Erős Vár, 1972 (42. évfolyam, 1-10. szám)
1972-11-01 / 9. szám
ERŐS VÁR 5. oldal A nyíregyházi evangélikus műemlék templom volt, egeret, patkányt űztek el vele. Másutt a gazdaasszonyoknak kellett meztelenül körülszaladni az egész házat s közben a következőket mormolni: “Egerek, patkányok, menjetek oda, ahol fényt láttok!” Ezért nagycsütörtökön sehol se gyújtottak világot, hanem ki-ki sötétben végezte házi munkáját. Nagypéntek volt a legnagyobb ünnep, igen sokan teljes böjtöt tartottak, s mindenki felkereste az Úr szent asztalát. Délután a lányos házaknál festették a hímes tojást. Húsvét másodnapján az öntözködés járja. A lányokat a kúton szokás megöntözni. A szagos vízzel való öntözés csak a nagygazda legények szokása, a szegényebbek nem tartják magukhoz méltónak. Úri szokásnak tartják. Pünkösd ünnepét májusfával díszítették. Ennek szimbolikus jelentősége volt. A lánynak állított májusfán különféle szalagok lógtak. A szalagok jelképek. Ha sok a piros szalag: szerelmet, a zöld szalag a legény reményét, a kék szalag a bizalmát, a sárga pedig azt jelenti, hogy a legény nem akar vetélytársat látni maga mellett. Mindenszentek napján mindenki feketébe öltözik és kimegy a temetőbe. A sírokon gyertyákat égetnek. Valamikor nem szilveszterkor záródott az év, hanem mindenszentek napján. Ekkor fogadták az új szolgát is. Vasárnap a gazdák családjukkal együtt mindig a városi templomba mentek. Mindenkinek helye volt, mely sokszor öröklődött. Ha az öreg gazda meghalt, legidősebb fia az apja helyére ülhetett. Asszonyok selyemkendőt viseltek a fejükön s Benczúr Gyula úgy emlékezett meg erről, hogy ezekről a kendőkről tanulta meg festeni a selyem ragyogását, mely világhírű színfolt volt mindig képein. A városi templomra büszke volt a gazda nemzedék. Felségfolyamodványaikat mindig elutasították, míg MARÓTHY JENŐ: AZOK A Barkóczy tisztelendőnek tömérdek gondot okozott a két akadémikus fia. Ott tanultak a fiúk Selmecen s alig múlt el hét, hogy meg ne örvendeztették volna a tisztelendöt egykét ajánlott levéllel, ami egymagában véve nem lett volna valami nagy baj, mert szép dolog az, amikor a gyerekek ilyen megható ragaszkodást mutatnak a szüleik iránt, csakhogy ezek a levelek rendesen pénzkérö-levelek voltak s rózsaszínű papíron kellett rájuk válaszolni, azaz pénzesutalványon. — Hallatlan! — rázta komoly, magas homlokát a tisztelendő, miközben jellegzetes gyöngybetűivel kitöltötte egy-egy utalványon a K-betü elé pontozott vonalat. — Már megint azok a rajzok! Hát fiirdenek ezek a rajzokban? Vagy rajzpapírossal rakják ki a selmeei Paradicsomhegyet? . . . A fiúk leveleiben csakugyan túlságosan sűrűn fordult elő ez a szó: a rajzok ... “A rajzok sokba kerülnek ...” “A rajzok készítése tetemes költségekkel jár .. .” “Ismét egy csomó rajzot kell beadnunk”, stb., stb. Szóval most negyven, most ötven, most meg száz korona kellett a rajzokra. A tisztelendő egy-egy ilyen levél után rendesen felment a postára s elpanaszolta Sziráky Lajos bácsinak, hogy milyen könnyelmű fickók az ő fiai. végre 1784-ben II. József császár Pozsonyban kelt rendeletével megengedte a templom felépítését. A terveket is a császári udvar hagyta jóvá s rendkívül nagyra méretezték abban a reményben, hogy a kis gyülekezet nem tesz képes megépíteni. De megindultak a szekerek a tokaji és tarcali kőbányákba, hordták a követ és 1786. október 22-én felszentelték. Az új templom sok örömöt hozott és a hívek bánatában mindig osztozott. Gyógyítgatta többször is a kolerát, 1849-ben fájdalmasan hirdette az oroszok fosztogatását, 1944 óta pedig reménykedve kongatja a kommunizmus végnapjait. Száll az ének ma is, még az ölbeli gyerekek is tudják: “Szánj meg Uram, ments meg minket, Vedd le súlyos terheinket!” Isten meghallgatja szenvedő népét! (Kanadai Magyarság) RAJZOK — Ezek a haszontalanok — mondotta — az egész örökségüket — volt egy kis anyai örökségük — el fogják herdálni Selmecen. Ezekkel a rajzokkal pedig, úgy látszik, engem akarnak lóvá tenni s nem veszik észre, hogy önmagukat csapják be. —- No, no — vette ki a csibukot a szájából Lajos bácsi —, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni... Magában azonban megállapította, hogy ebadta! Csakugyan túlságosan sok rajzot csinálnak azok a lókötők s csak legalább más egyébre is kérnének már néha pénzt, mert ezekkel a rajzokkal nemhogy a papot, de magát az Atyaistent is kihozzák a béketürésböl. Úgy megsajnálta Barkóczy tisztelendőt, s úgy beleélte magát amannak apai gondjaiba, hogy legközelebb, mikor megint egy vastag levelet hozott Selmecről a posta (150 azaz százötven K. névértékben), odaállt a haragvó apa elé s azt mondta neki: — Te, Emil! Tudod, mit gondoltam? Én elmegyek Selmecre! — Selmecre? Mit keresnél te Selmecen? — Mit ? — csillant fel Lajos bácsi szeme. — Hát megnézem, hogy csakugyan rajzolnak-e azok a fiúk?! Ez már olyan pompás ötlet volt, hogy a tisztelendő se mondhatott ellent s Lajos bácsi azonnal csomagolni kezdett. Hálóinget, fésűt, fogkefét, törülközőt tett a
