Erős Vár, 1964 (34. évfolyam, 2-9. szám)
1964-03-01 / 3. szám
ERŐS VÁR 3. oldal (Folytatás az előző oldalról.) tusba vetett hitünk határozza meg és irányítja. Ezért hát: “Jer, fogjunk kezet egy hitben, Bár más színünk, fajunk. Egy Atyánk van mindnyájunknak: „Korszerűség” Ezen a címen új cikksorozatot indí tunk, mert úgy látjuk, hogy lassan mindenre, ami evangélium-ellenes, ráütik a ‘‘korszerűség” bélyegzőjét. Isten a világot újra Krisztus-kérdés eié állította. Velem, vagy ellenem? — Harmadik kérdés nincsen! a döntés mindenkire nézve személyes és sürgős, meri; Krisztus és Antikrisztus között aj harc siet a döntés felé és mindkét félnek érdeke, hogy biztosan tudja: kirő számíthait a döntő küzdelemben. Sokan vannak, akik helyezkednek, legalább látszólag hódolni kezdenek az ateistakommunista eszmének, holott eddigi életük, gazdasági, családi és lelki beállítottságuk egészen más oldalra mutat. Nem nehéz kitalálni, hogy ezek a helyezkedő emberek attól félnek, hogy -- ha az egész világ váratlanul ég hirtelenül balra-arcot csinálna, akkor két szék között a pad alá esnének, jólétből a szegénységbe süllyednének. Helyezkedésüket azonban ők reálpolitikának, '‘korszerűség”-nek hívják. Máté evangéliumának 19. részében a gazdag ifjú története és a róla való beszélgetés Jézus és tanítványai között a Mammon hatalmát mutatja. A gazdag ifjú jó helyen kereste az örökéleitet: Jézusnál, mégis elkárhozott, mert amikor Krisztus és a Mammon között kellett választania, feláldozta Krisztust« a Mammon oltárán. Hát testvének vagyunk. Egymásra lel Kelet, Nyugat Krisztusban, Észak, Dél És minden keresztyén lélek, Ki itt a földön él.” (754. sz. é.) Asbóth Gyula A keresztyén egyházon belül régóta figyelmet kapott az a tény, hogiy igehirdétésünk a mai kor számlára egyre kevesebb formáló erőt jelent; egyre többest foglalkoznak az ‘‘igehirdetés korszerűségével”. A hazai parancsára - lom az igehirdetés korszerűségét abban látja, hogy az minél jobban szolgálja ki a korszellemet és erősítse az ateistakommunista ideológiát. Szerintük csak az olyan igehirdetés lehet korszerű, amellyel a párttitkárok is meg vannak elégedve. Távol áll tölünk a hazai igehirdetés és igehirdetők bírálata, csak azért írunk most erről, mert soraink között szaporodnak az ítélkezve bírálók. — Pedig otthon maradt lelkészeinket, hősies helytállásukért, mártíromságra való készségükért nem bírálat illeti, csak csodálat Nevük arany betűkkel lesz beírva egyházunk történetébe ilyen cím alatt: AKIK VÁLLALTÁK A HŐSIES ÉLETET! ők éppen úgy jól tudják, mint mi, hogy voltak, vannak és lesznek mindig gerinctelen érdekemberek, akik elf elfedték Madiách üzenetét: ‘‘magasztosabb kegyelettel megóvni a romot, mint üdvözölni a felkent hatalmat” — de ők BEFELÉ végzik nemzetmentő munkájukat és úgy végzik ‘‘AHOGY LEHELT’. Áldja meg őket az Ür azzal a reménységgel, hogy a történelem mögött nem materialista érdekek, nem a szemóiyceleu vaksors áll, hanem maga a történelem Istene. Ha hitünkkel kényszerít, jük a «történelmet, hogy vegye számba^ igazságunkat, — ha szóval, tollal, tettekkel, csendes építő munkával és imádsággal építgetjük az Isten akarata szerinti magyar jövendőt, akkor nincs miért kétségbeesnünk, mert számunkra isten mindig ‘‘út, igazság és élet” marad. L Egy református énekeskönyvben a százötven zsoltár után, mint a Ibi. zsoltárt a magyar nemzeti Himnusz szövegét találtam. Ezt az ötletet bizonyara az a tény sugalmazta, hogy alig van olyan zsoltár a Bibliában, amelynek gondolatai ne egyeznének Himnuszunk gondolataival. Aki végigolvassa a Himnuszt, az megtalálja benne a hálaadást, könyörgést, bizonyságtételt, bűnvallást egyaránt, vagyis minden bibliai zsoltárnak jellemző és hagyományos részeit. Vannak hívő magyar keresztyének, akik a Himnusz első versében, — melyet énekelni szoktunk, — kifogásolják ezeket a sorokat: ‘‘...balsors, akit régen tép" és “...megbünhődte már e nép a múltat s jö vendőt.” Azt mondják, valahányszor énekeljük a Himnuszt, ezekkel a sorokkal erősítjük népünkben azt a tévhitet, hogy sorsunk nem Istentől jött megérdemelt büntetésünk, hanem csak “balsors", amely jó-, vagy rossz kedvében dobálja a nemzeteket hol fel, hol le. Azt is magyarázgatják, hogy a jövendőért nem lehet bűnhődni, csak a múltért. Mikor ilyent hallok, kénytelen vagyok magamban feltenni a kérdést : hát ezek az emberek nem olvasták el a Himnusz negyedik versét, ahol ezt mondja: “Hajh, de bűneink miatt Gyűlt harag kebledben S elsújtád villámidat Dörgő fellegekben." Hiszen ez világosan beszél a bűnről és büntetésről. A Himnusz első versében kifogásolt sorok, — költői szabadsággal — azt akarják mondani, hogy nemzetünk szenvedése már olyan nagy, mintha Isten elhagyott volna bennünket és büntetésünk nem Isten kezében alkalmazott pedagógiai fegyelmi eszköz lenne,
