Erős Vár, 1970 (40. évfolyam, 1-10. szám)
1970-02-01 / 2. szám
ERŐS VÁR 3. oldal VIDÁMAN MIÉRT nem böjtölünk mi evangélikusok? A böjtölésnek evangélikus egyházunkban mindössze annyi maradványa van, hogy egyes híveink böjtölnek nagypénteken és az Űr szent vacsorá-Jézus lábainál Lukács 7:36-40. Úgy járulok szent színed elé, Uram, mint egykor Mária. Boldog a bűnös, mert lábadnál Szabad könnyét kisírnia. Bünbánatomnak olajával Kiöntöm tiszteletemet, Hálaadásom illatával Árasztom el szent fejedet. A bűnök mélységéből jöttem, Szennyes lett a fehér ruhám, Egy vesztett élet áll mögöttem, Vétkek hínárja tapadt rám. Tudatlanul már régen várlak, Téged várt néma sírásom, Most itt vagy s én el nem bocsátlak. Kezedben van gyógyulásom. Szétszórtam ifjúságom kincsét, Ártatlanságom porba hullt. Most hordom a szégyen bilincsét, Mindenből kifosztott a múlt. De ezt a nárdust átmentettem, S vele most lábadat mosom Bűneimért és minden tettem Bocsánatáért, Jézusom. Uram tudod, hogy a vétkesnek Mily nehéz az útja Hozzád Vad vágyai a rút vétkeknek Félútról is visszavonják. S farizeusi kevélységgel Simonok állnak utamba, Csúf kárörömmel, gúnyos kéjjel Vájkálnak útált múltamba. óh, Jézusom, nagyon szeretlek, Hisz sokat bocsátottál meg. Melegétől e szeretetnek Szívem boldogan megremeg. Lábaidnál nyugtot találtam, Pihegve pihenek meg itt. Teljes szívemből megútáltam Átkos életem vétkeit. Áldott Uram, óh hála Neked, Bűnösnek is van üdve itt. Feloldozott már szereteted: “Megbocsáttattak bűneid! A te hited megtartott téged, Csak szeress tovább hűséggel! így érheted el boldog véged; Menj utadra békességgel!” Ruttkay-Miklián Géza A BÖJTBE ! jának felvétele előtt tartózkodnak az evéstől. S ez így van már mintegy a 18. századtól fogva. Azelőtt több nyoma volt a böjti szokásoknak egyházunkban is. de rendszeresen sohasem gyakoroltuk. Luther ugyan nem tiltotta meg, sőt jónak ítélte a test indulatainak fékezésére, úgy amint kinek-kinek arra szüksége lehet, de kikelt az ellen a tanítás és gyakorlat ellen, mely a böjtöt érdemszerző cselekedetnek nyilvánította és mindenkire egyformán külsőleges szokásként ráerőltette. Luther álláspontját igazolja a biblia. Az ótestamentomi törvény is csak a nagy engesztelési ünnepre rendel böjtöt. A Jézus-korabeli farizeusi szokás: a heti kétszeri böjtölés - csak a babilóniai fogság után alakul ki s képmutató kegyességbe visz. Az újszövetségi első keresztyén gyülekezetben itt-ott hallunk alkalmi böjtölésről, de az apostolok idejében rendszeres böjtölésről mit se tudunk; ez már a későbbi hanyatlás korának egyik jele. A Fő tanú pedig maga Jézus. Ő is böjtölt ugyan a pusztában 40 napig,de csak azért, “mert ott nem volt mit ennie; a Szentlélek által vitetett oda, nem pedig valamely szerzetesi regula által” — mondja Luther. Egyébként Krisztus Urunk, tanítványaival egyetemben, nem tartotta a szokásos böjtöt. S mikor efelől megkérdezték, magyarázatát is adta. Olvassuk Márk 2:18-22 verseit! Jézus szava a felelet arra is: miért nem böjtölünk mi evangélikusok? Miért nem? Mert mi Krisztus násznépe vagyunk? Menyegző és böjt nem férnek meg egy asztalnál. Bengel, a neves bibliamagyarázó mondja, hogy a keresztyén élet képe hol menyegző, hol böjt. Ez lehetséges. De nem együtt a kettő. Ameddig a Vőlegény a násznéppel van, addig nem böjtölhetnek. A menyegző természetes képe az örömé. JÉZUS Tsten-országáról szóló igehirdetésének döntő vonása letagadhatatlanul az öröm, az evangélium, az Istenben való boldogság. A messiási idő örömnek ideje, melyben még maga a böjt is örömre változik! (V. ö. Máté 6:17-18.) Lehet-e hát más a mi kegyességünk, mint gyermekien derűs, mely nem szívja a világirtózás és önsanyargatás keserű füstjét; együgyűen hálás, mely nem akar aszkézissel érdemet szerezni, de elfogadja a Krisztus ajándékát; és királyian szabad: szabad a böjttől és szabad a böjtre, — amint a Lélek adja, nem pedig valamely emberi regula! MIÉRT nem böjtölünk mi evangélikusok? Mert mi Krisztus új ruhájába öltöztünk és az ő új borából ittunk! Keresztelő János szavaival lép föl Krisztus Urunk s mégis ég és föld különbsége van közöttük. Az még az őtestámentom prófétája, ő pedig az Újszövetség Közbenjárója, az egyszülött Fiú. Nem csoda, hogy az ő tanítványai nem szabják magukat a Keresztelő tanítványaihoz s nem követik böjtölésüket. Jézus új borát az ótestámentumi kegyesség formái nem képesek befogadni, azokat szétrepeszti. Ő olyan új tartalmat hozott, mely új formákat kíván és teremt is. Meg kell látnunk a külső vallásos szokások visszásságát a Krisztusban való teljes belső megújulás nélkül. Mit ér az, ha böjtben tartózkodunk némely ételtől, de a Krisztussal nincs szívet-lelket átható, életet újító, meleg benső közösségünk?! Ez ellen küzdött Luther és ez ellen kell küzdeni mindnyájunknak, mihelyt az a veszély fenyeget, hogy a keresztyén hit újsága, elevensége holt szokásokba kövesül. Tertullianus egyházi atya találóan írja: Krisztus Urunk nem azt mondotta magáról: Én vagyok a szokás; hanem azt: Én vagyok az igazság! Jaj nékünk, ha nem merjük vállalni azt az újat, amit Krisztus akar hozni az életünkbe, ha nem merünk gyökeres változásokon átesni, elhagyni régi formákat, avult életszokásokat s helyébe új rendet kezdeni! Másképp kelni, másképp feküdni, másképp cselekedni,mint ahogyan Krisztus nélkül megszoktuk! Mi ehhez képest egy kis szokványos böitölés? Cisztemavíz tüzes újbor helyett. SZÓVAL mi nem is böjtölhetünk? De igen. Amikor elvétetik tőlünk a Vőlegény, vagyis amikor próbatétellel látogat meg az Isten. Ismét csak Luther mondja: kétféle szenvedés van. Az egyik az, amelyet az ember maga választ, miként a Baál-papoké, kik késekkel metszették magukat; ezt Isten megveti. A másik, amit Isten maga bocsát ránk anélkül, hogy mi azt választanánk. Ezt készséggel,örömmel hordozni:igazi kereszt s Istennek tetsző böjtölés. Tehát készséggel, örömmel hordozni a bajt, megkent fejjel és megmosott orcával! Vidáman a böjtbe. Ez az evangélikus böjt, Testvéreim. Scholz László
