Erős Vár, 1963 (33. évfolyam, 1-11. szám)
1963-09-01 / 8. szám
2. oldal ERŐS VÁR hanem ha fulladozva is, félve is, remegve is, de belekapaszkodtak Jézus kezébe. Hogy ez a parancs: teljesíthetetlen, az nem vezette őket a tagadásba, ezért nem fordultak el Uruktól, hanem megszégyenülve megvallottak, hogy szeretet nincs bennük. De éppen ezért nem engedhetik el a kezét és nem hagyhatják el Őt, mert az életnek aj beszéde nála van! A búnbocsánat' és az új élet Jézusnál van. Vétkeztünk, de Te vagy a Megváltónk. Gyermekeinknek az útja ez! Sem Te, sem én nem tudom teljesíteni ezt a törvényt. De Ő jött el, hogy helyettem is betöltse azt. De csak akkor tölti be helyettem is ezt al törvényt, ha az én lehetetlenülésem, zsákutcába való kerülésem alkalmával nem a tagadás és rezignáltság állapotában maradok, hanem látva és megvallva vétkem, mint Megváltómba miind t két kezemmel belekapaszkodom. Jézus ismeri az övéit, ismer engem is. Éppen ezért nem hiába állít meg ezzel a parancsával sem. Ő nem akarja, hogy az életem csak névleg legyen az Ő gyermekeinek az élete. Újat hozott, valami egészen mást követel tőlem. Új parancsot, új életet Ő hozott és teremtett, amikor engem, az Ő ellenségét, aki nem egyszer megtagadtam és megtagadom, mégis szeret és bocsánatot ad. Ő maga ennek az újnak és egészen másnak a megtestesítője az én életemben is. Ez az új az Evangélium, amit meg kell látnom ebben az igében is: én pedig azt mondom néktek, szeressétek ellenségeiteket. Vétkeztem és vétkezem a Td parancsolatod ellen, de nem engedlek el. Megváltóm Te vagy; Te, az élő Istennek Fia. Sztehló Gábor BRACHNA GÁBOR főesperes, a Magyar Konferencia elnöke európai útjáról szept. 13-lán visszaérkezett Cl'evelandba. Magyarországi, finnországi és nyugateurópai benyomásairól folytatólagosan számol be jövő számunktól kezdve. SZAKADÁSOK i. Szeptember végén folytatódik a II. vatikáni zsinat az új pápa vezetése alatt, aki kijelentette, hogy — 'elődjéhez híven — a zsinat főcéljának tekinti a római katolikus egyház belső reformálását és Krisztus követői egységének megalapozását. A keresztyén-egységről lapunk hasábjain 'eddig kilenc cikkben foglalkoztam és a pittsburghi Magyarság című (hetilapban négy cikkben. Ennek a munkának a folytatását ma egyre fontosabbnak és egyre sürgősebbnek tartom. (Ezért térek vissza hozzá. Nekünk emlékezni kell arra, hogy Krisztus követői között már Pál apostol koriában, az általa alapított korinthusi gyülekezetben szakadások támadtak. Olvassuk csak el az első korinthusi levélben 1:10-17. verseket, amely rész ezt a címet viseli: “óvás a pártoskodástól”. Ebből tudjuk, hogy a gyülekezetben Pálnak, Appollósnak, Péternek és Krisztusnak’’ külön-külön csoportjai támadtak s ezek között egyre jobban mélyült a szakadék. Pál, amikor értesült erről a szomorú dologról, azonnal önvizsgálatot tartott, (vájjon vau-e neki valami része abban, begy a kerinthusi gyülekezetben külön Pál-párt alakult? Hiszen ő sohasem magiának toborozta a híveket! ő maga alig keresztelt meg pár 'embert, vagy családot és azokat sem kötözte semmivel úgy magához, hogy ezért külön Pál-pártot alakítsanak, önvizsgálatát ezzel a nyugodt lelkiismerettel fejezte be: én ennek oka nem lehetek! De Apollós sem lehet az oka, hiszen jól ismerte és tudta, hogy Apollósnak ékesszólása és tudása mellett csak alázata nagyobb. Vagy talán Péter az oka, aki ott sem járt Konrintbusban? Vagy maga “Krisztus” (mert (volt külön “Krisztus párt” is) ? Hiszen haj valakinek, úgy Jézus Krisztusnak volt a legnagyobb szívügye és vágya övéinek az egysége. Ez volt egyik utolsó imádsága Atyjához és kérése övéihez. Hát kik csinálták a szakadást? A KORINTHUSI HÍVEK! Piál pártját azok alkották, akik hozzá, mint lelkiatyához ragaszkodtak és így akarták bálájukat is törleszteni. Lehet, hogy féltették tekintélyét Apollós hírétől, akiért viszont az intellektuális és esztétikai beállítottságú emberek rajongtak. Pál keményen hirdette az evangélium igazságát, de egyhangú volt: igehirdetésében mindig Krisztus keresztjéről és a kegyelemről beszélt. — Appollós pedig a maga széles látókörével, ékesszólóan hirdette az igét. Péter hívei azért csináltak külön Péter-pártot, mert Igehirdetésében az ó-testamentum törvénye nagyobb súlyt kapott, mint Pál igehirdetésében s különben is Péter őSAPOSTObi volt, aki színről-színre látta és hallotta az Urat és külön megbizatiást is kapott! az Űrtói. A “Krisztus-párt” pedig nem fedezte nevét, inkább olyan zsidó-keresztyénekből alakult, akik Krisztusnak kortársai voltak, szemtől-szembe látták és hallották az Urat. (II. Kor. 10:7). Így lett uralkodóvá (a pártokon keresztül) a gyülekezet tagjai között az öngőg, így lett úrrá az egyes keresztyének felett az ÍTÉLKEZÉS lelke s beigazolódott az a keserű tapasztalat, hogy az egyes pártok sohasem az IGAZSÁGOT keresték, hanem mindig a maguk igazságát s gyalázták egymást á Krisztus nevében. Krisztus keresztjéből így lett bunkó, amellyel egymás fejét akarták beverni. Ahol Krisztus keresztje háttérbe szorul, ott már a megigazulás fundamentuma nem az, hogy érettem Krisztus kegyelemből meghalt a kereszten, hanem az, hogy én Pálé, Apollósé, Péteré vagyok, vagy “Krisztus” pártjához tartozom. Az ilyen gyülekezet elveszti vonzóerejét s megbénul a misszió, mert akik látják, úgy gondolkodnak : ha ilyenek a keresztyének, hogy egymást gyűlölik, gyalázzák, akkor nekünk az ilyen keresztyénség n'em kell! Ami Korinthusban történt, az az egyháztörténelemnek újra, meg újra (visszatérő jelensége. /Mai keresztyénségünkben is jelentkeznek ezek a kérdések és egyéni keresztyénségünkben is az ezeket előidéző problémák. Most nemcsak a keresztyénség felekezetekre való oszlására gondolok, hanem arra az emberekhez való ragaszkodásra, amely már közel láll az emberek bálványozásához, mikor 'egy-egy híres ke-
