Erős Vár, 1966 (36. évfolyam, 1-10. szám)
1966-04-01 / 4. szám
ERŐS VÁR 5. oldal A szent fájdalmak költője Reményik Sándor 1890 augusztus 30-án született Kolozsvárott és ugyanott halt meg 51 éves korában, 1941 október 2 kén. Tehát 1966- ban születésének 75. és halálának 25. évfordulója lesz. EMLÉKEZZÜNK RÓLA! A legnagyobb magyar költők e* gyike. — Ma hivatalosan otthon ugyan nem emlegetik, az iskolákban sem tanítják, mert irredenta és vallásos költőnek tartják s ez e" lég ahhoz, hogy elhallgassák. A világba szétszórt magyarok, hívők és hitetlenek, protestánsok és katolikusok azonban a legtöbbet Reményik Sándor verseiből idéznek. Idekint szervezett több magyar iskolát és egyesületet is nevével jelöltek meg. Viszont a külföldi mgyar irodalmi esztéták között is vannak, akik csak futólag, felülről kezelt kegyes vállveregetésslel emlékeznek meg róla. Mi azonban sokan vagyunk, akik Reményik Sándor sírja felett bizonyságot teszünk arról, hogy sírfelirata (amit egyik verséből vettek) “Egy lángot adok, ápold s add tovább ...” nekünk isteni parancs és hogy egyetlen más költő nem adott lelkűnknek, hitünknek olyan mélységet és erőt, mint Ő: a szent fájdalmak költője. Apja építész volt. Tőle örökölte verseinek vasszerkezetű logikáját. Lírikus, de verselése nem hangulat, hanem gondolatokban gazdag építészeti remekmű. Édesanyja erősen nagyothalló volt s befelé élő csendes lélek. Tőle örökölte csendes természetét s befelé forduló életét. Újságíró és költő lett belőle. Ő volt a nagyértékű erdélyi irodalmi folyóiratnak a “PÁSZORTŰZ’ -nek a szerkesztője. Magányos ember volt. Élete végén egészen egyedül maradt. Szerelme nem volt. Amit annak tulajdonítanak: az desztillált szerelem volt. “PREDESTINÁCIÓ” c. versében, melyet Mécs Lászlónak ajánlott, röviden így jellemzi életét: “Ez így rendeltetett: Hogy ne lehessek soha senkié, És ne lehessen enyém senki se. És legyek mégis mindenkié, És legyen enyém az egész világ. Ó árvasággá szűkült végtelen, Ó végtelenné tágult árvaság.” "SZENTKÉPEK'' c. költményében pedig ilyen vallomást tesz: “Szentképek sora templom-falakon: Ezek lelkem csarnokában a nők. Így mondta rólam komoly férfi-szó. Lelkem falai nem templomfalak,, nyomorúságos vályog-falak azok. De hogy az ott függő nő-képek szentképek: bizony igaz.” Családja felvidéki: dobsinai származású. Ott találkoztam vele, életemben egyetlen egyszer. Ö az erdélyi, én a felvidéki új irodalomról beszélgettünk. Akkor mondta nekem, hogy ha elhagyná Erdélyt: elhagyná őt is múzsája, neki szüksége van a kisebbségi szenvedésre! Mikor a bécsi döntés után a magyar honvédek bevonultak Kolozsvárra is, de Erdélyből egy nagy magyar terület román rabigában maradt, akkor s azért írta "NAGY ÁRON” c. korszerűtlen versében ezeket: “Az “éljen”-ek különösek, Idegenek — Az is fáj, ami beteljesedett.” Ami másnak öröm volt, neki fájdalmas emlékezés lett. Erdély «— változatos történetében — sokszor cserélt gazdát. Volt székely s lett török. Volt magyar s lett román. De az addig nem történt meg, hogy szétszakították volna. Magányos ember volt Reményik Sándor. Legjobb barátja Járosi Andor kolozsvári evangélikus lelkész, lelkipásztora volt, akit elhurcoltak fogságba és útközben halt meg valahol s akiről “AZ ÉN LELKIPÁSZTOROM” c. versében így ír: * “Jöttek óriás prédikátorok, És ostoroztak és égbe ragadtak, — Csak ezt a szócskát: “én bűnös vagyok, Nem bírták velem úgy értetni meg, Ahogy Te tetted, én “kicsi papom”, Általad lett a templom menedékem, És vigasztalásom és otthonom. És Te tetted, hogy megértettem én, Hogy mégis több az Evangélium, Több, mint a leggyönyörűbb költemény. És láítod, látod: ezt ismét Te tetted, Hogy bennem lassan életté remegnek A szók: “Kegyeleim és békesség nektek.” Szűk baráti köréhez tartoztak még az erdélyi református teológia tanárai és .költő társai. Sokat betegeskedett gyenge idegeivel, sokszor kellett kórházba mennie, ahol Járosi Andor felesége és a szolgálatot tartó ref. diakoniszszák voltak nemcsak ápolói, hanem telki támaszai is. Reményik Sándor pozitív hitéről nemcsak "istenes énekei” tesznek bizonyságot, hanem Istennel vívott harcai is. Ezek a költemények igen hasonlítanak Luthernak a wormsi birodalmi gyűlés előtt mondott imádságára. Vannak, akik fejcsóválva olvassák ezeket a költeményeket, pedig Pál apostol is arra int mindenkit, hogy me,g kell harcolnunk a hitnek a harcát. Csakis így születhetett meg legszebb költeménye "KEGYELEM” címmel. Reményik Sándor versei először Végvári álnév alatt, kéziratokban terjedtek el. Akkor még nem tudták, hogy ki rejtőzik az álnév alatt. A román szigurancia is csak elhallgatása után tudta meg s kérte tőle számon ezeket a költeményeket, de kihallgatásán kívül semmi sem történt vele. Végvári, amint egyik költeményében mondja : “Elhallgatott — mert vad tusák közül Immáron Istenéhez menekül. Velő köt este-reggel új kötést És rábízza az igazságtevést.” Elhallgatása után egyre diadalmasabban jutott szóhoz benne az Isten kereső ember. Istenhez vit‘e magyarsága és betegsége. Benne megtalálta minden kérdésre a megoldást, “Legyen az erdő bármilyen sötét, Csak el no engedjük egymás kezét. Kitett, anyátlan árvák, magyarok.” Alázatosságát a legjobban ez a verse jellemzi; “Uram csak Te tudod: Mikor külsőleg a legmagasabbre Emeltek emberek — Akkor voltam a legsíróbb, legkisebb És legmegalázottabb gyermeked.” (Folytatás a következő oldalon)
