Erős Vár, 1969 (39. évfolyam, 1-9. szám)

1969-12-01 / 9. szám

ERŐS VÁR 7. oldal H-O-M-O — Prédikátor 3:1 — A régi görögök mondották, hogy sen­ki sem léphet kétszer ugyanabba a fo­lyóba. Mire másodszor odaérne, már más a folyó, benne új habok rohan­nak a tenger felé. — így élünk mi em­berek a rohanó időnek a partján és a pillanatok örökre elbúcsúznak tő­lünk, mint a hullámok. Az életünk azért olyan szép és drága, mert ilyen: egyszeri és visszavonhatatlan. Mert múló pillanatokból és szent alkalmak­ból áll. Minden pillanat egy virágos kapu, minden pillanat egy napsugaras út, amelyiken fölfelé indulhatsz az élet hegyoldalán. Minden pillanat egy gyö­nyörű templomkapu, amelyen át Isten otthonába lehet lépni. Ha a pillanat elmúlik, az alkalom elveszett. Senki nem hozhatja vissza az elszállott időt, senki ki nem nyithatja többé az elmu­lasztott vagy eltékozolt alkalom ajta­ját. Ma, az esztendő utolsó napján azt üzeni az Isten, hogy vigyázz, becsüld meg az időt és az alkalmat, mert az idő elszáll és az alkalom meghal. Az Ige így mondja: mindennek rendelt ideje van az Ég alatt. Rendelt ideje van az ifjúkornak Isten erre az időre bízta reá a mes­terség és a tudás ábécéjét. Aki ezt az időt átalussza, eljátsza vagy elkó­borolja, az sohasem fogja megkapni a maga mesteri levelét. Rendelt ideje, talán így mondhat­nám, drága alkalma van a munkának. IMÁDKOZZUNK Áldunk téged, üdvözítő Istenünk, hogy egyszülött Fiad által csupa sze­­retetből békességet küldtél a földre. Add, hogy szereteted és békességed betöltse az egész világot és a mi szí­vünket is. Add meg az igazi karácso­nyi örömöt szeretteinknek és minden hívőnek közelben és távolban, hogy együtt jusson el hozzád ujjongó éne­künk és hálaadó imádságunk. Könyör­­günk hozzád, üdvözítő Istenünk, min­den emberért a földön: örvendezőkért és bánkódókért. hívőkért és téged ke­resőkért, barátainkért és idegenekért, vezetőinkért és munkatársainkért, né­pünkért és minden népért. A te jóaka­ratod indítson mindnyájunkat jóaka­ratra egymás iránt, hogy békességben örvendezzünk és dicsőítsünk téged az Űr Jézus Krisztusért. Ámen. K — Ó — R — A Isten megengedi, hogy valahol egy munkahelyen vidám szívvel és friss iz­mokkal építsem a magam számára és ezzel együtt talán egy egész világnak a holnapok hajlékát. Rendelt ideje van a pihenésnek Vannak olyan percek, amikre ez van ráírva: ez a megállás ideje. Most örülj, pihenj, vagy vigadj. Szerezz új erőt azokra az időkre, amiknek az a rendelése, hogy dolgozz. Aki ezt nem teszi meg, aki elengedi a pihenés per­ceit, az kifárad és kifullad. Rendelt ideje van a boldogságnak is. Van olyan pillanat, amelyik kézenfog­va feléd hoz egy embert, és azt mond­ja: ez az, aki téged szeretni fog, ez a rendelt párod. Szívében rejlik minden kívánságod és minden boldogságod. Ha nem ismered meg őt, ha elengeded, zajló embererdőben talán sohasem fo­god többé megtalálni. Rendelt ideje van az Istennek. Ilyen alkalom minden vasárnap. Ilyen­kor Isten ott áll a templomajtóban és vár. Jelenléte a gyönyörű alkalom, hogy a múló idők emberéből valaki az örökkévalóság gyermeke legyen. Gyö­nyörű alkalom arra, hogy egy vergő­dő világ vándora meghallja az örök­kévalóság hangjait. És most gondold el, müyen könnyel­mű az ember, hogy játszik az alka­lommal. Kinek fáj, hogy elmaradt va­sárnapi útja? Kinek fáj, hogy ebben az évben egy csomó ember mellett az irgalom minden mozdulata nélkül továbbment. Kinek fáj az, hogy ebben az esztendőben valakit megbántott? Kinek fájnak isteni és emberi könny­cseppek? Pedig az alkalom elfut és sohasem fog többé visszajönni. Csak az árnyé­ka és a könnyes emléke. Egyszer majd visszatér hozzád ez a vasárnap. És akkor majd úgy szeretnél eljönni mégegyszer, a tiszta templomba és Isten előtt kiönteni a lelkedet, min­den örömödet és minden fájdalmadat és minden életrontó bűnödet. De nem lehet. Már késő. Az alkalom elszállt és te hiába vergődöl egy forgó be­tegágy halálba hulló lázas percei alatt. És egyszer az ítélet rendelt idején majd újra visszasírod ezeket a drá­ga perceket. Mert rendelt ideje van az ítéletnek is. Hogy fogod majd magadat vádolni. Kezedet tördelve fogod majd zokogni: miért is nem voltam jó addig, amíg lehetett? A szívem, óh, az miért nem szeretett?! Hogy fog könyörögni az ajkad: Uram, add vissza nékem a le­pergett perceket, hadd töltsem meg őket hittel és hűséggel, imádsággal és jósággal. Uram, hozd vissza az em­bereket, hogy szerethessem őket. Add vissza Uram a kívánságodat, hogy be­­töitsem. Vagy egy vasárnapot adj még, hogy Krisztust megkeressem — de akkor már késő! Akkor már más rendelése lesz az időnek. Valamikor régen homokórával mér­ték a perceket. Két kicsi üveggömb volt egymás felett. Az alsó üres volt, a felsőben voltak a porszemek. Egy szűk nyíláson lassan hullottak lefelé a homokszemek. Amikor az utolsó is lehullott, meghalt egy perc. — Eszten­dő utolsó napján Isten odaállít téged az életed homokórája mellé. Látod, hogy hullanak a porszemek. Ki tudja, mennyi van még hátra. Egyetlen valaki van, aki ezen még segíteni tud. Jézus Krisztus meg tud­ja fordítani a homokórát, hogy a ha­lál porszemeiből a kegyelem porsze­mei legyenek. Esztendő utolsó napja van és ne­ked az Istenhez való megérkezéshez még van egy — porszemnyi időd! F. L. Zsoltár karácsonyra Uram, örül és vigad a szívem Dalok zendülnek benne Rólad s hálaadó himnuszok, hogy jászolban születtél. Azon vigadozom, hogy jászolban születtél, nem puha palotában. Selyem és cifra bársony körül lágy hódolattal nem fogta gyenge tested. Értelmetlen szemekkel szelíd juhoeskák lestek. Szegénységben születtél és szívtépő nyomorban. Szegény, üres szívem azért merem én mégis a színed elé vinni, azért merem én hinni, hogy lakhelyed lehet a szomorú és árva. Az minden reménysége, hozsannás vigassága, l ogy jászolban születtél, megváltó Istenem. Azért zendülnek át téged dicsérő, boldog énekek, halk glóriák szegényes szívemben TŰRMEZEI ERZSÉBET T

Next

/
Oldalképek
Tartalom