Erős Vár, 1966 (36. évfolyam, 1-10. szám)

1966-03-01 / 3. szám

2. oldal ERŐS VÁR golással együtt a belső tartalmát is eldobja. A keresztyénség örök ér­tékeinek a szétrombolásával ezek a magukat “új teológusokénak tar­tók az egész keresztyénséget annak a Sátánnak a prédájául dobják oda, amelynek változhatatlanul egy a célja: kivenni a keresztyénségből minden isteni elemet, hogy így a megmaradt emberi elem összeomol­nék. így ezek tudományukkal nem az Istent, hanem a Sátánt szolgál­ják s ezért nem teológusok, hanem sátánológusok. Őrültség azt hinni, hogy Istent, halottá nyilvánítással meg lehet ölni. Ezt próbálta meg a múlt szá­zadnak egy valóban őrült agyú böl­csésze: Nietsche is. Ő használta először ezt a kifejezést: “Az Isten halott.” Ennek az istentagadó fi­lozófiának elkoptatott lemezét ját­­szák újra a mai “Isten halott” moz­galomnak a hívei s úgy hirdetik, mint az “új-keresztyénség” hangját. Bár ezt a mozgalmat a protestáns egyházak vezetői legnagyobb több­ségükben elvetik, elítélik, mégis ennek ellenére terjed. Főleg az e­­gyetemi ifjúság körében. A mai e­­gyetemi ifjúság kisszámú, de hang­adó, jól megszervezett köreiben rokonszenves minden olyan világ­nézet, vallási, politikai eszme, mely a múlttal gyökeresen szakít s szem­ben áll a régi világrend és hit er­kölcsi alapelveivel. Ezért veszedel­mes ennek a mozgalomnak a hatása és terjedése. Akaratlanul is a ke­­resstyénséggel ellenséges hadsereg­nek a csatlósaivá szegődik, a rom­bolás forradalmi erőit segíti előre jutni. Ezért kell ennek és ehhez ha­sonló mozgalmaknak a veszélyeit időben felismernünk, keresztyén hi­tünkben mélyebben és őszintébben meggyökereznünk, mind szilárdabb meggyőződéssel vallanunk, hirdet­nünk: "Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” Re ndezd ELŐFIZETÉSEDET! MAGYAR EVANGÉLIKUSOK ÉS AZ 1848/49-i SZABADSÁGHARC Gróf Zay károly — aki 1848- ban a magyarhoni evangéliku­soknak egyházi és iskolai felü­gyelője volt, 1848 április 14'én “hitsorsaihoz” intézett körlevél­ben mutatott reá a szabadság­­harccal kapcsolatos nemzeti kö­telességekre. Száz év múlva, a szabadság­­harc évszázados fordulóján, a v hazai evangélkus püspöki kar ( Kapi-Turóczy-Ordass_Csengőr dy) szintén püspöki pásztorlevél­ben, majd külön ünnepi szózat­tal fordult az evangélikus egy­házak vezetőihez és népéhez. Eb­ben a következő feladatokat je­lölték ki a magyar evangélikusok számára: Higgyük, hogy nemzetünknek Istentől és a történelemtől adott joga van nemzeti szabadságra s örök világtörténelmi joga van a nemzetek együttesében való álló életre. * Higgyünk önmagunk értéi­ben s nemesedjünk szolgálatunk, ra lelki- és élettisztulással. ’ Dolgozzunk nemzetünkért bár­hol vagyunk is a világban s kö­zösségünket vele tegyük teljes életközösséqaé. Hordozzuk építő munkájának terhét, megpróbáltatásának ke­resztjét, osztozzunk reménységé­ben, csalódásában, szenvedésé­ben, örömében, imádságában. T etstvéri összefogásban te­remtsünk egységet, mely időn és esetlegességen felülemelkedve a szeretet örök erejében értékké válik. Helyezzük Isten törvényére ö" rökségümket, feladatainkat, mert ő örök törvényeinek megvaló­sulását keresi a magyar ember és magyar nemzet életében. AII. VATIKÁNI ZSINAT: PROTESTÁNS Írja: EGYE (Bejelentett cikksorozatunkból 1966. januári számunkban a vegyesházassá­gok kérdésében hozott zsinati határo­zattal foglalkoztunk. A legutóbb pedig “a zsinat és a keresztyén.egység” címen másik nagy csalódásunkról számoltunk be. Számunkra ez a két kérdés a leg­fontosabb. A többi kérdéshez fűzött megjegyzéseinket most lerövidített a-3. A zsinat és A zsidóság kérésére a zsinat döntést hozott abban a kérdésben: vájjon fennáll-e a zsidóság egyete­mes felelőssége Krisztus meggyilko­lásáért? ! — A zsinat határozata ez volt: NEM! A zsinat igazat mon­dott. Nem is mondhatott mást, hi­szen a zsinat minden tagja tudja és vallja azt a keresztyén tanítást, hogy Jézust bűneink gyilkolták meg: a hiúság, önzési, kényelemsze-SZEMMEL D A L A D A R lakban hozzuk. Arra törekedtünk, hogy véleményünkben az igazság és szeretet csókolgassák egymást, mert mindig el­mérgesedik a seb ott, ahol csak az igaz­ság szólal meg, de a szeretet hallgat. Ugyanez történik akkor is, ha a sze­retet ken el mindent és agyonhallgatják az igazságot.) a zsidóké rd és retet, kapzsiság bűnei, melyek mind­nyájunkban benne vannak s így a római pápa épolyan oka Krisztus meggyilkolásának, mint én vagyok. A zsinat minden tagja tudja azt is, hogy Nagypénteket maga Isten ter­vezte, Jézus elfogadta ezt a helyet­tes áldozatot és végrehajtotta. Mi­attam, helyettem és érettem halt meg Krisztus ! — ‘‘A zsidók felelősségének tárgya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom