Erős Vár, 1965 (35. évfolyam, 1-10. szám)

1965-08-01 / 7. szám

ERŐS VÁR 3. oldal magyarországi egyházi vezeőség, a magyarországi 'Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalá”­­nak ez év májusában kiadott kör­levele azt közli a lelkészekkel, hogy “turista úton lévő lelkész, aki arra nem kapott felhatalmazást az egy­házkerület püspökétől, külfölön szol­gálatokat nem vállalhat!” Magya­rán mondva: ha fel is kérik egy igehirdetésre, áhítat tartására biblia magyarázatra, azt nem vállalhatja. Nem kívánunk kitérni ezzel kap­csolatban arra, hogy ez a rendel­kezés pontosan olyan, külföldön i­­gen elterjedt véleményeket támo­gat, amelyek ellen éppen a mai ma­gyarországi egyházi vezetőség any­­nyira igyekszik küzdeni azaz általa pontosan azokat segíti, akiknek a meglátásait cáfolni igyekszik. Arról Sem szeretnénk e helyen szólni, hogy ez a rendelkezés milyen kelle­metlen helyzetbe juttathatja a tú­ristaként, tehát magánemberként külföldre kijutó lelkészeket. Hiszen a külföldre gyakran utazó, jelenle­gi magyar evangélikus vezetők jól tudják azt, hogy a legtöbb ország­ban az a szokás, hogyha megtudják egy idegen országból jött lelkész részvételét egy istentiszteleten, -— vagy sok esetben csak annyit, hogy ia gyülekezet területén tartózkodik, az illető minden felajánlkozási kész­sége nélkül, meghívják még a ma­gánúton lévő lelkipásztorokat is egy igehirdetői szolgálatra, vagy leg­alább is arra, hogy Isten Igéjével üdvözölje a megjelenteket és ezáltal is kifejezésre jusson — a helyi gyü­lekezet lelki építése céljából — a vi­lág különböző pontjain élő keresz­tyének összetartozósága. Egyesek itt bizonyára megemlítenék azt is, hogy egy ilyen rendelkezés nyilván­valóan ellentétben áll az Egyesült Nemzetek által kidolgozott és a je­lenlegi magyar kormány által is elfogadott Emberi Jogok Egyete­mes Nyilatkozatával és, hogy a legtöbb, ún. “szocialista ország” egyházi vezetősége bölcsen tartóz­kodott ehhez hasonló rendelkezés kiadásától. E helyen inkább azt szeretnénk határozottan leszögezni, hogy egy ilyen rendelkezéssel minden világi, vagy egyházi hatóság átlépi azokat a korlátokat, amelyeket a keresz­tyének számára a Szentírás világos tanítása megmutat. Ugyanaz a Pál apostol, aki a felsőbb hatóságok legmesszebbmenő tiszteletére is biz­tatja híveit (Római 13:1-7), azt is mondja, hogy Isten Igéje nincs bi­lincsbe verve s, ahol az Úr lelke van, ott szabadság van, (I. Kor. 3-17) Krisztus utolsó nagy parancsát és a megbízás végrehajtását ( ... te­gyetek tanítványokká minden népe­ket ... Máté 28:19) semmiféle em­beri akarat nem korlátozhatja köte­lező erővel a hívők számára. Ilyesmi egyébként nem csak ke­resztyén szempontból elképzelhetet­len rendelkezés, de más szempontból tekintve sem mondható bölcsnek. Az egyháztörténelem nem egy pél­dával szolgál e tétel igazolására. E helyen csak hármat szeretnénk meg­említeni. 1521-ben V. Károly német római császár azzal a feltétellel a­­dott útlevelet (zavartalan közleke­dést biztosító írást) egy Luther Márton nevű szerzetesnek, ha a wormsi birodalmi gyűlésre való u­­taztában sehol sem prédikál. Ez a szerzetes — éppen Péter és Pál mon­dásaira hivatkozva — felülhelyezte magát a feltételeken és útközben több helyen hirdette a Krisztusban megjelent kegyelem drága Evangé­liumát. Egy másik alkalommal, a császárhoz intézve szavait, kijelen­tette, hogy annak, bármilyen hatal­mas úr is, a jogköre csak a Tíz­­parancsolat második tábláján meg­határozott területre terjed ki, az első táblára nem. Ez Isten területe. Mikor 1529-ben a speyeri birodalmi gyűlés egy olyan többségi határo­zatot hozott, amely erre az isteni területre hágott át, az Evangélium ott lévő hívei ez ellen protestáltak. Ezért nevezik őket — a magyar­országi evangélikusokat is — pro­testánsoknak. 1558 végén vagy a következő év elején egy bécsi magyar diákot, Bornemisza Pétert püspökök maguk elé hívattak, majd a császár elé i­­déztették, hogy megakadályozzák abban, hogy prédikáljon. Ö mind­erre ezt felelte: “de mint Szent Pál és Jeremiás mondja maga felől: egy felől féltem, más felől égett a szívem és talán az oldalamon is ki­fakadt volna, ha az számot fel nem tátottám volna.” Mi, külföldön élő magyar pro­testánsok azt reméljük, hogy a mai fenti lutheri, protestáns es magyar hagyományok hű és bölcs sáfára­ként, hamarosan helyesbíti a május­ban megjelent rendelkezést legalább azon a ponton, hogy nem tiltja meg ,a külföldre kikerülő magyar evan­gélikus lelkészeknek az igehirdetést. Egy ilyen helyesbítésből természe­tesen hasznuk lehet a külföldön, szétszórtságban élő, magyar igehir­detést csak ritkán, vagy sohasem halló magyarszármazású evangéli­kusoknak. De nagy haszna lehet a jelenlegi magyarországi egyházi ve­zetőségnek is. Bizonyságot tenne ugyanis ezzel a felől, hogy Péter­hez és Pálhoz hasonlóan az Ige alapján áll. (Útitárs) ADOMÁNYOK AZ ERŐS VÁRRA Az elmúlt he|tekben köszönettel vettük az alábbi lapfenntartó ado­mányokat: Névtelen (Cleveland) 0.50, Zatkó Anna (Cleveland) 2.00, Varga Julia (Medford, Ore.) 1.00, dr. László Béla (Cleveland) 2.00, Gáli Edéné (Chicago) 0.50, Kan­­kula Erzsébet (Cleveland) 2.00, Radó Júlia (Cleveland) 2.00, Szent­­iványi Jenőné (Cleveland) 2.00, dr. Hargitai Gáspár (Cleveland) 2.00, Rev. Drumm Ferdinánd (Al­tadna, Cal.) 1.00, Hanzlik Lydia (Bethlehem) 1.00, Ocverák György­­né (Clev.) 2.00, Huszár Mária (Cleveland) 1.00, Ihász József (Cle­veland 3.00, Simon Margit (Pitts­burgh) 2.00, dr. Kuhlmann F. (Me­dical Lake, Wash.) 2.00, Novák Dezső (Elyria) 2.00, Csépi Chris­tina (Clevelad) 2.00, Pirka Anna (Detroit) 2.00, Martinsich György - nó (Chicago) 1.00, Genersich Béla (Chicago) 2.00, Varga Lajosné (Chicago) 1.00, Hadnagy Terézia (Calgary, Alta.) 0.50, PrinnerEde (Poughkeepsie) 2.00, dr. Horthy Aladár (Kennebec, S. D.) 7.00, Koleszár András (Clev.) 2.00, — Az adományok nyugtázását foly­tatjuk. Az ohioi Eíyriában levő ‘Our Saviour' evangélikus egyház lelkészévé beiktat, ták augusztus 8-án Rev. King Wynkoop­­ot. Ebben a gyülekezetben egy évtizede még magyar istentiszteletek voltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom