Erős Vár, 1969 (39. évfolyam, 1-9. szám)

1969-12-01 / 9. szám

ERŐS VÁR 5. oldal A PARANCS innen is kiűzi. A zsinagógát ő építette újjá, mikor leégett. Az Űr dicsőségére ingyen. Ak­kor lett igazán az ő templomává. El nem maradt egy ünnepi alkalomról sem, csak az évi sátoros ünnepeken, amikor Ábrahám sziklájára vitte ál­dozatát, a Mória hegyére épített Temp­lomba. Templomától is elküldi a Parancs. HALKAN odalépett az ajtóhoz és be­nézett a kis hálókamráha. Mécsesét megemelte és úgy nézte a maga kü­lön fekhelyén alvó fiatalasszonyt. A ta­karó kirajzolta anyasággal ékes alak­ját. Arcán nem hagyott foltot a váran­dósság, fejét kezére hajtva pihegett szelíden. Szép volt és szelíd arcú ál­mában is. Őt nézte az ács. Szívébe nyüalt a félelem, hogy hátha utoljára pihen fe­lesége itthon. Hátha elpusztul messze idegenben, amikor életet ad! Kínlódva támasztotta homlokát az ajtófélfának. A PARANCS még a felesége életét is áldozatul követelheti. EGY évvel ezelőtt még fejében sem fordult meg a gondolat, hogy magá­nak kérje a gyülekezet véneitől fele­ségnek ezt a szelíd árvaleányt. Csak a gyámságot vállalta felette és heten­ként egyszer meglátogatta gondviselőit és elbeszélgetett velük és a leánnyal. Szelíd és alázatos volt a leány akkor is. Ha kútról hozta haza korsóját, nem tréfálkozott, nem fecsegett a többi le­ánnyal, sietett haza. És nagyon szeret­te az Űr házát. A nők elkerített rácsos karzatán gyönyörű alt hangja az ének­vezér kívánságára nem egyszer egye­dül énekelte az Űr dicséretét. Talán a hangjába szeretett bele ő, az öregedő férfi, talán tiszta szemeibe, csendes alázatosságába. És tavasszal megkér­te ót a gyülekezet véneitől. Mikor el­jegyezte és leemelte a leány arcáról a fátyolt, megrettent. Az anyaságnak in­duló aszonyok melegsége égett a sze­mében. Kérdésére a menyasszony ár­tatlan boldogsággal vallotta meg Je­hova szent elrendelését. Nem hitte el. Vizsgálódva nézte, hogy épeszű-e a lány? De arról az arcról csak tiszta ártatlanság sugárzott. El akarta titkon bocsátani válólevéllel, hogy magát gyalázatba ne keverje. De még az éjszaka PARANCS jött Izrael Istenétől. És ez a parancs megrettentette Jó­zsefet. Az Űr úgy jelentkezett nála, mint egykor Ábrahám atyánál. Álom­ban. És kijelentette neki is a Titkot. Mária tiszta és ártatlan. Az Űr igé­je teremtett benne életet, ugyanaz az Ige, amivel életet teremtett a kopár földre egykor. Ez az élet, aminek edé­nyévé lett az alázatos szolgaleány, Iz­rael megváltására születik a földre. Nézte az asszonyt az ajtóból. Fele­ségét, aki mégsem felesége. Anyját a leendő gyermeknek, aki nem az ő gyermeke. Hanem az Űré. Életében először szegényesnek érez­te házát. Mintha Izrael főpapjának kel­lene szállást adnia e durva vastag fa­lak között, testetlen ágyban, a barmok­tól egy fal távolságnyira. Felesége oldalt fordult álmában és mosolygott. Szíve alatt megmozdult az Élet. JÓZSEF visszalépett az ajtóból. Csor­dultig megtelt a szíve félelemmel ve­gyes örömmel. Csendesen becsukta az ajtót. A külső szobában leült ágya szélére. Lenyúlt az ágy alá és kihúzta a temp­lomos ládikát. Kivette belőle az ima­­szíjjat. De mielőtt kezére tekerte vol­na, megállt a keze a levegőben. Az elmúlt év alatt két PARANCSOT kapott. Egyet Izrael Istenétől, egyet a népszámláló császártól. Mind a két parancs kimozdította megszokott, nyu­galmas életéből. Az Űr azt parancsol­ta, hogy fogadja el a gyermeket és őrködjön felette... A császár pedig azt parancsolta, hogy kockáztatva fe­lesége és a születendő Gyermek éle­tét, induljon el hűvös télidőben mesz­­sze idegenbe. Idegen neki már Betle­hem, ha szülőfaluja is. Engedjen-e a másik parancsnak, mi­kor az Űr ilyen féltett kincset bízott reá? Most kell az Űrhoz könyörögni kijelentésért és válaszért, hogy mit tegyen. Elinduljon-e velük Betlehem­be? LEHUNYTA szemét. Hirtelen, mint­ha mennyei Kéz húzta volna félre előtte az idő kárpitját, megjelent előtte a betlehemi zsinagóga, melynek udvarán egy csoport gyermek, közöt­tük ő is, hangosan kántálta Mikeás próféta jövendölését: ... te, Efratá­­nak Betleheme, bár kicsiny vagy a Ju­da ezrei között, belőled származik né­kem, aki uralkodó Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fog­va van! Ezekután pedig felébredt József. Könnye pergett szakállára és két ke­zét szavak nélkül hálaadásra emelte az ég felé. Aztán eloltotta a mécsest. Hogy egy hét múlva Betlehemben világítson a gyermek felett. Mert az Űr is így akar­ta. H. Németh István TÉL Jó Atyánk Te elaltattad a földet és betakartad, mint a fáradt gyermeket. Neked mindenre van gondod. Most a hideg télben mondok Jóságodról éneket. Hiszen a fagy sem ítélet. Azért is áldalak Téged. Szent kezedből Istenem Hogyan nyílnék szám panaszra, bár a földet tél havazza s vad szél rázza ablakom? Boldog Betlehemes ének kél szívemben, míg a szélnek süvöltését hallgatom. Szegényes jászlán szívemnek, Ott a betlehemi Gyermek s ragyogva árasztja szét életadó melegét. Karácsony szeretetével, nagy örömüzenetével át a hideg teleken, át a hólepte határon utam énekelve járom s mindeneknek hirdetem osztom, osztom drága kincsem. S fogyta nincsen, vége nincsen zengem a dicséretet: Legnagyobb a szeretet! Túrmezei E. Megváltónk születése ünnepén szeretettel köszöntjük kedves Olvasóinkat: ÜDVÖSSÉGES, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁN a Szerkesztőség T

Next

/
Oldalképek
Tartalom