Erős Vár, 1962 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1962-03-01 / 3. szám

2.. oldal ERŐS VÁR A SÁTÁN ÉS A KERESZT (Olvasd Máté ev. 16:21-27 részt.) A böjti időszak bűneinkre éa bűne­inkért keresztfára ment Jéaus Krisztus szenvedéseire való emlékezésnek áldott ideje. A fent jelzett Igében is Jézus az ö szenvedéseiről beszél. Nem emlé­kezett, hanem prófétáit róla. Beszélt erről máskor is, de mindig titokzato­san, sejtelmesen. — Itt azonban már konkrét próféciát mond, megmondja szenvedésének helyét is, azt is, hogy mi az a szenvedés, ami reá vár ős hogy kik leszek a gyilkosai. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a tanítványok számára, — akiknek Isten Fiával kapcsolatban, saját jövő­jük felől való elképzelésükben minden benne lehetett, csak a szenvedés nem, — milyen megdöbbentően riasztó le­­betett ez a jóslat! Mutatja az is, hogy eleresztették fülük mellett a prófécia utolsó mondatát, amely szerint harmad­napra fél fog támodni. A nagypéntekben van valami, ami érthetetlen. Az oknyomozó történet­­írás és a lélektani történetírás ugyan­azon érühetetlenséggel áll meg a nagy­pénteki kereszt előtt, mint Péter és ta­nítványai a nagypénteki prófécia előtt. De János evangéliumának 13. rész 27. versében, az utolsó vacsora törté­netében, János evangélista mond egy mondatot, hogy amikor az Űr Jézus az utolsó vacsorán a kenyérfalatot oda­adja Júdásnak, a falattal együtt BE­­MÉNE A SÁTÁN JŰDÁSBA. Itt van az egyetlen magyarázata mindannak, ami nagypénteken történt. Az ördög belebújt az emberekbe és a főpapok, írástudók és vének elfelejtették, hogy ők lennének a törvény őrei, nempédig a törvény kijátszói. Az ördög bújt bele Júdásba, elvakította szemét a 30 ezüst pénzzel, ö bújt a tanítványokba is és megrémítette őket a szenvedés fekete árnyékával. Az ördög bújt bele a tö­megbe, amely szadista őrjöngéssel kö­vetelte Jézus halálát. A sátán kezdte mozgatni Pilátus alatt a trónust, ami­től az megremegive jobb lelkiismerete ellen cselekedett. Belzebub, a pokol fejedelme, mozgósította minden hadát, ök veszik kezükbe a korbácsot, ők ütik vágják, csúfolják és ölik meg latén Fiát, az ember Megváltóját. Az igéből azonban nemcsak azt ol­vashatjuk, hogy a sátán csinálja a ke­resztet, hanem az ellenkezőjét Is, hogy a sátán meg akarja akadályozni a ke­resztet. Péteren keresztül, az Űr Jézus pró­féciája után, a sátán hangja szólal meg: “Mentsen Isten Uram, nem esbetik meg ez teveled.” A sátánnak nem első kísérlete ez, Ihogy meg akarja akadályozni a keresz­tet. ígérgetésekkel és fenyegetésekkel is megpróbálta. A pusztában negyven napig ígérgetett, — de nem sikerűit győznie. Majd megmutatta Jézusnak a gyalázatot és megcsűfoltatást, ami reá vár. így sem sikerült győzedelmesked­nie. Végre Péteren keresztül a hamis féltő szeretet köntösében kérni kezdte a sátán Jézust, de az Űr Jézus szava keményen paittant: “Távozz tő­lem sátán . . ” Mikor így sem sikerült a sátán terve, Jézus megkinzásával próbálta meg­akadályozni a keresztet. Mindaz a bel­ső lelki gyötrelem, külső fizikai fáj­dalom, ami a prófécia valőraváüásával bekövetkezett, mind azt akarja céloz­ni, hogy Jézsu Krisztusnak legyen egy­szer már elég a szenvedésből, mondja azt: nem bírom tovább és hagyjon ott mindent, ne menjen a keresztre. Még a kereszten sem hagyott békét a sátán Jézusnak. Egy utolsó próbát tesz. Jézus önérzetét akarja felkorbá­csolni, rendeltetésébe vetett hitét akar­ja megingatni, mikor azt mondja ne­ki: ‘*Ha Isten Fia vagy, szállj alá . . . és hiszünk neked.” — De Jézus nem szállt alá és az ördög nem tudta meg­akadályozni a keresztet. Miért nem? Jézus túl-lát a kereszten. Nemcsak a kereszt által megváltottak sokaságát látja, hanem a maga dicsőségét, a hús­véti feltámadását, az utolsó ítéletre való visszajövetelét Is. A sátán a kereztet, mint történelmi tényt és eseményt, többé nem tudja megakadályozni. Az már megtörtént. De még ma Is hiábavalóvá tudja tenni. El is követ mindent, hogy az embereknek a kereszttel való talál­kozását mtegakadályozza. ördögi fegy­verei vannak erre a célra. Eltűri, hogy kapcsolatot tarts egyházaddal, hogy a templomba járj, Igét olvass és hallgass. Még azt is eltűri, hogy erkölcsi küz­delmeid tegyenek. Eltűrt életed becsü­letét, csak egyet akar megakadályozni: hogy bűneid tudatára ébredj és elindulj a keresztfához. Böjt kezdetén tegyünk fogadást 774. számú énekünkkel: “A keresztfához megyek, Mert máshol nem lelhetek Nyugodalmat lelkemnek. Ott könnyárban leborulok, Bűnterhemtől szabadulok, Hol a bűntelen szenved.” — Ohrtstophorus után — Üzenet a sírból (Március Idusát ünneplő magyar emigránsok figyelmébe.) Nagy Sándor ref. lelkész, az erdélyi magyarságnak egyik legfanatikusabb lelki-harcosa, a Németországi Magyar Református és Evangélikus Lelkigon­dozó Szolgálat volt vezetője, akit Ame­rikában 1954. junius 3-án kísértünk ki utolsó földi útjára, nekünk, emigrált magyaroknak “A magyar hivatás temploma’’ c. igen értékes tanulmányából a követ­kezőket üzeni: Mi az útja, módja annak, hogy a magyar ‘szent néppé’ vál­jék, alkalmassá és méltóvá ama szolgá­lat betöltésére, amelyre hivatott? Vájjon azt keli-e tennünk, hogy ki­gyógyítsuk képzelgéseiből ezt a népet? Ki kell irtanunk a gyökereit is minden

Next

/
Oldalképek
Tartalom