Erős Vár, 1963 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1963-04-01 / 4. szám

ERŐS VÁR

5. oldal

hanem kitüntetésnek vette ezt is. Büszke volt rá. De ezt a hullámverést is hamarosan elcsendesítette szívében és élete ismét nem változott sokat. — Talán csak annyit, hogy még jobban szerette a kis üzletet a vajszagával és a paprika csípősségével. Ez volt az élete, ez az üzlet.

Húsvétkor kitört a vihar. Amikor hazaért a templomból, édesanyja már kitálalta az ebédet. Tejfeles becsinált leves volt. Az ő kedves levese. Amikor néhány kanállal eloltotta a gyomrát húzó éhséget, elmondta anyjának a prédikációt. A sült húsnál mát a lelkész feleségének ősz hajánál időztek, aztán hamarosan sor került a szomszédasszony új fejkendőjére. A házilag sütött krémes pedig végkép elszakította őket a prédikációtól. Ebéd végén váratlanul megszólalt az öregasszony:

— Fiam, meg kéne nősülnöd. Most már van jó fizetésed is és mellém is elkéne egy segítség.

— Megnősülni? — kérdezte a fiú hirtelen.

Már régóta várt erre a szóra. Minnendap leste, mikor fogja már anyja kimondtai. Mert Ő az elmúlt hetekben már sokat formálgatta magában ezt a dolgot. A tengeren apró hullámok indultak el, hogy a parton belevesszenek a rzárazföld mohó éhségébe,

•— Megnősülni? — kérdezte újból, de most már csendesebben. — Aztán kit kéne elvennem, anyám?

Az asszony elhallgatott — minek is mondja meg, hogy tud a dologról. Inkább fordított egyet a témán.

__ Nézd csak, fiam, mit csináltattam? — kelt fel az asztaltól és máris nyitja a sublót fiókját. Egy fényképet húz ki. A fiú arca vörösre gyűlt.

— Hát maga. tud róla?

— Tudok, fiam. Azért mentem fényképet csináltatni. Látni akartam. Ő csinálta.

Félve kezdte el. Félt ettől az érzéstől. Ez a lány egészen másként hatott rá, mint a többi, akikkel eddig dolga volt. Ez több volt, ez szebb volt, ez lángolt, ez perzselt.

Amikor boltvezető lett, a lány

akkor került ide a városba a fényképészhez segédnek. Már az első vasárnap este találkoztak a táncban. Attól kezdve gyakori vendég lett a boltban is.

Kis Tóth István saját magának is szégyelte bevallani, de szerelmes lett. És Kovács Erzsiké is úgy érezte, nem tudná az életét mással elképzelni, csak Pistával.

Egy ideig még mindketten magukban hordták a nagy titkot, míg egyszer feltört a mélységből, mint lefojtott földgáz, széttörve vasat és betont, szégyenkezést és a szív titkát. Ettől az estétől kezdve már a jövőről beszélgettek. — Mindez húsvét előtt történt. Úgy gondolták, hogy kettőjükön kívül senki sem tud a városban erről a titokról, pedig ekkor már a hír befészkelődött özvegy Kis Tóth Istvánná szívébe is.

Az asszony húsvéti szavai a fiú számára boldogságot jelentettek. Mindig félt a számonkéréstől, s most anyja ismét megkímélte néhány kellemetlen perctől. Drága egy asszony az ő édesanyja.

Május elején mát az esküvőről beszélgettek. Tervezgettek és számoltak. Megbeszélték, hogy hol fognak lakni, ki fogja a háztartást vezetni, a kertbe milyen virágokat ültetnek. Szóval mindenről szó esett: az esküvői ruháról és a lakodalomról.

__ Erzsikém, itt a városban fogunk majd esküdni, a mi templomunkban. Jó lesz? — kérdezte tervezgetés közben a fiú.

— Jó. Hiszen kettőnk közül csak te jársz templomba. Ha te úgy látod jónak, hogy templomban esküdjünk, akkor az evangélikus templomban fogunk, — egyeztek meg ebben a kérdésben is. Pista nagyon boldog volt. Ha már evangélikus lányt nem talált, hát legalább a gyerekek legyenek az ő vallásán.

Pünkösdre tűzték ki az esküvőt. Erzsi május közepén hazautazott szüleihez falura, megbeszélni a részleteket, és szóban is bejelenteni a nagy boldogságot. Mindkettőjük számára örökkévalóságnak tűnt az a két nap. A távoln i

lét még jobban elmélyítette szerelmüket.

Másnap Pista boldogan várta Erzsit. De ezen a napon valahogy akadozott a beszéd, Végre Erzsi megszólalt.

— Pista, alkarok valamit mondani

_ Mondjad, szívem.

— Nem esküdhetünk az evangélikus templomban.

— Miért nem? — krdezte megrémülve a fiú.

— Tudod, most. hogy otthon voltam, éppen meglátogatta anyámékat a plébános és ő mondta.

__ Mit mondott? — kérdezt

most már türelmetlenül a fiú. Azzal sohasem törődött, hogy Erzsi jár-e templomba vagy sem. Ezt még Erzsi esetében is magánügynek tartotta. De most mégis megemelte a hangját.

— Azt mondta, hogy neked úgyis mindegy, melyik templomban esküszöl, de nekem nem. Mert ha nálatok esküszöm, akkor engem megbüntet az Isten. — Anyám még sírt is. Meg azt is mondta,, hogy . . .

— Mit mondott még? — vágott szavába Pista.

' — Valami olyant mondott, hogy a ti vallástok úgyis meg fog szűnni, mert hamarosan mindenki katolikus lesz. Ti is azok lesztek, meg hogy nem is érvényes Isten előtt a,z a házasság, amit nálatok, a ti templomotokban kötnénk. Azt mondta, hogy ír madj ide, az itteni plébánosnak, aki majd veled is fog bezélni.

— Velem ugyan nem, de még veled sem!-— Miért nem? Ma délelőtt már járt is nálam. Filmet hozott előhívatni, Közben megkérdezte, hogy mikor lesz az esküvőnk. Mert már tud róla. Azt mondta, hogy veled együtt menjünk el ma este hozzá.

És nem mentek. Legalább is r'ista nem. Hiába beszélt a lánynak, hogy mindez nem igaz, és miért enged az ilyen beszédnek, a lány nem hallgatott már rá. Haraggal váltak el.

Másnap Pista felkereste a papját. Amikor kilépett a parochia kapuján tisztán és világosan Iá-