Erős Vár, 1965 (35. évfolyam, 1-10. szám)
1965-01-01 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA Vol. XXIX. Évfolyam — 1965. JANUÁR — No. 1. szám. Az Erős Vár szerkesztői évrőlévre “.kötelezővé” teszik a,z Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia elnökének az újévi köszöntő megírását. Szívesen vállalkozom rá. írógépem betűi alatt négy-öt vázlat 'is megszületett, mégis úgy láttam, egyik sem volt a,z,, amit írnom kellett volna,. Ilyenkor tudom igazán értékelni szerkesztőink munkáját, akiknek minden hónapban meg kell találniok a mondanivalót. És azt kicsi lapunk keretei között az Élet Igéjeként, az Evangélium savának ízével olvasóink asztalára helyezniök. Ehhez hozzá kell adnunk még azt a gondot is, am'it a lap kiadásának anyagi terhei jelentenek. S mindezt, ha valaki nem tudná, ingyen, sok időt követelő munkával és egyéb áldozattal teszik. Ha olvasóink mindezt papiroson egyszer kiszámítanák, akkor bizonnyal sokkal több lenne a felülfizetéses adomány, mint az előfizetéssel elmaradottak száma. A magam részéről és a Konferencia nevében őszinte köszönetét mondok mindenkinek, aki a mi kis Erős Várunk-nak a fenntartásában akár nagy, akár kicsi rész vállalásával az Evangélium lámpását az áldozat olajával életben tartja. Ami pedig az olvasóknak szóló köszöntőt illeti, hadd mondjam el azt, amelyről úgy érzem, Isten Maga súgott meg nekem, nem nehezen érthető nylevan, ilyen üzenetképen : December 24-én, Szent Karácsony estéjén túl voltunk már a magyar 'istentiszteleten. Lelkészi irodámban a kántorral és egyik lelkésztársammal mérlegeljük a további szolgálatok sorrendjét. A legközelebbi pár óra múlva, pontosan 11 órakor az úgynevezett “gyer;ya-fényes”, angol nyelvű, istentisztelet .következik sok énekkel, “rövid prédikációval” és Úrvacsoráival egybekötve. Főként fiataljaink, a másod-generációsok szeretik ezt a fajta templomozást. Egyik -észe abból áll, hogy a Villanyié mpákat kioltjuk s a lelkész az oltárról meggyújtott gyertyalángot átadja az egyházfiáknak, akik a templomi padok szélén ugyancsak tovább-gyújtá.sra kínálják a lángot minden hívőnek, akiknek kezében szintén gyertya van. Lassan a temp om egyetlen fényét az oltári gyertyák és a hívek égő gyertyái adják, amely alatt a “Csendes éj, szentséges éj” című ének verseit énekli a gyülekezet. Erre az istentiszteletre készítgettük a gyertyákat s közöttük a magamét is, j amely évről évjre megmarad, mert hiszen viasz, egynegyed 'incs átmérőjű s egy láb hosszú. — Ezt a, ' nagy gyertyát” tettem az asztalomra, mondván: “ez a gyertya túl fogja érni szolgálatomat”. "Hát bizony soká kellene szolgálnod’ , mondotta lelkésztársam . S mindjárt hozzá tette azt is, hogy “talán még a meggyújtásával is spórolni fogsz, mert nagyon rövid a k; nóc.” “Bizony, gyújtsuk talán mi g”, mondottam, “hogy biztosak legyünk benne.” Meggyújtottottuk s szép, magvas lángjával az íróasztalra tettem, ahol könnyen megállhatott. Abban a pillanatban házgondnokunk hangját hallottuk, akinek lakása, közvetlenül az iroda mellett van. Éppen Karácsonyra engedték haza a kórházból, ahol hosszabb időt kellett eltöltenie. Jókedélyű, Egyházát szerető munkatársunk ő feleségével együtt s m'i örömmel üdvözöltük a .régi hangot, és egymást megelőzve siettünk az ajtóhoz, hogy köszöntve, kívánjunk neki Boldog Karácsonyi Ünnepeket. — Természetesen a kézfogás már a magyar ember szokása s mi most méginkább akartuk megéreztetni vele, hogy mennyire örülünk, hogy ismét itthon láthatjuk. De hát, megáll-e a vendég a nyitott ajtónál, ahonnan a karácsonyfa hívogató fénye mellett felcsendül a háziasszony “tessék beljebb”-je? S vájjon ki tudna ellenállni a,z asztalon illatozó sütemények kóstolásába kínált kísértésnek? Hogy is volt, mint is van? Karácsony és haza(Folytatás a kővetkező oldalon) JÉZUS NEVE LEGYEN ÚJESZTENDŐNK HOMLOKÁN! Kétszeres válasz
