Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1962-12-01 / 11. szám

ERŐS VÁR 9. oldal képét. Éva legbensőbb jellemvonása a z anyaság. Ádám szerencsétlen, bogy az Űr üres kézzel taszította ki a magányba, ellenben Éva bízik a jövő­ben és büszke arra, bogy a világnak anyja lesz. Egészséges ösztönével meg­érti. hogy, amint a férfi sorsa a nö, a nő sorsa a gyermek, a férfi által, hogy utódja lelhessen. Évából csak úgy su­gárzik az anyaság minden öröme. — Mennyire anya Éva a falanszter jele­netben, amikor körömszakadtáig védi gyermekét, akit az államrend elragad tőle. Madách Évában bemutatja az eszmé­nyi nőt is, amilyennek látni szerette volna feleségét. Megható az az elisme­rés, mellyel Madách az otthont meleggé tevő nőt dicsőíti. Évának első dolga, lugast alkotni, épen olyat, Mint az előbbi s így közénk varázsolom A 'vesztett édent ...” Éva áhítatos is, rögtön felfogja az angyalok dalát, míg Ádám csak gyanít­ja és hajlandó követni. A francia forradalom jelenetében a marquise (Madách nővére, akit a nem­zetiségi vérengzések idején a románok agyonvertek) biztatja bátyját, hogy e­­rös legyen a nyaktiló alatt. Mikor pe­dig Danton arra kéri, hogy hagyja el “avult eszményeit” Éva így felel: . . . Oh, Danton, magasztosabb Kegyelettel megóvni a romot. Mint üdvözölni a felkent hatalmat... S e hivatás nőt legjobban megillet.” Éva. mint Izaura feddhetetlen. Ma­dách modellje itt biztosan édesanyja volt. , A bűnbánat is többször előtör Évaj leikéből, visszasírja paradicsomi ártat­lanságát. Ez a bünbánat a Kepler je­lenetben a legemberibb, pedig Kepler felesége hasonlít legjobban Madách hűt-len feleségéhez. Borbála a csábító udvaroncnak részvéttel veti szemére: “ ... én egy jó, nemes férjet csalok meg.” Éva csak kétszer visszataszító: a. francia pórnő szerepében s különösen a londoni jelenetben, mikor az akasz­tást akarja látni, mert az izgató lát­vány. Hogy Madách megbocsátott feleségé­nek az a londoni szín végéből tűnik ki, amikor a halál tánc forgatagában Éva! csak a fátylát és palástját ejti sírba és megdicsőülten felemelkedik. (Folytatjuk) Ne félj! ( Ü J - É V ) Azt mondják, hogy a Bibliában any­­nyiszor van benne a “Ne félj’’ és a “Ne féljetek” biztatás ahány nap van az esztendőben. Mintha minden reggel az­zal akarna felkelteni s az előttünk álló útra bocsátani mennyei Atyánk, hogy fülünkbe súgja: “Ne félj!” Hogyne biz­tatna akkor minket így az új esztendő kapujában?! Hiszen az élet félelmetes, mert bizonytalan s tele van reánk le­selkedő veszélyekkel. (I. Péter 5:8). Sok okunk van a félelemre, de a fé­lelemnek végeredményben belső oka van. a rossz lelkiismeretünk miatt fé­lünk a jövendőtől, mert tudjuk, bünte­tésnél egyebet nem érdemiünk és fé­lünk a büntetéstől. Isten meg akar bennünket szabadí­tani a félelem béklyóitól, ezért mond­ja: “Ne félj!” És ez nem parancs Isten ajkán, nem az emberi akarat felajzása. Ha az lenne, mit sem érne, hiszen a fé­lelmet nem lehet belőlünk kiparancsol­ni, vagy kibeszélni. Isten itt nem pa­rancsol, nem érvel — biztat, mert azt mondja: “Ne félj. mert megváltotta­lak, neveden hívtalak téged, enyém vagy.” Nem azzal biztat, hogy meg foglak váltani, hanem azzal, hogy megváltott. A golgothai keresztet hozza eszünkbe, melyen a bűnös emberhez leliajló sze­­retetét mutatta meg. A Golgothán ki­omló vér eltörli bűneinket s elpusztít­ja a félelem ősi fészkét: a rossz lelki­ismeretet is. Nem azért jött le kará­csony éjszakáján a földre, hogy csodá­kat tegyen, tanítson, Isten akarata sze­rinti életre példát mutasson, hanem: hogy meghaljon bűneinkért, hogy meg­váltson minket. És ez nemcsak általá­nos igazság, hanem hozzám szóló sze­mélyes üzenet is, hogy engem ismer az Isten személyesen és tudja a nevemet, azon szólít, ha hív. Magáénak tart és szeret, mert ezt üzeni: “Enyém vagy!” Telünk, értünk, pártunkon van az Isten! Isten a mi erős várunk! Hal­leluja! * * * V ÍZKERESZTI PARANCS Vízkereszt ünnepének egyházi neve görögül: Epiphania, magyarul: kijelen­tés, megmutatás. Jézus Krisztusnak és Jézus Krisztusban Isten dicsőségének megmutatása. Ez az a vezérgondolat, amely vízkereszt ünnepkörének a tar­talmát adja. Tudjuk, amikor lejött Jé­zus Krisztus a földre, karácsonykor menyílt az ég és angyalsereg énekel­te a karácsonyi beköszöntőt. Mikor Ke­resztelő János megkeresztelte a Jordán vizében, ismét megnyílt felette az ég, rászállt a Szentlélek és égi szózat hal­latszott: “Ez az én szerelmes fiam, a­­kiben én gyönyörködöm!’’ Mikor a megdicsőülés hegyén volt tanítványai­val s elváltozott orcája, ruhája pedig csillogott, mint a hó, az is Krisztus és vele Isten dicsőségének megmutatása' volt. Nagy tévedésben van azonban az, a­­ki azt gondolja, hogy Jézus Krisztus és benne Isten dicsőségének megmutatása csupán Isten öntevékenysége s az em­bertől teljesen függetlenül történik a világon,. Ellenkezőleg: rajtunk keresztül.' Ezért Isten gyermekeinek helye ebben a világban van. Az űr Jézus legutolsó hosszú imádságában, a főpapi imában is így imádkozik érettünk: “Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem őrizd meg őket ebben a világ­ban.” Azért kell bent maradnom a világ­ban, mert szolgálnom kelli a világnak. a só és a világosság szolgálatával. (Má­té 5:13-16). A keresztyén embernek a világban való szolgálatával ízessé, él­vezhetővé és ragyogóbbá kell tenni az életet, hogy minden ember azt mond­hassa: érdemes élni! A világban való szolgálatunkban kü­lönösen kell vigyázni arra, hogy ne a magunk dicsőségére végeztük azt, hanem Isten dicsőségére. Mi untalanul hangoztatjuk azt a szót, hogy “Isten dicsőségére”, de ha megpiszkálod csak a körmöddel a lényeget, mindjárt meg­látod. hogy önmaguk dicséretére, a ma­guk szolgálatára végeznek mindent, maguk akarnak érvényesülni, híreseim akarják magukat (“ha mi nem len­nénk, mi lenne az egyházból?” stb.), maguknak akarják a tömjénfüstöt s nem Isten oltárának a fényét és jó­illatát akarják szaporítani. Vízkereszt üzeni ezeknek az embe­reknek: az öntömjénező, magát híre­­selő keresztyénség, vagyis az elvilágia­­sodott kereztyénség sem Istennek, sem a világnak nem jó, csak ítéletre való! — Veritas —

Next

/
Oldalképek
Tartalom