Erős Vár, 1969 (39. évfolyam, 1-9. szám)
1969-04-01 / 4. szám
2. oldal ERŐS VÁR ISTEN "BOLONDJAI” A pünkösdi történetben olvassuk, hogy mikor a Szentlélektől megszállott apostolok beszélni kezdenek különböző nyelveken, egyesek csúfolódva ezt mondták: “Édes bortól részegedtek meg!” Itt Amerikában, ahol többszáz szekta működik a maga elgondolása szerint és ahol templom templom mellett hívja az embereket a történelmi egyházakban is, sokszor hallunk komoly keresztyén emberekre ilyen bírálatot: "vallási őrült” — vagy jobbik esetben — "vallási ra jongó”. Bizonyos, hogy a keresztyén élet nem nyárspolgári élet. Mi a kettőt össze szoktuk téveszteni. Azt gondoljuk, hogy a nyárspolgár magától értetődően komolyan keresztyén. Pedig a nyárspolgár lényege: önző, kicsinyes és a tömegben felolvadó ember. Csak magával törődik, azt is csak azért, mert biztonságos életet akar. Ezért van bizonyos erkölcsi szilárdsága, nincsenek kilengései, mert számító ember, mindig egyességeket köt mindenkivel. Feltűnni nem akar, inkább eltűnni. A keresztyén ember éppen az ellenkezője ennek a filiszter típusnak. A keresztyén ember érez mindig valami rendkívüliséget és a hittől mámoros ember. Bizonysága ennek maga JÉZUS (Márk 3:31-35); PÜNKÖSD (Csel 2:4-6) és PÁL (Csel 26: 24-29). A keresztyén embernek vállalnia kell, hogy Isten bolondja, mámorosán siető ember. Siet kihasználni a Krisztussal való találkozás alkalmait. Mindig a sürgősség levegőjében él, mert tudja, hogy a halál után nincs megtérés. A keresztyén ember mámorosán engedelmeskedő ember. Nem maga irányítja életét, hanem hatalmasság alá vettetett ember, az Űrnak engedelmeskedik. A keresztyén ember mámorosán beszélő és jelelő ember. Akinek a szíve megtelik Szentlélekkel, annak a szája megtelik beszéddel: bizonyságtétellel. A keresztyén ember mámorosán hálálkodó ember. A hálálkodás olyan belső magatartás, amikor a szívnek teljességéből szól a száj. A kegyelemért nem győz betelni a köszönettel. A keresztyén ember mámorosán szolgáló ember, az embernek is szol-Szentháromság vasárnapja az egyházi esztendő ünnepi jelének a vége. Mindazt, amit az egyház kereken egy félesztendőn keresztül hirdetett Isten népének, össze akarja foglalni ezen az egy vasárnapon. Ez a vasárnap azért Szentháromság vasárnapja, mert az egyházi esztendő most végétért első jelében vannak a Szentháromság három személyével kapcsolatos ún. sátoros ünnepek. Három ünnepi körre oszlik az egyházi esztendő ünnepes jele. Az egyik a karácsonyi ünnepkör, mely az Atya szeretetéről beszél: úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta. Utána jön a második ünnepkör, a húsvéti ünnepkör, amely Jézusról szól, Aki vállalta az Atya akaratának való engedelmességből a kereszthalált s azután harmadnapon feltámadott. A harmadik a pünkösdi ünnepkör, a Szentlélek ünnepköre, azé a Szentiéleké, Aki emlékeztet arra, amit az Atya elhatározott, s a Fiú végrehajtott. Számunkra a saját tulajdonunkká akarja tenni a kijelentést. Ezt a három ünnepkört zárja be a Szentháromság vasárnapja. Az Atyáról, Fiúról és a Szentlélekről való bizonyságtételnek ez az ünnepélyes vége. Szentháromság vasárnapja azonban nem befejezés, mert egy sereg kérdést vet jel nekünk, amire nagyon nehezen tudunk emberileg érthető feleletet adni, sőt azt is lehet mondani, egyáltalában nem is tudunk. A Szentháromság titok. Titok gálni akar az Isten félelmében és alázatos testvériséggel. Sejted-e már, kedves olvasóm, hogy nem is olyan bolond dolog a szent mámortól megszállott emberek: Isten “bolondjai” közé számiáltatni?! (dr) volt és titok marad mindvégig. Annyi a miénk belőle, amennyit Isten jónak látott számunkra kijelenteni. És az a határ, amelyen belül kijelentéséi teszi, mindig a mi üdvösségünk. Amit az emberi kíváncsiság kérdez, arra a kijelentés nem ad feleletet, de ami szükséges üdvösségünkhöz, megmondja. Ne panaszkodjék tehát senki, hogy vannak a kutató, firtató em béri elméknek olyan kérdései, amelyekre nem találunk sem a Bibliában, sem az igehirdetésben feleletet. Biztosan azért nem, mert nem vagyunk még érettek arra, vagy pedig egyszerűen nem üdvözítő kérdések. Így vagyunk a Szentháromság kérdésével. Hogy Isten lényegében egy, de személyében három; hogy a három egy és az egy három, ezt a mi emberi értelmünk felfogni, önmagának megmagyarázni képtelen. Nem azért, mintha megmagyarázhatatlan lenne, hanem egyszerűen azért, mert azok a kategóriák, amelyekben Isten gondolkodik és él mások, mint amelyekben mi emberek gondolkodunk és élünk! Isten országában a hármas egység olyan valóság, amely nem szorul magyarázatra! Az ember világában ugyanaz a hármas egység megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan. Emberi büszkeségünket, amellyel olyan nagyra vagyunk, emberi értelmünk felfogó képességét minden bizonnyal bántja az a korlát, amit Isten szükségesnek és jónak látott emberi elménk elé odatenni. De ha alázatosan belenyugszunk abba, hogy ami üdvösségünkre szükséges, az nekünk kijelent etett, akkor túl tudjuk magunkat tenni az ember által feltett kételkedő kérdéseken, melyek a Szentháromsággal kapcsolatban felvetődnek és el tudjuk fogadni alázatosan, engedelmesen és hálásan azt, amit az Igén keresztül (Folytatás a következő oldalon) A SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA
