Erős Vár, 1969 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1969-12-01 / 9. szám
ERŐS VÁR 5. oldal A PARANCS innen is kiűzi. A zsinagógát ő építette újjá, mikor leégett. Az Űr dicsőségére ingyen. Akkor lett igazán az ő templomává. El nem maradt egy ünnepi alkalomról sem, csak az évi sátoros ünnepeken, amikor Ábrahám sziklájára vitte áldozatát, a Mória hegyére épített Templomba. Templomától is elküldi a Parancs. HALKAN odalépett az ajtóhoz és benézett a kis hálókamráha. Mécsesét megemelte és úgy nézte a maga külön fekhelyén alvó fiatalasszonyt. A takaró kirajzolta anyasággal ékes alakját. Arcán nem hagyott foltot a várandósság, fejét kezére hajtva pihegett szelíden. Szép volt és szelíd arcú álmában is. Őt nézte az ács. Szívébe nyüalt a félelem, hogy hátha utoljára pihen felesége itthon. Hátha elpusztul messze idegenben, amikor életet ad! Kínlódva támasztotta homlokát az ajtófélfának. A PARANCS még a felesége életét is áldozatul követelheti. EGY évvel ezelőtt még fejében sem fordult meg a gondolat, hogy magának kérje a gyülekezet véneitől feleségnek ezt a szelíd árvaleányt. Csak a gyámságot vállalta felette és hetenként egyszer meglátogatta gondviselőit és elbeszélgetett velük és a leánnyal. Szelíd és alázatos volt a leány akkor is. Ha kútról hozta haza korsóját, nem tréfálkozott, nem fecsegett a többi leánnyal, sietett haza. És nagyon szerette az Űr házát. A nők elkerített rácsos karzatán gyönyörű alt hangja az énekvezér kívánságára nem egyszer egyedül énekelte az Űr dicséretét. Talán a hangjába szeretett bele ő, az öregedő férfi, talán tiszta szemeibe, csendes alázatosságába. És tavasszal megkérte ót a gyülekezet véneitől. Mikor eljegyezte és leemelte a leány arcáról a fátyolt, megrettent. Az anyaságnak induló aszonyok melegsége égett a szemében. Kérdésére a menyasszony ártatlan boldogsággal vallotta meg Jehova szent elrendelését. Nem hitte el. Vizsgálódva nézte, hogy épeszű-e a lány? De arról az arcról csak tiszta ártatlanság sugárzott. El akarta titkon bocsátani válólevéllel, hogy magát gyalázatba ne keverje. De még az éjszaka PARANCS jött Izrael Istenétől. És ez a parancs megrettentette Józsefet. Az Űr úgy jelentkezett nála, mint egykor Ábrahám atyánál. Álomban. És kijelentette neki is a Titkot. Mária tiszta és ártatlan. Az Űr igéje teremtett benne életet, ugyanaz az Ige, amivel életet teremtett a kopár földre egykor. Ez az élet, aminek edényévé lett az alázatos szolgaleány, Izrael megváltására születik a földre. Nézte az asszonyt az ajtóból. Feleségét, aki mégsem felesége. Anyját a leendő gyermeknek, aki nem az ő gyermeke. Hanem az Űré. Életében először szegényesnek érezte házát. Mintha Izrael főpapjának kellene szállást adnia e durva vastag falak között, testetlen ágyban, a barmoktól egy fal távolságnyira. Felesége oldalt fordult álmában és mosolygott. Szíve alatt megmozdult az Élet. JÓZSEF visszalépett az ajtóból. Csordultig megtelt a szíve félelemmel vegyes örömmel. Csendesen becsukta az ajtót. A külső szobában leült ágya szélére. Lenyúlt az ágy alá és kihúzta a templomos ládikát. Kivette belőle az imaszíjjat. De mielőtt kezére tekerte volna, megállt a keze a levegőben. Az elmúlt év alatt két PARANCSOT kapott. Egyet Izrael Istenétől, egyet a népszámláló császártól. Mind a két parancs kimozdította megszokott, nyugalmas életéből. Az Űr azt parancsolta, hogy fogadja el a gyermeket és őrködjön felette... A császár pedig azt parancsolta, hogy kockáztatva felesége és a születendő Gyermek életét, induljon el hűvös télidőben meszsze idegenbe. Idegen neki már Betlehem, ha szülőfaluja is. Engedjen-e a másik parancsnak, mikor az Űr ilyen féltett kincset bízott reá? Most kell az Űrhoz könyörögni kijelentésért és válaszért, hogy mit tegyen. Elinduljon-e velük Betlehembe? LEHUNYTA szemét. Hirtelen, mintha mennyei Kéz húzta volna félre előtte az idő kárpitját, megjelent előtte a betlehemi zsinagóga, melynek udvarán egy csoport gyermek, közöttük ő is, hangosan kántálta Mikeás próféta jövendölését: ... te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Juda ezrei között, belőled származik nékem, aki uralkodó Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van! Ezekután pedig felébredt József. Könnye pergett szakállára és két kezét szavak nélkül hálaadásra emelte az ég felé. Aztán eloltotta a mécsest. Hogy egy hét múlva Betlehemben világítson a gyermek felett. Mert az Űr is így akarta. H. Németh István TÉL Jó Atyánk Te elaltattad a földet és betakartad, mint a fáradt gyermeket. Neked mindenre van gondod. Most a hideg télben mondok Jóságodról éneket. Hiszen a fagy sem ítélet. Azért is áldalak Téged. Szent kezedből Istenem Hogyan nyílnék szám panaszra, bár a földet tél havazza s vad szél rázza ablakom? Boldog Betlehemes ének kél szívemben, míg a szélnek süvöltését hallgatom. Szegényes jászlán szívemnek, Ott a betlehemi Gyermek s ragyogva árasztja szét életadó melegét. Karácsony szeretetével, nagy örömüzenetével át a hideg teleken, át a hólepte határon utam énekelve járom s mindeneknek hirdetem osztom, osztom drága kincsem. S fogyta nincsen, vége nincsen zengem a dicséretet: Legnagyobb a szeretet! Túrmezei E. Megváltónk születése ünnepén szeretettel köszöntjük kedves Olvasóinkat: ÜDVÖSSÉGES, BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁN a Szerkesztőség T
