Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-08-01 / 8. szám
ERŐS VÁR 5. Meddig? ÚJRA! Cseng a telefon... — New York, -— mondja a telefonközpontban valaki. Szerény kis irodámban feszült csend s úgy hallgatom a legszebb üzenetet: — Az Amerikai Egyesült Államok kormánya újabb 3,000 vízumot bocsát a magyar szabadságharcosok részére magyarjaink közül háromszázan jöhet- Ausztriában — Olaszországban élő nek át a tengeren... Nem sok, — gondolom, amikor helyére teszem a kagylót. — Aztán elgondolkodom a számok felett, melyekről már hallottam a Magyar Szövetségnél is. — Hogy lenne kevés? — Nekünk minden egyes magyar Testvérünk egyforma és most újra itt az alkalom, hogy egyszerre 3,300 magyar menekültnek lehetősége van nagy Amerikába való kiérkezésre. Itt gondolkozás nélkül csakis egyetlen tennivalónk van: kérni és kérni, amerikai magyarjainktól: — Adjatok, szerezzetek affidevitet a menekültek részére!!! Mégpedig minél gyorsabban! Nagy kérés, tudom. Talán kevesen tudják annyira, mint jómagam, aki mindjárt egy évtizede gyűjtöm ezeket az affideviteket... Először azért nehéz ügy, mert emberi gyöngeség van mindnyájunkban s mintha elillant volna az a nagy “lelkesedés”, mely az első “csodálat! idő”ben ott volt minden öregamerikás szivében. — Mi az oka a rész vétlenségnek? — Talán a mindennapi gondok? Hogy talán a “szabadságharcosok” az első időkben nem tudtak azonnal foelesímúlni a mi életünkbe? — Csoda? Hiszen más környezetből jöttek! — Talán az a közömbösség az oka, hogy az úgynevezett “recessió” fekszi meg még mindig az életünket? Az anyagias és bennünket állandóan környékező nehéz kenyér-gond feledteti velünk azt, hogy valamennyien. Krisztus gyermekei vagyunk. — Mindez súlyos lehangoltsággal borítja be amerikai magyar életünket... Valóban, — nehéz kitartó munkásságot folytatni a menekültek behozatala körül... De, — ki az közülünk, aki ítéletet mer mondani? — “Az vesse rájuk az első követ...” — Csakugyan olyan nehéz lenne nekünk, amerikai magyar evangélikusoknak segítségére sietni az elesetteknek? — Szabadna-e éppen nekünk, akik mindig kisebbségben voltunk Amerikában, azt mondani, hogy “nem segítünk!”?? — Bezárhatjuk-e a szívünket azok előtt, akiket oly sokat szenvedő — magyarhoni evangélikus anyaszentegyházunk nevelt eddig lehetőségei szerint és most felénk fordul a tekintetük? Most & mi gondviselésünket várják...?! A 3,300 magyar menekült testvér között lesz vagy háromszáz evangélikus, akikről nekünk kell gondoskodnunk. Egyetemes. Egyházunk Amerikában, ugyan kikre számíthatna az újabb magyar bevándorlásnál!, mint reánk, — magyarokra, a magyar evangélikusság egyházaira. — A mi drága magyar véreink ők s ha maradt még bennünk igazi magyar testvéri szeretet, akkor nemcsak hogy vállaljuk az újak betelepítését, hanem joggal kérjük is magunknak a munkát és azt, hogy “hozzánk” jöjjenek magyar testvéreink ! Már beszélgettem Veletek az Erős Vár hasábjain a LWA s NLC szervezeteinkről. — Most a nagy magyarmentő munkásságnál ismét egy nagy szervezet jön segítségünkre: a L. W. F., — a Lutheran World Federation! Ez az Evangélikus Világszövetség! Bécsi központunknál van jelenleg 300 magyar evangélikus hívünk regisztrálva. —- Azok között a testvérek között többen vannak, akiket tavalyi bécsi tartózkodásom idején jómagam regisztráltam. — Nyugodt lelkiismerettel állíthatom Nektek, hogy legtöbbjük becsületes, igaz, hívő testvérünk! A csoportban vannak olyanok, akiknek már hozzátartozóik élnek itt, A- m éri kában. - Tudom, hogy ezek itt a ‘legnagyobb örömmel sietnek a szükséges “affidevitek” beszerzésére. De a rokontalanok részére is kell! Ezek részére majd az Evangélikus Világ Szövetség amerikai bevándorlási szerve, a Lutheran Refugee Service fog kellő “affidevitet” (adni. Gyülekezeteink keresztyéni kötelessége lesz majd, hogy a kiérkező magyar testvéreket közösségükbe szívesen befogadják és elhelyezésüket szorgalmazva az új életükbe beillesszék őket! Lehet, hogy azok, akik eddig a letelepítéseknél az oroszlánrészt vállalták, már megfáradtak és akadhatnak, akik megkérdezik: meddig szeressük testvéreinket? -—- Meddig áldozzunk a mi életünkből és a mi időnkből erre a sokszor oly hálátlannak tűnő munkásságra? — Vájjon, meddig viseljük türelmesen a sok-sok tövist, mely lelkünket marja, szúrja, oly régen ? — Meddig, meddig ? ? A kérdések után újra, meg újra szemünk elé kerül Krisztus KERESZTJE! Addig, Testvérem, amíg ö meg nem szűri szeretni minket!!! Az Erős Vár kedves olvasói közül azok a Testvérek, kik netalán nem tartoznak magyar gyülekezetekbe, szintén sorainkba állhatnak most és segíthetnek egy-egy magyar evangélikus testvér kijutásában. — Kérjük őket, hogy beszéljenek ev. lelkészükkel s ha úgy kívánják, hogy legyen még egy magyar maguk mellett, kérjék meg az ottani híveket, hogy segítsenek városukban egy-egy magyar menekült elhelyezésében! A kitartó és soha meg nem lankadó szeretet, a segiteni-akarás szelleme maradjon mivelünk minden időben! A legújabbaknak, akikért dolgozunk, sokat ígérni nem tudunk és nem is akarunk. — Mert fontosabb, hogyha megtudják, hogy nem álomképekkel kell partra lépniök Amerika földjére, — hanem az evangélikus szerénységgel és a komoly munkavállalás kötelékében! Testvér! Tudd meg, ki a Te igazi Felebarátod! Markovits Pál BUFFALO. — Július 13-án kereszteltük Németh Ferenc és felesége, Maglich Erzsébet másodszülött fiát, aki a szent keresztségben Donald, Robert nevet kapta. Keresztszülők voltak Mr & Mrs Maglich Robert (Phoenix, Ariz.) Július 4-én az Independence Day alkalmával gyülekezetünk is résztvett a Riverside parkban tartott kétnapos ünnepségen, melyet a 21. kerület több szervezete együttesen rendezett. — A gyülekezet sátort is állított, ahol hagyományos finom ételeket szolgált. A tiszta bevételt a gyülekezet fenntartására fordították. — Többen érdeklődést tanúsítanak a szeptemberi konferencia iránt és készülődnek a nagy országos találkozóra. “Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” (Ap. Csel 5:29.)
