Erős Vár, 1971 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1971-04-01 / 3. szám
ERŐS VÁR 7. oldal Húsvéti szokások Nagy ünnepeink karácsony és húsvét számtalan népies szokásnak és hagyománynak lettek kútforrásává. Az alábbiakban azokat a húsvéti szokásokat ismertetjük, amelyek a legelterjedtebbek. A HÚSVÉTI TOJÁS A húsvéti tojás kétségkívül pogány eredetű, de keresztyén gondolat-tartalmat kapott. Sajnos éppen a keresztyén gondolat-tartalom merült idők folyamán feledésbe. A tojás ősi élettörvényt szimbolizál: a metamarphosist, az anyag átváltozását olyan új formába, melyben a régi anyag többé fel sem ismerhető. Már az ősi-pogány-mithoszok tudtak erről. A tojás sárgája az, amely az életet hordozza. A tojás sárgája olyan alakú és színű, mint a nap. Ezt az ősi képet, a tojásnak ezt a szimbolizált képét töltötte meg az egyház keresztyén tartalommal. így lett a tojás a lezárt sír szimbólumává (a régi sírkamrák tojás alakúak voltak), mely az igazi életet (Krisztust) magába rejti. Az igazi új élet ősi törvénye, az átalakulás érvényesül: a sírból feltámad Jézus. Jézus sírját lepecsételték, — amint a tojás is teljesen körülzárt valami. Fel kell törni a síron a pecsétet. Hogy a tojás betölthesse célját, fel kell azt törni, — hogy a keresztyén új életre jusson, Krisztusban újjá kell születnie. A rámnevető nap az én Uram, Jézus Krisztus. A régiek a tojásban a napot ábrázolták. Ezért is szoktak napot festeni a húsvéti tojásra (a felkelő, vagy teljes fényében ragyogó napot) — máskor meg halat, amely ugyancsak Krisztus-szimbólum volt. A húsvéti tojást legtöbbször pirosra festik. A piros nemcsak az élet színe, (régi pogányoknál is), hanem Krisztus vérének színe is, mely üdvösségünkért hullott és újra meg újra az úrvacsora szentségére utal. Sok ősi áhitatos kép ábrázolja Krisztust tojásban, vagy amint éppen kilép abból. A képeken néha három tojás látható: sárga — piros — kék. (A három szín a Szentháromság színe). Ősi húsvéti köszöntök is mutatják a és hagyományok húsvéti tojás szokásának ősi keresztyén gondolat-tartalmát. Például: “A drága Jézust sötét sírban Nyújtom néked e tojásban” Vagy: “Piros tojást adok néked Áldja Istent hála, ének Hogy Fiát feltámasztotta, Ki örök életed hozta.” A HÚSVÉTI LOCSOLÁS Az ősi szokás: húsvétkor a kútról vizet meríteni és abban megmosdani, hogy aki mosdik szép és egészséges legyen onnan ered, hogy húsvét éjszakáján szokták a keresztelésre használt vizet megszentelni. Legfőképpen a húsvét ünnepe volt az óegyházban a keresztelés napja. A fehér keresztelési ruhát a keresztvíz alá kerülők húsvét egész hetén át (a nagyhéten) hordták. A HÚSVÉTI KACAGÁS Ma már feledésbe ment, hogy az igazi szívből jövő kacagás valamikor szabályosan hozzátartozott a liturgiához. A húsvéti nevetés (risus paschalis) a középkorban a húsvéti istentisztelet menetének szerves része volt. Ez a liturgiái szokás feltehetően a 118. Zsoltár 24. versén alapul: “Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen!” A középkori keresztyén mély gyásszal és szomorúsággal kísérte végig Urát nagyhéten a szenvedések útján. A húsvéti esemény azonban feloldotta a gyászt és szomorúságot és helyet adott a húsvéti örömnek. Amilyen szívbéli volt a nagyheti gyász, olyan szívbéli lett a húsvéti öröm és ujjongás. Húsvét első, vagy második napján az igehirdetők, főleg kolduló barátok olyan prédikációkat szoktak tartani, amelyeket megtűzdeltek vidám történetekkel, jóízű anekdótákkal és célzásokban gazdag mesékkel. Olyannyira, hogy az egész ájtatos gyülekezetből végül is jóízű, ujjongó kacagás tört ki: a húsvéti kacagás. A feltámadás tényében póruljárt ördögöt és halált nyilvánosan és formálisan kikacagták. Ez a szokás egész a reformációig megmaradt. A reformáció azonban teljes komolysággal Krisztus keresztjét állította előtérbe és így a sokszor elfajult húsvéti szokásokkal együtt a húsvéti kacagás is kezdett kiveszni. Végleg azonban csak a felvilágosodás idején merült feledésbe. A prédikáló barátok mindent felhasználtak a gyülekezet megnevettetésére. Nem egyszer bizony drasztikus eszközökhöz is nyúltak. Például 1506 húsvét vasárnapján a böjti prédikátor a marchtali (Németország) kolostor templomában felhívta a templomban jelenlévő férfiakat, hogy közülük azok, akik otthon “a kalapot hordják” zendítsenek rá a jelenlévő gyülekezet előtt a húsvéti énekre: “Krisztus feltámadott”. Az eredmény — mély csend. Akkor ugyanezt a felhívást az asszonyokhoz intézte, és máris egyazon pillanatban minden jelenlévő asszony teljes torokkal énekelni kezdte a himnuszt (Minden férfi: “papucs” volt.). Sokszor előfordult, hogy egyik-másik hivő gyenge oldalát vagy rossz szokását teregették ki a gyülekezetben névszerint is megnevezve az illetőt. Jól, vagy roszszul sikerült verselésben. Sajátos szerepet játszott azonban a húsvéti nevetésnél Jézus pokolra szállásának és a halál és ördög feletti győzelmének erőteljes, színes, realisztikus ábrázolása. Azt mutatták be, hogy a kezdetben diadalmaskodó Sátán végül mégis legyőzetett és hatalmát vesztve kellett végignéznie, amint Krisztus a megszabadítottakat előhozza a pokolból. A keresztyén vidámság és derű alapjában véve minden időben húsvéti vidámság. Az a derű, amely a húsvéti történésekből fakad. A húsvéti történés pedig nagy fordulatot jelent: ahol eddig kétségeskedés volt, most reménység támadt. Az Isten új életet ajándékozott. Ez az ősforrása minden keresztyén derűnek. Mégpedig nemcsak húsvétkor, vagy más nagy ünnepen, hanem életünk minden napján. HÚSVÉTI ÖRÖM Mindenestől keresztyén szokás a húsvét estéjének ujjongó ünneplése. A keleti egyházban ez az egyházi esztendő tetőpontja. Az ujjongásra: “Krisztus feltámadott” — hangzik a válasz: “Valóban feltámadott”. Ez a húsvéti ujjongás járja át egyházunk legszebb húsvéti énekeit is. Különösen gazdag a lelki tartalma a Hermhuti Testvérszövetség szokásának. Húsvét ünnepének reggelén kimennek a temetőbe, hogy a sírok fölött hirdessék a feltámadás evangéliumát. T
