Erős Vár, 1971 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1971-04-01 / 3. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA XXXV. ÉVFOLYAM 1971. ÁPRILIS 3. SZÁM Dicsőség néked, Istenünk! “SZÍVETEK JÉZUSHOZ VÁGYIK” Schaefer Zsuzsi néni húsvét reggelén kilenc órakor elindult a templomba. Néhányan csodálkoztak ezen, akik tudják, hogy az istentisztelet délután háromkor lesz. Akkor érkezik ide Sárközbe az evangélikus tisztelendő motoron. Leveszi a vaskalapot, csap alá tartja a gumicsizmát, kipakol a hátizsákból. Közben parolázik, egy-egy szíves szót vált az érkezőkkel. Aztán kikészíti a szentedényeket, ostyát, agendát. Az egyik leány meggyújtja a gyertyákat az oltárterítővei letakart komódon, egy fiúcska pedig ágaskodva írja az énekszámokat a táblára. Ezalatt felveszi a lelkész a reverendát, márcsak harangozni kellene. De ezt nem várja senki sem, mert a szórványban nincs harang. Zsuzsi néni az istentiszteletet — mint mondtam már — reggel kilenckor kezdte. Becsukta a kis ház ajtaját és elballagott a falu szélére. Várt egy ideig türelmesen, amikor jött egy kocsi a szállások felé, megállította. — András, szólj be a Jánosékhoz és a Miskáékhoz, hogy szeretettel hívjuk őket délután az istentiszteletre. — Meglesz, Zsuzsi néni. Utána kiment a kövesútra és egy motorossal kiüzent a másik pusztára egy családnak. Lelkére kötötte a legénynek, hogy mindenképpen szóljon be nekik. De még szebb volna, ha a nagymamát behozná motoron, mert fáj a lába. A legény nem mondta, hogy nem, Zsuzsi néninek ez is elég volt. Délben a kocsma táján látták, ahol ebéd előtt férfi tere-fere van. — Palikám, várunk ám délután. Gyere csak, hadd örüljünk veled együtt a feltámadásnak. — Józsi fiam, tudod mit ígértél múltkor, hát csak betartsd a szavad. Örülünk, ha a szép énekedet halljuk. Ebéd előtt egy csapat gyerek között látták a kis özvegyasszonyt. Kettőt lemarasztott maga mellé. — Szép volt gyerekek tavaly a konfirmációi fogadástok. Ma gyertek ám énekelni az Úrnak, hadd örüljünk nektek. Amott beszólt a kapu fölött. — Julika, elhozhatnád egyszer közénk a vőlegényedet. — Józsika, a szüléidét... Nem állítom, hogy mindenki kitörő örömmel fogadta Zsuzsa néni hívását. Volt, aki megvonta a vállát, mégis többen voltak, akik rámosolyogtak a tiszta szemű kis húsvéti hívogatóra. Zsuzsi néninek nagy adottsága volt, hogy mindenkivel Palotay Gyula: HÚSVÉTI Azon a napon elborult az ég. Bujkált a nap a fellegek mögött. Bengett a föld és kősziklák repedtek. Megnyílt a sírdomb a halottak fölött. A százados is megrémült, ezt látván. A temlomkárpit kettéhasadott. De kárörvendően nevetett a Sátán: Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott! Négy drága sebből patakzott vér, Mikor elhangzott: “Elvégeztetett!” Hogy gyűlölt a világ szeretetedért: Gyalázat fáján elvéreztetett! Anyád szívét az éles tőr átjárta, Csak a Sátán ült tort és kacagott, ő erre készült, ezt a napot várta: Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott! szót értsen. Azt hiszem, az volt a titka, hogy senkinek sem vetette a szemére azt, ami elmúlt és nem zsörtölődött a templomkerülőkkel. Két óra elmúlt, amikor bezörgött Örzse nénihez. — Itt vagyok, Örzse, elkísérlek a templomba. — Az jó lesz Zsuzsi, mert hátha elesek. Gyere, kösd meg a cipőmet, aztán nyomkodd meg a hátamat, mert alig bírom. Amikor a lelkész motorja felberregett, Zsuzsi néni már a szomszéd házból hozta a székeket, hogy elég legyen. Jól számolt. Harmincegy hely volt, harmincketten jöttek. Emezt ölbe vette az anyja, nem is ült volna máshová. Zengett, harsogott a hallelúja, elnyomta a kis harmonium hangját. Egy énekhanggá lett harmincegy ember éneke, ebből Zsuzsi néni húsvéti hallelüjáját tizennyolc lélek hálás éneke kísérte a Feltámadott színe elé. H. Németh István (Ev. Élet) HOZSANNA És szombatnapon átvert testedet Gyolcsba takarta sziklasír öle. Még holtodban is poroszlók vigyáztak És sziklasírod pecsétes köve. Te mondád azt, hogy harmadnap felépül, Ha lerontjátok ezt a templomot. S bízott a Sátán, hogy ő győzött végül: Meghalt a Krisztus! A Krisztus halott! Síré asszonyok Húsvét hajnalán Drága kenettel sírodhoz jövet így tanakodtak: Ki veszi le nékünk A sír szájáról a nehéz követ? ... És fehérruhás angyal ajkán zengett: “Megnyílt a sír! A Krisztus nem halott!” S azóta Húsvét mindig így üzenget: Él a mi Krisztusunk! Feltámadott!
