Erős Vár, 1959 (29. évfolyam, 1-11. szám)
1959-12-01 / 11. szám
4, erős vár H A R 0 M bizonyosság a bizonytalan jövendőben I960 küszöbén három bizonyos dologgal léphetjük át az új-év küszöbét. Az egyik az, hogy 365 nappal közelebb jutottunk sírunkhoz s az ítélethez, a másik az a tudat, hogy az uj-évben is várnak reánk szenvedések és a harmadik az a megnyugtató érzés, hogy a mi istenünK nemcsak az idő Ura, nemcsak a történelem Istene, hanem a mi mennyei gondviselő Atyánk is. Lélekbúvárok állapították meg, hogy a szilveszteri esték aizért olyan hangosak, mert tele vannak tudatalatti félelélektan minden időre vonatkozólag igazolta az emberiségnek a halál-utáni életbe vetett hjiitét, hogy a halál nem jelent megsemmisülést, csak változatot. Az; ahogy az embeírj a halál éllen védekezni próbál, a leg-együgyübb és liegbünöse-bb válami. Már mindenki tudja, hogy a betegnek csak órái vannak hátra, de azért nemcsak a hozzátartozók, hantim még az orvos is az Élet -reménységével akalrják vigasztalni a beteget, ahelyett, hogy előkészítenék az Istennel és embertársaival való megbékélésre.-lemmel. Félsz-s a haláltól, kedves olvasóm? Megnyugtat-e az a tudat, hogy esetleg csak a bibliai megígért korban, 70-80 esztendőben fogsz meghalni, un. természetes halállal, vagy, hogy a modern orvosi tudomány ezt a korhatárt is kitolta jó messzire? Mert a természettudomány bebizonyítja, hogy a halál nem természetes, száz éves korban sem természetes, ágyban, párnák közt sem természetes. A korszerű biológiának azok a, megállapításai, amelyek az általános élet halhatatlanságának, romolhatatlanságának, öregedést nem ismerő voltának f elismeréséből fakadtak, párhuzamosak az újabb lélektani kutatások eredményeivel. “Nem az Élet hal meg, hanem az egyén”, — mondja a biológus. “A meghajlás gond|e|la!tával megbarátkozni s megbékélni senkii sem tud’’, — mondja a pszichológus. A tömeg EROS# 121R AMERIKAI EM4NGÉLIKUS ÉLET Szerkeszti és kiadja az Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia 2836 East Blvd. — Cleveland 4, Ohio ERŐS VAR — (MIGHTY FORTRESS) — Monthly — * DECEMBER 1959. * ❖ No. 11. (27.) * Published by the American Hungarian Lutheran Conference in cooperation with the National Lutheran Council Subscription: $3.00 a year Second-class mail privileges authorized at Cleveland, Ohio. Sohasem felejtem ell azt a haldokló betegemet, akinek a szegedi klinikán Oltani fel az Or sZen-t testét. A halál abban a pillanatban fojtotta meg, amikor -az ostyát a szájába tettem. Mikor távoztam a betegszobából, az ajtóból visszanézve láttam, hogy az ostya ott fehéreik a szájában s- eszembe jutott a görög hitrege Charonjia, a hallá! révésze, kinek számaira minden halottnak a szájába egy pénzdarabot, egy obulus-t tettek, hogy fizetni tudjon neki, amiért a halál csónakján átviszi öt -a Stix folyón. Van-e a világon szentebb megváltó pénz, a túlvilág kapujában, mint az Ür szent teste? . . . Vannak, akik komázni akarnak a halállal, szoktatáják maisukat Bécsbe-n volt egy magyar báró, aki úgfy szoktatta magát a halálhoz, 'hogy Miravatailozott koporsóba feküdt minden éjszaka. Gr. Széchenyji. Istvánról jegyezték fel életrajzírói, hogy dolgozó szobájából aká-rmikor elindult, (papucsban, akár hálósipkában) a közeli családi kriptába, csakis azért, hogy megszokja a halált. Csakhogy a báláit nem lehet megszokni, megbarátkozni sem lehet vele, csak megnyugodni lehet benne, — de csakis Jézus Krisztussal. Csiak hívő ember tud nyugodtan meghalni, aki ezt az igét választotta élete jeligéjéül: “Nékem élet a Krisztus s a meghűlés nyereség’’ . . . Az új évben reánk váró szenvedéseket sem lehet elkerülni. Az Ür kegyelme -abban is jóságát mutatja, hogy mindenkit e-lő akar készitelni ezekre a -szenvedésekre. — Amikor a Prédikátorok könyvével sóhajtunk, hogy ‘‘fáj itt a, szív nevetés közben is’’ . . . amiiikor a költővel mondjuk, hogy “lejgédesebb percünkbe is vegyül egy cseppje a mondbatatl-an fájdalomnak ...” ebben a két igazságban benne van Istennek a szenvedésekre előkészítő jósága. Az Ür megtanít aura is, hogy a szenvedés nem örökkévaló, csak átmeneti állapot és sokszor történt meg már, hogy alti szenvedései között a halált hívogatta, később boldogan írta le ezt a két szét: boldog vagyok. És az is jigazság, hogy nincs ember ezen a földön, -akinek a szivében neon maradt vo-lna, a tövisek közt is, egy kedve® emlékvirág, amelyik mint a keresztfa tövében termeitf legendás rózsa, mlilhe-liyt a szenvedő szívből egy csepp reáhull: újra kinyílik és illatozni kezd ... A szenvedés -sötét alagút, amelyen át kell mennünk életünk pályáján, de egyszer vége van az alagútnak, 1-assan-laasan világosodik s -uz alagút végén újra ve)rőféniylre j-ut. — A szenvedésben mindig van vigasztaló kegyelem, nem az, hogy rövid ideig tart, hogy jellemet formál, hanem egyedüli vigasztaló benne a HIT. —.Milyen másképp eh szenved egy hívő ember, mint egy hitetlen. A szenvedést sohasem az erős- emberek viselik -könnyebben, hanem a hívők . . . Az új év küszöbét azok az emberek lépik át nyugodt lélekkel, akik azzal a hittel indulnak a jövendőbe,, hogy az időnek Ura maga Jézus, ö a történelem formálója s nekünk halandó, félelemmel teli embereknek pédig gondviselő édes Atyánk . . . Megátkozott, ítéletre érlelődő, antikrisztusi borzalmak felé tartó világban permanens feszültségek között lépjük át 1960 küszöbét. Mindenki vezért keres . . . Vezérek és- alvezérek akadnak is bőven, mindegyik a saját hordóján lett önmaga bálványimádója ... Az új esztendő békessége, boldogsága azonban attól függ, megfogadjuk-e azt, amit az Ür nekünk a költőn keresőül üzen: “Jövőnk ködös. Utunk se egyenes s a tévedt magyar nyáj vezért keres... Vezér: kell! S jaj de sok vezér akad, s mind az t kiáltja: “üsd a másikat”. S e földön, hol testvérek harca dúl, itt jár a Vezér, láthatatlanul, az Egyetlen, az Igaz, az örök, ki vezér volt, ha jött tatár-török, kit követett első királyunk István,
