Erős Vár, 1966 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1966-11-01 / 9. szám
ERŐS VÁR 7. oldal „Necsüggedj el...” Rovatvezető: Egyed Aladár Nem kell messze mennünk, hogy meglássuk azt: milyen nagy erőfeszítést tesznek a keresztyénség ősi és modern ellenségei, hogy újságokban, rádión, TV-ben, propagandában elhitessék azt a hazugságot, ar mely szerint a keresztyénség a kultúrának az ellensége. Még ma is azokra a középkori cselekedetekre hivatkoznak, amellyekkel az egyház és egyházi képviselők konzervativizmusa, fanatizmusa üldözte mindazokat, akik — szerintük, — minden új tudománnyal az egyház vallásos világnézetét, vagy hatalmát veszélyeztették, dacára annak, hogy az egyház emiatt már régen meaeulpázott és korrigálta évtizedes, vagy évszázados tévedéseit. Evangélikus egyházunk szempontjából nézve a kérdést, sajnáljuk, hogy még ma is kevesen hivatkoznak arra : milyen nagy harcosa volt dr. Luther Márton a kultúránknak. Ő volt az általános és kötelező népoktatásnak egyik előharcosa és ő teremtette meg a német irodalmi nyelvet bibliafordításán keresztül. Istenben való dicsekedéssel hivatkozhatunk arra is, hogy Magyarországon a reformáció idején működő nyomdák közül a nagy többség a reformáció kezében volt. Nem leszünk hiú dicsekvők akkor sem, ha nemes önérzettel hivatkozunk arra,, hogy a statisztika szerint Magyarországon a legintelligensebb keresztyén egyház az evangélikus egyház volt, mert abban élt a legtöbb kultúr-ember és ott volt a legkevesebb írástudatlan. A diplomával rendelkezők számának százaléka is a legnagyobb nálunk volt. Kis evangélikus egyházunk magasan, százalékon felül képviselte magát hazánkban kultúrális vonalon. Ezek mind olyan tények, melyeket letagadni csak az tud és mer, aki elfogultságból nem akarja tudomásul venni a tényeket. De hagyjuk most már abba, ezt a kultúrtörténeti elmefutitatá&t és tegyük fel magunk számára a kérdést: Vájjon mi, mai magyar evangélikusok ITT és MA igazán pozitive viszonylunk-e a, kultúrához? Vájjon ott, ahol most munkálkodunk, úgy néznek'e reánk az emberek, mint akikre nyugodtan reá lelhet bízni minden munkát, nemeÁ'k azért, mert becsületesen és legjobb tudásunk szerint végezzük azt el, hanem azért is, mert állandó fejlődő akaratot és képességet látnak bennünk?! Nekünk állandóan hangoztatnunk kell, hogy a keresztyénség ellensége minden romlott kultúra. Ha Jakab apostol leveléből a, 3. rész 13-18 verseket elolvassuk, máris látjuk, hogy a keresztyénség amilyen bátran kiáll az egészséges kultúra mellett, annyira ellene van a romlott kultúrának. Az atomhasadás felfedezése után valljuk, hogy mindenütt, ahol az atomenergiát békés, építő célokra akarják fehasználni, ott áldássá válik a kultúrának ez a vívmánya. A 'ohamosan fejlődő orvostudományban, ahol azért tenyésztik a bacillusokat, hogy megtalálják a pusztító bacillusoknak az ellenszerét és így megszabadítsák az emberiséget a bacillusokokzta pusztító betegségektől — mindenütt megtaláljuk a felülről való kultúra áldásait, amely az életet és Isten dicsőségét szolgálja. Jakab levele minden olyan kultúrára, amely nem felülről jön (így nyugodtan nevezhetjük “alulról jövő kultúrának”) azt mondja: "földi, testi, ördögi”. Ebben fetreng most a világ. De a felülről való kultúra is azzá lesz, amint függetleníti magát Istentől. Az alulról való kultúrális maga,tartás érzéketlen a lelkiek iránt érdeklődéséből kikapcsolja Istent és ha elméletben nem is, de gyakorlatban ateistává válik. A felülről való kultúrális magatartásról Jakab apostol levele ezt mondja: "Tiszta, békességszerető, méltányos, engedelmes, irgalmas, nem kételkedő és nem képmutató.” Vájjon birtokunkban van-e ez a 'élűiről. Istentől jövő kultúra? Ennek a magatartása-e a miénk, vagy a megromlott kultúra magatartásából tengődünk ebben a bűnökkel teli világban? Bocsásd meg Urunk, hogy a Tőled ajándékként jövő bölcsesség olyan kevés bennünk és a felülről jövő kultúrális magatartás olyan ritka közöttünk. Áldd meg azokat, akik a felülről kapott bölcsesség kultúrájával akarnak bennünket mindig felfelé, Tehozzád egyre közelebb vinni és szabadíts meg azoktól, akik az alulról jövő romlott .kultúrával lefelé húznak bennünket és nem akarják, hogy Hozzád mindig közelebb jussunk! Köszöntjük Nt. Bernhardt Bélát! Nt. Bernhardt Béla Az ausztráliai magyar evangélikusok lelkésze, feleségével együtt október 15-én érkezett Clevelandiba, egyelőre 2 éves tartózkodásra. Ittléte alatt Nt. Bernhardt a Western Reserve egyetemen folytatja tanulmányait s közben a clevelandi Első Egyháznál is végez kisegítő szolgálatot. — Címe: 2836 East Blvd Cleveland, 0., 44104. — Gyülekezeti hírek CLEVELAND — WEST SIDE Lelkész: Juhász Imre Templom: West 98 — Denison Ave. Leiké,szí hivatal: 3245 W. 98th St. — Telefőn: 961-6895. Vasárnapi istentiszteletek ideje: de. 9:30-kor angol, 10:45-