Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1962-09-01 / 8. szám

ERŐS VÁR 5. oldal des életkörülmények között és anyagi helyzetben élt és szinte egyik napról a másikra koldusszegénnyé lett, emigráns sorsban mindent elölről kellett kezde­nie, bizony sokszor nem ért reá, (hogy gyermekeivel annyit és úgy törődjön, amint azt odahaza tette. És jött a ma­gyar cserkészet. Átvette a szülőktől en­nek a nevelő munkának egyrészét: — megtanítani a gyermekeket arra, hogy mi az Isten akarata szerinti jó és szép, miként maradhat meg tisztán és egész­ségesen ebben a bűnt lehelő világban, és magyarrá formálni aa idegen kör­nyezetbe került magyar lelkeket. Mi, nyugat-clevelandi magyar evan­gélikusok boldogok vagyunk, hogy egy­házunk gyülekezeti termét rendelke­zésre boesáthattuk ennek az áldott munkának a számára, hogy a mi egy­házunk tagja: Dolesch Melinda irányí­totta és végzete munkatársaival ezt a munkát. És most, őrségváltáskor hálával kö­szönjük meg neki sok évi lelkiismere­tes, nagy felelősséggel és szeretettel végzett munkáját. Az Ür Jézus a Hegyi Beszédében — (Máté 5:4’.) azt mondta: ‘‘Aki téged egy mértföldre kényszerít, menj el vele kettőre.” Ezt tette Dolesch Melinda aj cserkész-munkában. Lakását, sokszor terített asztalát, minden idejét, pihené­sét, családi nyugalmát, egész szívét és lelkét adta oda vállalt munkájának, — nem törődve hálátlansággal, és az emigráns betegséggel: a szeretetten ős illetéktelen kritikákkal. Egyedül a lel­kiismeretében megszólaló isteni és ma­gyar parancsokra hallgatott. Azért volt és lesz mindig cserkészmunkája érté­kes, mert EVANGÉLIUMI. Amikor köszönetét mondunk neki, kérjük Isten áldását az új vezető alatt végzendő új munkára és cserkészeinkre is. Mi tudjuk, hogy Melindánk szíve, segítsége és imádsága továbbra is hű­séges kísérője lesz cserkészeinknek és a cserkészmunkának. Egyed Aladár LUTHER TANÍTÁSA A SZOLGAI AKARATRÓL I. BEHARANGOZÓ ‘‘öreg ember visszanéz” — énekelték az ig'lói diákok, de dalolgattuk mi is, eperjesi teológusok az úgynevezett ‘Kerti-'vendégiőben”, ahol csak liba­májat és finom barna bajor sört lehe­tett kapni. Jogászok, teológusok, ta­nítóképző növendékek és a professzora­ink voltak ennek a vendéglőnek törzs­vendégei. Egyetlen hosszú asztal volt állandóan lefoglalva a részünkre s he­tenként hétfőn és pénteken este volt aj törzstalálkozó, amelyen nem egyszer 70-90 egyetemi hallgató és 10-12 pro­fesszor vett részt. Együtt ettünk-ittunk mindig a külön nekünk csapolt friss hordóból, jöttek a nóták egymásután, csaknem mindig három hangon, egyik nótánál könnyezett a szemünk, másik­nál nevettünk, de mindig mindenben harmónia volt, sohasem volt baj és kapuzáráskor mindig mindenki odahaza,1 volt. Most, félszázad év után isj azt mondom, igaza volt annak a tréfás mondásnak: “Ha hitet akarsz, akkor menj a soproni teológiára, ha teológiai tudományt, akkor a pozsonyiba, ha el­lenben jól akarod magad érezni négy éven át, akkor menj az eperjesi kollé­giumba, mert az a ‘magyar Heidelberg’, ott van a legszebb diákélet.” Hogyne lett volna boldog ez a fiatal­ság, mikor Csengey Gusztáv teológiai költő-tanár volt a diákcsaládnak aa atyja, mindenki “BÁCSF-ja. Az ö egy­háztörténeti előadásain mindig telve volt a terem, idegenekkel is, mert az külön irodalmi 'esemény volt. Dr. He­belt Ede szociológiai előadásai, dr. Obál Béla vallástörténeti előadásai messze felülemelkedtek annak a kornak szelle­mi nívóján, új meglátásokat hoztak és új parancsokat idegeztek belénk. Taná­rainkban nem is volt hiba, legfeljebb bennünk, akik “szegények voltunk, de jól éltünk.” Idősebb professzoraink az “apa-fiú” viszonyát, fiatalabb profesz­­szoraink pedig valósággal “baráti” vi­szonyt építettek ki az ifjúság számára. Visszanézve ezek között az emlékek között kotorásztam. Hála Istennek, Ba­jorban még lehetővé vált, hogy irataim egy részét “kiszerezhessem”. Így került (ki egypár Szegedi Evangélikusok Lapja is, szegedi munkám egyik kedves gyü­mölcse. Ennek egyikében akadtam reá Túróczy Zoltán, akkor még győri lel­késznek arra az előadására, amit Egye­temi Luther Szövetségünk meghívására a szegedi protestánsok előtt tartott, ma­gyarázva Luthernak azt a legkiválóbb munkáját, amit a rabszolga akaratról írt. A lap nagy vonásokban közli az elő­adás menetét. Amíg olvastam, két do­log jutott az eszembe. Egyik az, hogy szakvizsgára, rendszeres teológiai dol­gozatként én is ezt a témát kaptam és milyen sok fáradságomba került, amíg (német fordítások után) dolgozatom el­készült. A másik gondolat pedig aa volt, hogy igazában a kérdést akkor kezdtem megérteni, amikor Túróczy Zoltán előadását hallottam. Azóta is hit dolgában, a Biblia után, elsősorban is ő a tekintély előttem, hiszen Isten után neki köszönhetem ki isztocentrikus hitemet is. Ha Székács Józsefet a Ber­zsenyi Dániel sírjánál tartott emlék­beszéde szónoki sikere alapján 1860- ban elnevezték “az ország papjának”, akkor Túróczy Zoltánt ébresztő igehir­detései alapján nyugodtan elnevezhet­jük “az ország evangelizátorának.” Harmadiknak az az elhatározás szü­letett meg bennem, hogy Luthernek ezt a tanítását a szolgai akaratról, legalább ezekben a nagy vonásokban köakinccné teszem lapunk hasábjain. Felmerült azonban mindjárt az a gondolat, vájjon ma az a kérdés, hogy az emberi akarat szabad-e vagy megkötözött, időszerű-e? Hogy a helyes választ megkapjuk gon. dőljünk arra, hogy ezt a kérdést igy is meg lehet fogalmazni: az emberi be­­számithatóság kérdése, az emberi aka­rat korlátái, vagy pedig így; az ember életnyilvánulásában melyek azok a cse­lekedetek, amelyek az ember saját el­határozásából születnek s melyek azok, am'k rajta kívülálló tényezők következ­tében történnek meg? Az orvostan az emberi gének vizs­gálatával, a mélylélektan a tudat­alatti világ vizsgálatával, a pedagógusok vizsgálatai abban az irányban, (hogy mennyire nevelhető az ember, a bíróság kérdése az emberi beszámíthatóság tár­gyában, — mind azt igazolják, hogy ez a kérdés nagyon is időszerű. Ezért foglalkozunk hát vele Luther alapján, teológiai szempontból, Túróczy Zoltán előadásában októberi és novem­beri számunkban. _ dr — (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom