Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-11-01 / 11. szám
2. ERŐS VÁR EGYEK VAGYUNK! MÉGIS Az Erős Vár nem foglalkozik politikával, mert más cél vezeti szolgálatában. Célunk elsősorban az élő Igét eljuttatni azokhoz, kiknek nincs módjukban, vagy szándékukban megkeresni az Egyházhoz vezető utat. Főképpen ezekhez kopogtatunk be havi 8 oldalas lapunkkal, hogy szerényen és mégis hallható hangon az asztalukra helyezzük az egyház hangját képviselő újságot. Célunk hangoztatása mellett azonban bennünket is érdekel a hétköznapi életbe sodort EMBER, mint egyén és magyar, még akkor is, ha ez a keresésünk a politika annyiszor ingadozó falát érinti, mert fajtánkról és hittestvéreinkröl van sző. Különösen azoknak az életét viseljük a szívünkön, akik idegen országutakon, ismeretlen földrészeken, sokszor szeretetlen környezetben élnek, hánykódnak, küzdenek, a felszínen maradnak, vagy elvesznek. Voltaképpen ennek a kérdésnek a tüzetes taglalása nem politikai probléma, henem sokkal több annál, lélek-keresés és ember-mentés, mert ez a vizsgálódás elénk tárja a hazát vesztett egyént és keresi fajtánk, vérünk számára a békés és nyugodt megoldási lehetőséget. Ilyen értelemben foglalkozunk az egész világon elszórt evangélikus magyarok sorsával és életével. Természetesen, ebben a kutatásban elsősorban az amerikai és kandai evangélikus magyarokat keressük, az ő szívüket akarjuk megnyerni, mert ők élnek velünk, vagy legalább is mellettünk. Az ő hibáikat és erényeiket ismerjük. hiszen mi is ezen a sokszor veszélyes úton haladtunk. Azonban annak a megállapítása, hogy sokszor idegenül és testvértelenül rohanunk el egymás mellett, mindannyiunk számára intés és figyelmeztetés, hogy legyünk résen, fogjuk meg egymás kezét, és ne tagadjuk le azt, hogy egy hitnek és ugyanazon fajtának a gyermekei vagyunk. Nem lehet és nem szabad elveszítenünk egymást! Sajnos, kutatásaink azt mutatják, hogy ennek bekövetkezésétől néha félni lehet! Miért? Két, vagy 10, vagy 30 év távlatából elénk táruló kép inkább szakadást, mint összefogást mutat. Igaz, néha torz a kép, máskor túlzottan realisztikus, sokszor hiányzanak az üde pasztell-szdnek, de mindig ugyanazt mutatják: a bűneinket, emberi gyarlóságainkat, rosszakaratunkat, a magunk elvesztésére hajlamos csőnIva;,való énünket! Éppen ezért sokszor feladjuk önmagunknak a kérdést: valóban ilyenek vagyunk ? Hitnélküliek, rosszak, kiábrándultak, csak a mának élők, rohanók, tülekedők, lusták, részvétlenek, szinte szívtelenek ? Ha az amerikai börtönökben ülő fiataljainkra gondolunk, ha csak a kocsmatöltelékek hangját halljuk, ha az úszítók rekedt kiabálásait követjük, ha elhamarkodott bírálatunkat csak a napisajtó híradásaira alapozzuk és mindezeken keresztül csak az árnyoldalaknak hiszünk, valóban sötét tónusúnak tűnik fel ez a kép és éles kontrasztban áll nemcsak hitünkkel, — hanem azokkal a fogadkozásokkal is, amelyek szabadság, jog, törvény és tiszta élet után kiáltoztak. Hányán kérdezik tőlünk, ma már amerikaiak is, hát ilyen a magyar fiatalság, ezekért izgultunk, költöttünk, ezekben reménykedtünk ? .. . Bizony, sokszor megakad torkunkban a hang ég elhalkul a felelet. És talán joggal. De. “ne ítélj, hogy el ne ítéltessél!” Előbb meg kell nézni az érem másik oldalát is. Azt, ami a kirakatba tett életkép mögött van. Amirö1 olyan keveset Írnak, beszélnek. Amiket nem az éíszakai utcai-élet termel ki. Ami nem p. börtönökben formálódig át. Hanem, fordítsuk a képet egv kicsit azok felé is, akik nem kapnak kiabáló sajtót, — mert “csak” érdemeket szereztek az egvháznak, az iskoláknak, a munkahelyeknek, az új haza polgárainak, s egymásnak. Ha a keveset hangoztatott érdemeket kutatjuk s törekvésük, szorgalmuk, tehetségük alapján mérjük fel fiatalságunk túlnyomó többségét, ha a szerények, istenfélők és hazájukat szeretők leikébe nézünk, •— akkor még mindig büszkék lehetünk ifjúságunkra és elismeréssel állapíthatjuk meg, — hogy a 10-12 éves kommunista nevelés sem ölte ki belőlük a hitet, a törvénytiszteletet és a jóra való hajlamot. Jegyezzük meg jól, nem szabad a magyar fiatalságot néhány közéjük nem illő meggondolatlan viselkedése miatt e*ítélni! Hanem, igenis meg kell látnunk bennük az EMBERT, és segíteni kell rajtuk! Igenis, a törvényszegőket megkell büntetni, mégpedig példásan, de a tévelygőknek fel kell ajánlanunk segítőkészségünket, és türelemmel, szeretettel, s főként fegyelemmel vissza kell őket hozni az igazi útra. Ez mindannyiunk kötelessége! Minthogy nekik is kötelességük engedelmeskedni, tanulni, dolgozni és egymást megbecsülni! Nagy tét forog kockán: a jövő! Ennek megvalósítása mindkét fél érdeke. Nem lehet minden bűnt csak rájuk hárítani, mintahogy igazságtalan lenne minden érdemet csak magunknak tulajdonítani. Emberek vagyunk, bűnösök, botladozók, de hívők és keresztyének. Ezért kell megtalálnunk az egymáshoz való közeledés útját! Erre sürget bennünket az idő, az egymásrautaltság, a közös problémák és legfőképpen az isteni paranps: Szelhessétek egymást! Enélkül elveszünk! Mert ‘‘hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszt el tettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.” (I. Kor. 12:13.) (dr. g. 1.) A 7 EVANGÉLIKUS VILÁGSZÖVETSÉG rövidesen egy 50 KW-os, nagy hatótávolságú rövidhullámú adót állít fel Afrikában. — Az ERŐS VÁR 2 dollár egy évre “Békességet hagyok nektek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek minit ai világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szivetek, se ne féljen!” (Ján. 14:27) “Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül.” (Zsolt. 1:1) “Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad!” (Ján. 6:67)
