Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1962-05-01 / 5. szám
7. oldal (Folytatás az előző oldalról) dig a mi segítségünkre van szükségük, azok írjanak minél hamarabb lapunk szerkesztőségének a címére. Igen fontos: a minél előbb való döntés és jelentkezés. Akik csak 1-2 napra jönnek ki. azoknak a helyi szállodában napi $3.50-9.00 árért igényüknek megfelelő szoba biztosítható. Az evangélizáció részletes programját mindazoknak küldjük meg. akik jelentkezni fognak az evangélizációs nyaralásra. Teljes információ kapható bármelyik lelkészt hivatalban! EICHMANN ÉS A NEMZETKÖZI IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS (A “Christianity Today” az egyik legelterjedtebb protestáns folyóirat Amerikában, Szerkesztői és munkatársai között számos evangélikust találunk. A telíti címmel nemrégen; megjelent írást kommentár nélkül közöljük.) EiClimann Adolf ügye. akár kivégzik öt. akár nem. megint egy különös fejezettel gyarapítja a nemzetközi igazságszolgáltatás krónikáját. Senkisem helytelenítené, hogy a bűntettekkel vádolt Eitíhmannt Németországban bíróság elé állítsák. De mit szóljunk a törvényellenes eljáráshoz, ahogyan a vádlottat “letartóztatták” és Argentínából kicsempészték? Vagy miként jellemezzük magát a pert, amelyben egy olyan állam a vádló, amely az Eichamnn-fóle szörnyű bűnök elkövetése idején még nem is létezett? Az ügy kezdettől fogva bonyolult nemzetközi jogi porblémák szövevénye volt. Ki legyen a bíró? Milyen törvények alapján járjanak el? Az efajta kényes kérdéseket azonban sommásan elintézték az izráeliek s mások azzal, hogy a cél szentesíti az eszközt. Nem kell-e a bűnöst elítélni? Akkor pedig, — mondták — senM ne próbálja ezt megakadályozni azzal, hogy a módszereinket bírálja. Ha a nürnbergi tárgyalásokkal összehasonlítjuk az Izrá'elben lefolytatott ERŐS VÁR pert akkor azt látjuk, hogy az utóbbi határozott 'haladást mutat. Ez alkalommal nem ült a bírói székben olyan nemzet. melynek keze ugyanolyan bűnöktől volt véres, mint amilyenek felett ők ítélkeztek. S valóban gratulálnunk kell, hogy Izráel olyan lelkesedéssel lépett iaz igazságszolgáltató szerepébe, hogy “vadnyugati” sheriffnek is becsületére válnék. Csak helyeselni tudnánk, ha minden nemzetet eltöltene az igazság utáni vágy és az “emberiség elleni bűntettek” mi n d e n elkövetője a törvény elé kerülne. Sajnos, a többi eichmann még szabadlábon van; sőt mi több. diplomáciai elismerésben és hivatalos fogadtatásokban részesül. Vájjon az Eichniann-féle bűnösök miért keltenek olyan széleskörű felháborodást, amikor “Hruscsov bűntettei” (idézet az amerika-ellenes tevékenységet kivizsgáló bizottság 1959- es jegyzőkönyvéből) alig zavartak vizet? Vagy talán a lemészárolt ukránok és magyarok a'aösonyabbrendűek voltak, mint a lemészárolt zsidók? Hogyan lehet az. hogy a nácivezérek atrocitásai Nürnberghez s a bitófához vezettek, míg a vöröskínai kormányzat által elkövetett atrocitások (egyedül 1951-52- ben 15.6 millió kivégzett és 20 millió éhenlhalt) elsüllyedtek a feledés homályában, vagy ped;g egyenesen arra késztettek egyeseket (köztük egyházi Vezetőket), hogy a tetteseket ENSz tagságra ajánlják? Mennyiben különböznek az ázsiai halottak a többiektől? A keresztyén szemlélő, akinek figyelmét nem kerüli el a világ -színpadán most folyó Eichmann dráma háttere, két fontos tanulságot szűrhet le: 1. A nemzetközi igazságszolgáltatás rendszerint a politikai erőviszonyok függvénye. 2, Addig nem lesz igazság a földön. amíg Jézus Krisztus vissza nem tér, hogy minden népet és minden uralkodót megítéljen az ő tökéletes igazsága szerint. (—) BETHLEHEM — SZ. JÁNOS VEND Lelkész: Flisser Ferenc (621 E 4th St.) — Minden hó negyedik vasárnapján, legközelebb május 27- én, magyar istentiszteletet tartunk de. 9:15 órai kezdettel. — CHICAGO Lelkész: Tessényi Kornél (Grace Lutheran Church, 2249 N Geneva Terrace, tel.: LI 9-1002. Lelkész lakása: 1458 W Belle Plaine Ave. Tel.: BU 1-8586.) Minden vasárnap magyar istentisztelet van de .9:30-kor. Bibliaóránkat a hő 1. és 3. csütörtökjén este 8-kor tartjuk a gyülekezeti teremben. Nyári tevngélizációs konferenciánk az idén Lakeside. Ohioban lesz. július 1-7- ig. Szeretnénk, ha a gyülekezet tagjai közül többen résztvennének ezen. Május 6-án dr. Vajul Vilmos, az Evangélikus Világszövetség teológiai osztályának igazgatója volt vendégünk, mindkét istentiszteleten végezte az igehirdetést, Nt. Hefty László Argentínába való visszatérése előtc június 3 án prédikál n magyar istentiszteleten. Gyülekezetünk július 15-én szeretetvendégség keretében búcsúzik tőle s családjától. CLEVELAND — WEST SIDE Lelkész: Juhász Imre ( W98 és Denison. Tel.: 961-6895.) — Vasárnaponként 9:30-kor angol, 10:45- kor magyar istentisztelet. Vasárnapi iskola 9:30-kor. — Június havában az úrvacsoraosztás nem az első, hanem a második vasárnap lesz: 10-én, Pünkösd ünnepén. Idén csak 3 gyermek kerül konfirmálásra, a pünkösdi istentiszteleten, Pünkösdhétfőn ezévben nem tartunk istentiszteletet. Mennybenlenetel ünnepén (áldozócsütörtökön), május 31-én de. 10:45-kor magyar istentisztelet lesz. Eltemettük április 11-én Németh Elek testvérünket, ki hosszas betegség után, 73 éves korában tért viszsza teremtőjéhez. Osztozunk Tomási Károly testvérünk gyászában, kinek testvérbátyja április 23-án húnyt el. — Oltáregyletünk örömünnepe lesz május 27-én, amikor istentisztelet és gyülekezeti közebéd keretében hálát adnak Istennek 25 esztendős működésük áldásaiért. Az ünnepségről az ERŐS VÁR legközelebbi számában olvashatunk beszámolót. — örömmel jelentjük, Ihiogy gyülekezetünk a kért ERŐS VÁR támogatást teljes egészében megadta: a hangverseny és a külön gyűjtés eredménye elérte a 150 dollárt! ERŐS VÁR P. O. Box 1094 CLEVELAND 2. OHIO