Erős Vár, 1960 (30. évfolyam, 1-11. szám)
1960-07-01 / 7. szám
14. ERŐS VÁR, egy elfogott kommunista fogoly azt vallotta előttük, hogy a kommunizmus azért győz mindenütt, mert ennek az eszmének fanatikusa,i; vannak, de ,a nyugati világnak nincsenek fanatikusai. A kommunista fogoly tévedett, mert ezek a fiatal légionáriusok mind fanatikusok voltak. A sors tréfájaként egy nagy hanyatló nemzetnek voltak a fanaitikusai ezek, a magyarok, németek, lengyelek, egynéhány kalandvágyó más nemzetiségű és kis részben franciák is. Már napok óta nem beszéltek egymással. De jó volna már pihenni! Ha talán, nem volnának a helyükön, hamarabb esne el az erőd. ami nekik jutott hazául a, nagyvilágból, az is ott, Indokína őserdejének közepén. Tegnap óta szünet nélkül támadnak a vörösök, pedig már az a hír járja, hogy Mendes-France megkötötte a békét. Most már elszabadult a pokol. Talán a világ minden fegyverét erre a kis helyre zúdítják. Árkot ás a földbe a lövedék. Már az ezredes úr. a parancsnok bunkerét is szétlövik. Ő az egvedüli, aki pihenés nélkül még mindig bírja ezeket a borzalmas éjszakákat és mégborzalmasabb naprapalokat. Ott van az erőd angyala, az egyetlen ápolónő. Már kötszer sincs, az orvosság fogyóban. Már csak egy szelíd mosolyt ad és drága kezének hűs símogatását azoknak, akik halálosan sebesültek. Pali előtt minden földet elsepert az előbbi becsapódás. Éppen odébb akart ugrani, amikor mellette csattan egy lövedék. Egy haíngos jajjal összeesik. Pista mellé ugrik. — Látja, hogy karja tőből le van szakítva, de az oldalán is szivárog ai vér. Palikám, Palikám •— borul reá Pista zokogva. Pali kínnal nyögi ki a szókat: Jobb ez így, mint fogságba esni. Már igen fáradt voltam, jó lesz megpihenni. Otthon mondd meg, hogy az utolsó pillanatban is reájuk gondoltam és az ő könnyeikért és nyomorúságaikért kamatostól megfizettem. Nem, nem. Palikám, néked élned kell. Pali kinyitotta szemét és Pistára nézett. így hullottak el a többiek is, mért lenne az én sorsom különbb? Csak az fáj, hogy nem a keleti Kárpátokban halok meg és nem ott harcoltam. Pistát rázza, a' zokogás. Egy magyar, a testvérénél édesebb pajtása meghal, kevesebb lesz megint a magyar szó és ő annál inkább árvább lesz itt a vad idegenben. Ott volt mellettük az erőd angyala is. Próbálták a vért elállítani, de a kötéseken át is erősen szivárgott. Pali arca egyszerre csak kisimul, ragyogni kezd és szeme mosolyog. Hallod-e, Pista, harangozsak. A mi kis falunk harangja szól. Hallod-e milyen édes, milyen hívogató? Éppen úgy hangzik most, mint amikor gyalog mentünk haza Patakról és ünnepre harangoztak. — Hallod, hallod, már a második haranggal húzzák. Siessünk, Pista, siessünk, még hazaérünk a harmadik harangszóra. Templomba me gyünk. Ott megy az apám, mellette az édesanyám, mosolyognak és a zsebkendővel integetnek. Hallod, Pista, giling, galang. Siess, Pista, elkésünk. Most kezdték rá ia harmadikat, ai három harang egyszerre szói. Pünkösd van otthon. Nézd a lányok virágot visznek és felénk, kacagnak. Giling, galang- giling, galang . . . gia . . . lang. A mosoly reáfagyott egy fiatal magyar hős arcára, ott végtelenül messze a diemphui erődben. — Pista mintha kápráznék. Üvöltő véres zivatarban, a pokoli muzsikában, már ő is hallja az otthoni ha,rangszót. A kedves harangszót, a drága híarangszót. Pista is halálos sebesüléssel került ki a Diemphü erődjéből. Az első repülővel engedték el a vörösök. Nyilván nem hittek életben maradásában. A világ Diemphü hős védőjét és az erőd angvalát megünnepelte és kitüntette. Az N. B. C. televíziós ^riporterének ajkán egy furcsa mondat csúszott ki. Diemphu hős francia katonáit, akik súlyo san sebesültek, repülőn elszállítják. Itt va,n az első súlyos sebesült katona, ama hősök egyike, akik 57 napiig védték Diemphü várát. Itt van egy hős francia idegenlégiós, aki azt mondja magáról, hogy, — hogy, — hogy ő miagyar... * * * Va,n úgy néha, hogy a bújdosó magyarhoz kósza hangok szállnak. Először rázza a fejét, azt hiszi álmodik, az érzéke, a füle játszik vele. Ismerős hanangszó üti meg a fülét. Először azt hiszi, hogy valamelyik közeli templomban harangoznak. Azután észreveszi, hogy körülötte minden csendes. Az ismerős harang szót egyre erősebben hallja. Azután reádöbben, hogy ez a kis falujának harangszaiva. Otthoni harangszó, ónban jön fel a lélek mélyéből, aliová- előbb évtizedekkel eltemettük. Csak bong, csak kong, a,z otthoni kils harang és a vándor magyar szeméből kiesik a, könny. Kezét a szívére szorítja, mert majd kiugrik, úgy ver és majd megszakad, úgy fáj. Igen, 4-5 évtized távolából, mérhetetlen messze földről kondul ia kis harang felénk. Hazahívogat és azt zsongja, fülünkbe, hogv a mi hazánk ott van, messze kék hegyek alján, csoboqó patak partján, selymes rét mellett, ahol zúg az erdő. virít a szarkaláb, hullámzik ;a búzatenger. ahol a kis templom őrtáll a falu felett. Néha-néha öreg magyar házastársak közül az egyik azzal ébred: otthoni harangszót hallottam, otthon voltam. A másiknak a szíve megremeg, mert a szíve azt súgja neki. hogy az otthoni harangszó hazahívogatást jelent. Néha egy dalfoszlány száll felénk. Néha évtizedek óta nem hallott drága szót hallunk, amit már rég elfeledtünk. Néha régi arc lép elénk a múltból, néha egy nyomtatott magyar szó, mgayar muzsikai, vagy egy magyarszívű pap beszéde lesz ez a szellő, ami szívünkre száll, mint vírágkehelybe a méh. Megrázza a kelyhet és elkezd csilingelni, azután, a, mi furcsa, fájó, bújdosó magyar szívünk otthoni harangszót hall. Giling-galang. Legyen áldott az a szellő, amely az otthoni harangszót elhozza, felénk. Legyen áldott az eszköz, ami a szívünk Atlantiszába süllyesztett kedves harangot újra megkondítja bennünk. Hadd zengjen, csengjen, bongjon és kongion bennünk az otthoni harangszó. Se boldog, se boldogtalan helyen ne engedje feledni, hogy mi egy árva nép fiai és egy ezerszer megszenvedett Magyarországnak gyermekei vagyunk, akiket egy boldog ünnepre hazavár a régi, kedves kis falu temploma. Nagy Lajos