Erős Vár, 1968 (38. évfolyam, 1-9. szám)
1968-02-01 / 2. szám
ERŐS VÁR 3. oldal 1848 ÉS A MAGYAR PROTESTANTIZMUS Amikor azt a kérdést teszem fel, hogy mit tett evangélikus egyházunk 1848 ért, a kérdést az igazságnak megfelelően így kell kibővítenem: mit tett a magyar protestantizmus az 1848-as szabadságharc érdekében? Az ágostai hitvallású és a helvét hitvallású keresztyének sorsa ugyanis annyira egy volt, hogy hatásukat felmérni külön-külön nem lehet. A feltett kérdésre röviden és határozottan így felelhetünk: az 1848-as szabadságharc elképzelhetetlen a magyar protestantizmus élete és szolgálata nélkül, mert a korszellem bölcsője a reformáció volt. Az újkor kezdetén Európának három nagy tekintélyét ismerhetjük fel: a pápaságot, a császárságot és a latin nyelvet. Luther volt az első történelmi személyiség abban a korban, aki ki mert állani — még Húsz János mártíromsága után is — az igazságáért. Az ő bibliafordítása a nemzeti nyelvet, gondolkodást, irodalmat és művészetet változtatta meg gyökeresen. Luther és a reformáció bizonyította be a szabadságot lehengerlő hatalmak legyőzésének és meggyőzésének a lehetőségét és ezzel a lehetőséggel éltek az elnyomott népek. A népek fölött uralkodó tekintélyek legnagyobb ellenfele a gondolatszabadság lett. Ezzel pedig együttjárt az egyéniség felszabadulása is. Az így kivirágzott népi egyéniségből, amelyet a nemzeti nyelv is erősített, nőttek ki azok, akik tudásukat, munkájukat, sőt vagyonukat is a magyar nemzeti közérdek szolgálatába állították. Az európai protestantizmus életrehívásával indultak meg a szabadságharcok nálunk is, másutt is. Ahová a protestantizmus nem jutott el (hazánktól keletre) ott nem volt meg sem a szellemi háttér, sem az összefogó erő a szabadság kivívásához. A reformáció diadala új eszmék előrejutását is magával hozta. Most csak a protestáns radikalizmust említem, amely szellemi ellenállásával és a szakadás bátor vállalásával méltó folytatása lett a szabadságharcnak. A reformáció első célja: visszatérés Krisztus tiszta evangéliumához és csak következménye volt az egyházszakadás. Az 1848-i forradalom első célja: a nemzeti állam függetlensége s csak következménye volt a királyi udvartól való szabadulás. A reformáció protestantizmusára és a forradalmakra általában a negatívum bélyegét ütik reá, holott jóértelemben mindkettőnek pozitívum a lényege. A protestantizmus demokratikus gondolkodása és szervezete különösen az abszolutisztikus kormányzattal szemben jelentkezett hatásosan. A nemzet is, egyházaink is mindig először az alkotmányos utat próbálták végigjárni. Közös volt az egyházi és nemzeti cél: alkotmányos törvényhozás, törvénytár tó kormány zás, jogegyenlőség, vagy pedig forradalom és elszakadás a zsarnokságtól. Nem csoda tehát, ha a protestánsok mindenütt ott voltak, ahol Felejthetetlen élményt jelentő délután emlékével tértek haza otthonukba azok, akik részesei lehettek az Evangélikus Egyházközségben immár évek óta folyamatosan rendezett magyar kultúrdélután-sorozat december 3-iki programjának, melyen a világszerte ismert nevű magyar hegedűművészünk, a Chicago Conservatory College elnöke, Dr. D'Albert Ferenc tartott roppant érdekes és élvezetes előadást a magyar zeneszerzés küzdelmes kibontakozásáról és Bartók és Kodály műveiben való csúcsra emelkedéséről. D’Albert Ferenc előadását érdekesen kiválogatott hanglemez szemelvényekkel illusztrálta, kitűnő technikai leadásban: a lemezek egy része nedig éppen Dr. D’Albert avatott játékában, vagy húga, D’Albert Mária énekével mutatta be a vonatkozó zeneműveket. A termet zsúfolásig betöltő közönség soraiban ott voltak a művész szülei is, édesapja (D’Albert Gyula tanár maga is kiváló muzsikus, zeneszerző és Ferenc fia legelső mestere), húga, Mária és a chicagói magyarság számos kitűnő képviselője. A nagyszerűen sikerült előadás oly nagy tetszést váltott ki, hogy az immár tradicionális, műsor-záró vi az alkotmányt megváltoztatni remélték. Ez a reménység Kossuthban személyesedett meg. A döntő szó kimondására csak az a Kossuth mert vállalkozni, aki úgyis mint a nemzeti fájdalom, úgyis mint a protestáns keserűség és csalódás hordozója, a kettős szenvedés alóli menekülést csak így látta lehetségesnek. Népével és egyházával már nem veszít hetett semmit sem. Ennek köszönhető a függetlenség kimondása után az új magyar alkotmány, amely a nemzet tagjainak és az egyházaknak egyenlő jogokat biztosított, amelyért folyt valójában minden küzdelem. Ezekből a küzdelmekből a protestantizmus nem vonhatta ki magát, ha nem akart önmaga történelmi lényegével szembefordulni és lassan elpusztulni. A protestantizmus önvédelmi harca azonosult a nemzet önvédelmi harcával, mindkettőjük közös ellensége ellen. iában felvetődött a gondolat, hogy azt kibővített formában, esetleg könyvalakban kellene a magyar fiatalság rendelkezésére bocsátani. Mindazok, akik a magyar nemzeti zeneszerzés kialakulásának érdekfeszítő útjait szeretnék ismerni és egyben keresik a mai modern kompozíciók megértéséhez vezető — és laikusok számára gyakran járhatatlannak tetsző — útat, rendkívül hasznos útmutatást szerezhettek D’Albert Ferenc előadásából. Ez azért is nagyjelentőségű, mert hiszen sokszor éppen a magyarok azok, akik Bartókot kevésbé értik meg, mint a Nyugat zeneértő nagyközönsége, pedig éppen Bartók és hasonlóképpen Kodály Zoltán voltak azok, akik új magyar zenei anyanyelvet alkottak, építve azt a nép ajkáról, szinte az utolsó percekben, a feledésbe merülés előtt ellesett elemekből, népdalokból ... s mindezt a legmoder(Folytatás a 4. oldalon) “TUDOM KIBEN HISZEK ...” c. rovatunk e számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt. Áprilisban folytatjuk. (BM) KULTÜRDÉLUTÁN CSIKÁGÓBAN
