Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-01-01 / 1. szám
6. oldal ÉRÖS VÁR FÓRUM fölforult világ Ha egy nő fürdőruhában jelennék meg a színházban, azt mindenki botránynak minősítené. De ha ö t v e n nő “bikiniben” vonul fel ezrekre rúgó mustrálók előtt, akkor azt "szépségkírálynő-választásnak” nevezik és filmszerződéseket osztogatnak a “győzteseknek”. Ha egy nő a baját rózsaszínűre, a körmeit zöldre festi, bolondnak mondjuk. Ha ezer nő csinálja ugyanezt, divat lesz belőle. Ha valaki “jólnevelt” társaságban kétértelműségeket kockáztat meg, az illetőt mocskos szájúnak minősítik és nem hívják meg többé. De ha valaki kötetre való trágárságot gyűjt össze és azt kinyomtatja, ‘ új-realizmus”-nak nevezik és az illetőnek ez az “irodalmi alkotása” ezrével fog elkelni a "jólnevelt” társaság tagjai között. Azt, aki rágalmakat terjeszt a szomszédja felöl, a bíró elé viszik. Ha azonban újságokban teregetik ki valaki valótlan állításokat, akkor azt vagy ‘‘szenzációs leleplezésnek”, vagy “választási propagandának’’ nevezzük. Ha valaki az utcán levetkőznék, — a “közvélemény felháborodását’’ vonná magára és az Illetőt vagy a rendőrségre, vagy a bolondok házába vinnék. De ha vetkőzési jeleneteket filmre vesznek fel, s milliók előtt vetítenek a vászonra, akkor az csupán “egészséges erotika”, és megtölti a mozipénztárokat. Ha 8-10 egyén arra szövetkezik, hogy rabolni és gyilkolni fog, ahol csak tud, akkor “gengsztereknek” nevezik őket és az egész államrendőrséget mozgósítják, hogy aa illetők mielőbb villanyszékbe kerüljenek. De ha ugyanezt tűzi ki programul valamely állam politikai rendőrsége, akkor azt az államot beveszik az Egyesült Nemzetek soraiba egyenragú tagként, a vezetőivel pedig leülnek (Jaltában, Teheránban, — Genfben, New Yorkban, vagy ahol akarják), hogy szerződésben s^ö^ezzék le: melyek azok a kisebb államok, amelyekre az emberiségnek a gengszterei kiterjeszthetik rablógyilkos rendszerüket. — Kérdés immár: az, ami önmagában rossz, elfogadhatóvá, sőt jóvá válik-e azáltal, hogy sokan teszik? Az, ami egy személy esetében vétség, vagy akár gonosztett, az már csak “botlás”, ha tízen teszik? És csupán “emberi dolog” ha ezren, — “divat”, ha tízezren, — “bevett szokás”, ha százezren, — c végül “jog” ha milliók teszik ugyanazt? Vagy léteznek-e erkölcsi törvények, amelyek érvénye nem a számhoz, a tömeghez igazodik, hanem változhatatlanok és örökkévalók Ha a mi elkeresztyéntelenedett és anyagiasságba me. rült korunk gyakorlatilag elveti a változhatatlan erkölcsi törvényeket, nincs' mit csodálkoznunk azon, hogy annyi igazságtalanság, baj és sze.encsétlenség zúdul az emberiségre. Az emberiség életében az igazi bajokat mindig az erkölcsi rend megsértése, —vagyis a hűn okozta. Már pedig a bűn hűn marad, akár egy ember követi el, — akár eizrek, akár milliók! (“Hitből élünk”) Gyermekszájak VESZÉLYBEN A SÜTEMÉNY Feleségem a konyhában süteményt készít. Két kisfiam állandóan körülötte alkalmatlankodik a segítés jóa..arató készségével. Komoly tekintetük rárá apad feleségem tésztás kezére s szájuk csak nem akar beállni a sok kíváncsi kérdéstől. — Hagyjatok gyerekek, — mondja nekik végül is. — Menjetek ki az udvarra játszani. írgyiis nektek sütöm, úgyis a tiétek lesz. Amikor aztán tényleg kész a sütemény, váratlanul vendégek érkeznek. A helybeli plébános és a káplánja. Jöttékre a gyerekek is előkerülnek s odatelepednek mellénk a székre. Feleségem behozott a frissen készült süteményből s megkínálja a vendégeket. A gyerekek nagy szemeket meresztenek. Látszik rajtuk, hogy nem értik anyukájuk eljárását. Némán hallgatnak. Mikor azonban a plébános kinyújtja a kezét a sütemény felé, a nagyobbik nem tudja tovább türtőztetni magát. Kétségbeesetten kiáltott fel: — Plébános bácsi! Anyuka ezt a süteményt nekünk sütötte! Egy másik alkalommal minden szakasztott így történt. Már ami a sütemény süíés előzményeit illeti. A továbbiakban változás csak annyi volt, hogy amikor az utcasarkon fQlénlt igyekvő plébánost és káplánját a gyerekek aa utcaajtőból meglátták, ahogy csak lábuk bírta, rohantak be anyjukhoz s elfúló hangon kiáltották be a konyhába: — Anyuka! Már megint jön az a két ember! VERS — IRó NÉLKÜL Szeretetvendégségre készülünk. A műsoron több szavalat is szerepel, négy verset osztok szét a nagyobb gyermekek között. A szavalásra szánt költeményeket magam gépelem le s mindegyik címe alá odaírom a szerző nevét is. — Irta: Reményik Sándor, Kemény Lajos, Turmezei Erzsébet. Gépelés közbei) az egyik versnél, hogy-hogynem, — lemaradt a szerző neve. Csupán a vers címe, na meg persze maga a vers volt a papíron, A verseket kiosztottam. A gyerekek haza vitték s néhány nap múlva eljöttek próbára. Mikor belépek közéjük, Mariska odajön hozzám és szomorúan kérdezi: — Tisztelendő bácsi! Az én versemet nem irta senki? AZ IDŐSEBB Este van. Vége a játéknak, hancúrozásnak. A gyerekek ágyba kerülnek. — Laci és a mindössze 14 hónappal fiatalabb Bandi is. Édesanyjuk és én is az ágyuk végénél állunk s úgy mondjuk együtt az esti imádságot, az “Én Istenem, jó Istenem”-et. Komolyan, áhítatosan mondják a gyerekek a megszokott, kedves imát. Tisztán, folyékonyan gördülnek a szavak, hömpölyögnek a mondatok. Minden zavar, minden zökkenő nélkül jutunk el egészen odáig: “... vigyázz kedves szüíleimre”. Amikor azonban az következik: "... meg az én kis testvéremre”, Lacikánk váratlanul elszakítja az imádság fonalát s indulatosan odaszól a Bandi ágyánál álló édesanyjának: — Anyuka! Ne engedd, hogy Bandi is azt mondja: “meg az én kis testvéremre”, mert én nem vagyok neki a kis testvére, hanem ő az én kistestvérem. — (Ev. Élet)
