Erős Vár, 1972 (42. évfolyam, 1-10. szám)
1972-08-01 / 7. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA 38. ÉVFOLYAM 1972. AUGUSZTUS—SZEPTEMBER 7. SZÁM A HIVŐ EMBER HÁROM ARCVONÁSA De én mindazt, ami nekem (megtérésem előtt) nyereség volt, a Krisztusért kárnak ítéltem. Sőt ezenfelül most is kárnak ítélek mindent az én Uram Jézus Krisztus ismeretének mindent túlhaladó nagyságáért. Őérette mindent kárbaveszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a István-napi imádság Nemzetek Ura, mennyei Atyánk! A magyar keresztyénség ezredévére és első nagy királyunkra emlékezve hálát adunk, hogy népünket az ő vezetése alatt Megváltó Krisztusunk útjára térítetted. Bocsásd meg gyakori hűtlenségünket. Megvalljuk, hogy bűneink miatt bizony méltán sújtotta sokszori ítéleted ostora István király népét. Add Atyánk, hogy Hozzád térve, egy szívvel tudjunk könyörögni árva népünkért, szegény magyar hazánkért. Hallgasd meg imádságunkat az Cr Jézus Krisztus érdeméért, aki veled és a Szentlélekkel él és uralkodik örökkön örökké. Ámen. Krisztust megnyerjem, és őbenne olyannak találtassam, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való (megigazulásom) a hit alapján, hogy megismerjem Krisztust és feltámadásának erejét és részese lehessek szenvedéseinek, és hasonlóvá legyek hozzá az ő halálában, ha valami módon eljuthatnék a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha ezt már elnyertem volna, vagy hogy már tökéletes volnék, hanem igyekszem, hogy el is érjem, mert meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiái, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna, de egyet cselekszem: azokat, amik hátam mögött vannak, elfeledve, azoknak pedig, amik előttem vannak, nekik feszülve, célegyenest futok, hogy elnyerjem az onnan felülről való elhívás koszorúját, amelyet Isten ígért nekem a Krisztus Jézusban. (Fii. 3:7-14) Vannak az életben események és találkozások, amelyek csodálatos módon megváltoztatják az embert. A gyermek belép az iskolába, találkozik a tudománnyal, és mennyire mássá lesz, mint azelőtt volt. Az ifjú kilép az iskolából, találkozik az élettel, megkomolyodik, rá lehet bízni egy otthon örömét, a család kenyerét és a nemzet jövőjét. Valaki munkába áll, találkozik nagy feladatokkal és nagy tervekkel és szinte hőssé erősödik az élete: a keze nyomán valahol gazdagabb és szebb lesz a világ. Valaki a nagy embererdőben találkozik a párjával, benne megismerkedik a szeretettel, boldog ember lesz. aki megtanul valakiért élni. A hívő ember is ilyen megváltozott ember. Változásának egyszerű, de mégis boldog oka az, hogy Jézus Krisztussal találkozott. Ebben a találkozásban találta meg újra az Istent és találta meg önmagát. Hiszen a Krisztussal való találkozáskor tudja meg igazán az ember, hogy nem idegenként bolyong vak világokon át, hanem egy örökkévaló szeretet karolja át, szereti, vezeti örökké magához, mint a gyermekét. Ennek a Krisztusnál megváltozott, boldog hívő emberarcnak néhány vonását szeretném megmutatni ezekben a sorokban. 1. Először is azt, hogy a hívő ember mindig — MEGHAJÍÓ EMBER! A Filippi-levél írója, Pál apostol — már Saul korában is — világosfejű ember volt, aki világosan fogalmazta meg maga előtt az élete célját: boldog akarok lenni itt, ezen a földön és boldog akarok lenni azután is, Istennel az örök életben. Világosan tudta azt is, hogy mindez az Istentől függ. Tőle függ a boldogsága és az üdvössége, a földi és az örök élete. Ezért nekilendült. Felemelkedett és kihúzta magát, mint a férfi, a hős, aki valami nagy alkotás előtt áll. Azt hitte, hogy Istent is meg lehet hódítani, meg lehet szerezni a maga erejével, a maga igazságával, a maga jóságával. Azt hitte, hogy Isten jóindulatát, szeretetét és kegyelmét ki lehet érdemelni a maga vallásos mozdulataival. Egyszer azután rájött arra, nagy keserű kiábrándulások között, hogy ez nem megy, mert az ember mindig gyöngébb, mint a bűne. Rájött, hogy a saját bűne miatt sohasem lehet jó, igaz és tisztaarcú gyermek az élő Isten előtt. Aztán találkozott Krisztussal. Megismerte Őt. Megtudta, hogy Isten a
