évvel ezelőtt a berencsi, eberhardi, liptóvári, kapuvári, sárvári és komáromi börtönökben sínylődtek gálya^ rabságra szánt protestáns prédikátoraink. 1675. február 2-án kelt Oxenstiema Benedek bécsi svéd követ levele, amelyben királya, XI. Károly nevében ismételten felemeli szavát I. Lipót és kormánya előtt a kapuvári és komáromi börtönben “legkegyetlenebb erőszakosságoknak” kitett ártatlan emberek kiszabadítása érdekében. 10. Hatvan éve, 1915. február 10-én született Ján Chabada szlovákiai egyetemes püspök, Teológiai Akadémiánk egyik első tiszteletbeli doktora. Ötvenöt éves korában, 1970. április 18-án halt meg Pozsonyban. 11. Háromszázhuszonöt éve, 1650. február 11-én halt meg René Descartes francia filozófus, matematikus és természettudós. Hazai “kartéziánus” lelkészek és tanárok hosszú sora állt hatása alatt a 17—18. században. 24—27. Kilencszáz évvel ezelőtt, 1075. februárjában ülésezett a VII. Gergely pápa által egybehívott nevezetes, római zsinat. Többek között felújította a papnőtlenségre vonatkozó törvényeket és a házas papokat hivatalvesztetteknek nyilvánította. A zsinati törvényeknek sok német és lombardiai lelkész ellenszegült. (Ev. Élet)
