Erős Vár, 1961 (31. évfolyam, 1-11. szám)
1961-12-01 / 11. szám
ERŐS VÁR 3. oldal (hogy valami katasztrófa fog végig zúdulni a világon. Ég ebből a nyárspolgátri életből nem maradt semmi, csak iszap, meg hulla. Nem gondoltak ők sem az ítéletre. Nem gondolunk mi sem az ítéletre. Pedig talán már küszöbön vannak az ítélet végrehajtói. Az ítélet sohasem jön úgy, hogy előtte Isten ne figyelmeztetne rá. Mmdíg megjelenteti az ítélet jöttét, mint Belsazar király idejében is. Hányszor jelentkezik Istennek figyelmeztetése a megtérésre hivó szózatában is. Ebben a történetben a királyasszony próbál szótérlténi férjével, felhívja férje figyelmét arra, hogy van valaki egy elfelejtett ember, aki nagy ember volt valamikor. Belsazár már nem emlékszik íreá, nem ismeri meg őt s megkérdezi tőle: Te vagy az a Dániel? A királyné azonban még gondol reá s e,z Isten figyelmeztetése: vigyázz Belsazár, mert reáléptél az ítélet fölé vezető úitra. — Azután mikor Dániel a király fejére olvassa vakmerőn az ítéletet, ml más ez, mint Isten figyelmeztetése? Isten soha senkin sem hajtja végre az ítéletét addig, amíg nem figyelmezteti az illetőt. Lehet, hogy számomra most ez az utol-só figyelmeztetés, hogy felhasználhassam a mtnekülés utolsó lehetőségét. Amíg élünk, van kegyelmi időnk, addig mindig odamenekülhetünk a kegyelemhez. Belsazár megrendült az ítélet hirdetésére. Azt olvassuk: ítérdei remegnek, nem meri többé reszkető kezébe venni a szent kelyhet, ijedten nézi a falon meg. jeilent ismeretlen írást, s megdöbbenve hallja Dániel magyarázatát: “MENE", azaz számbavette Isten a te országosodat és véget vet annak. “TEKEL”, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Ég mit csinál mégis? Megjutalmazza az ítélet hirdetőjét. Jutalmazó rendeletet diktál, de megtérés az nincs. Azt gondolja, ha az ítélet hirdetőjét megajándékozza, — akkor hát az ítélet végrehajtását is megakadályozza. Nem lehet! Az ítélet végrehajtását csak a megtérés akadályozhatja meg. Mily eh ítéletet hirdet nekünk ez a történet? Mi nem várhatunk Istentől más ítéletet, csak marasztalót. Nem kell nekünk olyan megbotránkoztatóan viselkednünk, mint Belsazárnak, elég nekünk megmaradni olyannak, amilyenek vagyunk. Elég nekünk abban a hitben élni, hogy mi nem szorulunk kegyelemre, hogy így, ahogy vagyunk, meg tudunk állni az igaz Bíró ítélöszéke előtt. Az ítélet küszöbön van. Vájjon megtaláljuk-e a szabadulást, mielőtt az ítélet végrehajtói reánktörnek? — Cristophorus — Janika karácsonya Janikat még Jancsikának hívták, mikor édesanyja először akasztotta kis fia nyakába a várva várit iskolatáskát, melyben békésen megfértek egymás melletit a palatábla, az első ABC-s könyv és a finom tízórai. Aztán kézenfogta és egy sóhajtással elindult vele az iskolába. Arcáról mosolygó biztatás ragyogott kis Dia felé, de befelé hullottak a könnyek, hiszen az édesanya jól tudta, milyen fontos lépés ez Jancsika életében, hogy most szakadt vége a gondtalan gyermekéveknek és mostt kezdődik meg az iskolai gond, komoly küzdelem az ABC-vel. Jancsika ezentúl már nem rendelkezik az Idővel, hanem az Idő rendelkezik véle. Még délután sem mehetett játszani kis pajtásaival addig, amíg a leckével el nem készült, mert édesanyja arra szoktatta, hogy első a kötelesség és csak azután a játék, a szórakozás. Tanulás után Jancsika mindig kihancúrozta magát és este 8 órakor már fáradtan az ágyba készülődött. Imádság után édesanyja még most is odaült az ágya mellé, megfogta kezét és mesélt neki a hős magyar vitézekről, akik életökkel védték a szegény magyar Hazát, köztük Jancsika édesapjáról, aki Bukovinában, Toporucznál halt hősi halált a hazáért. Mikor Jancsika már álomba kezdett süllyedni, édesanyja mindig egy kis altató dalt dúdott. Szegény mindig tele aggodalommal gondolt arra, milyen is lesz kis fiacskájának a sorsa a jövőben? Békesség vár-e reá, vagy újabb háború? Kinek neveli? Istennek-e. vagy a Sátánnak? És aggódó lelke mindig ebben a kis dalban talált vigasztalást: ABC, sorsiunk Istené, Istené a földi sorsunk, nem az emberé. * * * Jancsika az első tanulók közé jutott s oitit is maradt végig a gimnáziumban is. Az iskola mellett háTOm szerelme volt: édesanyja, a zene és a cserkészet. Testi leg-lelkileg kiegyensúlyozott, erős, és egészséges szép fiú lett belőle, akit a leányok már Janikának kereszteltek el. Mert egy szép májusi napon, hetedik gimnazista korában, a Szerelem ajtóstól rontott be hozzá. Nem tudott mit csinálni ezzel az első szerelemmel. Hiszen eddig édesanyja volt az egyetlen nő, akire mindig gondolt. Vájjon nem valami rettentő bün-e, hogy most, makor édesanyjára gondol, annak szelíd barna feje mellől kikandikál Anikó szőke fejecskéje? Kinek mondja el ezt az édes titkot, hogy a tenniszpályán Anikó is szívdobogva várja öt minden nap? De Anikó neve nem hiába kezdődött az ABC első betűjével, utána a B betű következett. Ezt a kicsit bicegve járó, zongorarajongó szomszédlányt úgy hívták: Borika. Amikor vele négykezes zongoia-darabokat játszott, aki látta őkei, az rögtön megállapíthatta, hogy most nem két diák játszik, hanem két egymásbaolvadt harmonikus lélek tesz szerelmi vallomást a zenén keresztül egymásnak. S miivel az ABC harmadik betűje a C betű, Ciliké (Janjka két évvel idősebb unokanövére) is besodródott harmadiknak Janika szerelmi ABC-jébe. És Janika lefekvéskor most már nem az édesanyja kezét fogta, hanem felváltva a három leányét, de sokszor egyszerre mindháromét, mert bizony nem tudta volna maga sem megmondani, hogy a három leány közül melyiket szereti a legjobban. Álmodozásai között most már ö dúdolt gondolatban altató dalt nekik: ABC, minden Istené, Istené a boldogságunk & nem az emberé. » * * Janika az érettségi izgalmait még ki sem pihente, amikor megkezdte önkéntest évét a honvédségnél. A második világháború már küszöbön volt, kellett a katona, az önkéntesek is gyorsított ki-
