Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1958-04-01 / 4. szám

ERŐS VAR 3. Harminchárom éves a p i 11 s b u r g h i magyar evangélikus gyülekezet Egyszerű kis dal kísér fel és le, — amint Pittsburgh még mindig havas utcái elénk tűnnek; ‘‘Veszprém városa gidrets-gödrös...” — de nemcsak több­ezer mérföld és egy világot megrázó történelem a különbség a kettő között, hanem még az is, hogy itt bizony “jár” még a villamos. Szűk utcákon kapasz­kodik fel a ‘‘hegyre”, hogy a tetőről ugyanolyan óvatossággal ereszkedjék He. Amikor pedig a hidakon “rohan” át, az alatta lihegő forgalom irigykedve “pislanit” fel a múlt relikviáiból itt­maradt “csodára”. Valóban az; a régmúlt ölelkezése a szédítő jelennel. , De kell, mert ez hozzátartozik Pitts­burgh patinájához. Akárcsak a karcsú, modem, köbevésett hidak, a kanyargó átjárók, a színes ablakú felhőkarcolók, a roskadozó faházak, az újszerű és an­tik, büszkélkedő és szerény templo­mok, a színes és fehér faj nyüzsgése a. köves utcákon — szinte egybefolynak a századakkal és a mával. Ez Pittsburgh. Ez a bányák, füstös gyárak, élénk kereskeedlem, nemzeti élet és vallások városa. Völgy: apró mozaikjaival és hegy: hatalmas tor­nyaival. filet, fiatalság, jövő és nap­sütötte öregség kaleidoszkópszerű ke­veréke. Vezetőm öreg Hudson ja alföldi tem|­­póban “szalad” végig a városon. Csak az utolsó hídon lélekzik fei, H azel­­wood határában, a célunknál. Már mögöttünk maradt a színes panoráma, csak a dimbes-dombos hazelwoodi há­zak köszöntének bennünket egy ma­gyaros Isten-hozottal. Pedig a környék nem olyan egységes, mint a clevelandi Buckeye, vagy Lorain Avenuek, de a bábeli nyelvzavarból az ízes magyar szó már messziről kihaillatszik. A ma­gyar evangélikus templomot keressük. De nem találjuk. Pedig itt kell lennie valahol, hiszen Pittsburgh magyar evangélikussá­­ga templomot s benne magyar és hithű szellemet alapított Itt, — az amerikai domboldalon. Pedig itt kell lennie valahol, hisz’ hal­lottuk a hírét, hogy ez a kis magyar gyülekezet él, küzd, dolgozik, fejlődik és idegenben magyarul is hirdeti Isten mindenütt jelenlévő kegyelmét és Krisz­tus szeretetét. Ennek a gyülekezetnek múltja van, akárcsak Pittsburghnak, múltja, amelyet a világrengés meg­óvott, amely az Evangélium erejével és a keresztyén hit fegyverével védte önmagát és az élő Igét. És — győzött. Csak ennek köszönhető, hogy az egy­kori farm-település és az egyre jobban fejlődő vasipar megtartotta az Arnót községből érkezett 19 magyart. Ez a kis csoport, Molnár József bácsi vezetésével sokáig a református temp­lomban énekelte a zsoltárt, hallgatta az Igét. Lutheri lelkületűk azonban visszavágyott az Anyaszentegyházba és 1925-ben Rúzsa István lelkész szer­vezte be őket az Első Magyar Evan­gélikus Egyházközségbe. Istennek alkottak Krónikás tollára kívánkozna az ala­pítás és az azt követő nehéz évek ha­gyományai, a fejlődés, a magyaros vil­longás, az anyagi és egyéb bajok sok­rétűsége, az adakozók hegyeket meg­mozgató jószívűsége, a későbbi alföldi és felvidéki bevándoroltak egyházsze­­retete, de — nekünk ma csak érinteni szabad a varázslatos múltat, hogy több időt szentelhessünk a jelennek és a jövő tervezgetéseinek. Egyet azonban mindenképpen meg kell örökítenünk: az alapítók iránti hódolatot, tiszteletet és elismerést, mert munkájuk nemcsak fába- és kőbevésett, hanem a hallhatat­lanságba, hiszen Istennek al­kottak. Március közepe van, a naptár szerint — 'tavasz, de kint még apró pelyhek­­ben hull a hó, de ereje már csak jön és távozik. Akárcsak a parókiái vissza­emlékezésünkben a nevek és az emlé­kek: az alapító lelkészt Pölöskey Sándor, dr. L e f f 1 e r Andor és Eettman Farkas lelkészek követ­ték. Mennyi alkotás, lázas munka, mennyi szeretet, milyen önfeláldozó papi lélek van a nevek mögött. Nem egyszer egyéni áldozatok is. Nem könnyű idegenben magyar gyü­lekezetét szolgálni. Markovits Pál, akit amerika­­szerte a menekültek nesztorának ne­veznek, a gyülekezet mostani lelkésze már 12 év óta. ő kezdte meg az angol­­nyelvű szolgálatot, hogy a második és hamadik generációt is a magyar szel­lemnek tartsa meg. Hozzátehetjük, — : sikerre 11! Aző szolgálatbalépése óta az 1925-ben épített szép kis temp­lomban vasárnapról-vasárnapra két nyelven száll fel a könyörgö ima az Egek Urához, azóta Luther csodálatos szelleme angolul és magyarul hirdeti a reformáció hatalmas erejét és azóta két nyelven, de egy igaz hitben szárnyal a feltámadást hirdető ének a minden élet kútforrásához: Krisztus­hoz. Türelem, idő és szeretet De itt is, mint minden amerikai ma­gyar gyülekezetben, a problémák ki­induló pontja: a tagok kora, ideérke­­zésük ideje, más érdeklődési köre és szelleme. Nagyon nehéz feladat közös nevezőre hozni őket, még akkor' is, ha valamennyien hívők és jószándékúak, mert mindegyik csoport más és más utakról indult el — a végső célhoz. Az út pedig göröngyös, szakadékos, néha szétválasztó, máskor idegenkedő, sok­szor járhatatlan, de — egy láthatatlan kéz irányította út! Ezért hisszük, hogy megtalálják egy­mást és az igazságot. Az történelmi tény, hogy az első ala­pítók fáradhatatlanul dolgoztak az ö­­ket követők pedig inkább anyagi tá­mogatású adtak, a mai generáció pe­dig ismét két csoportban véli hitét, te­hetségéit, az egyház szolgálatába állí­tani: az egyik munkával, a másik pedig lassú bekapcsolódással. 1950-töl kezdve a gyülekezet élete friss vérkeringésbe lendült ami ma anyagilag is érezhető. írj arcok és új erők kerültek be a vezetésbe, akik az idősebbek tanácsa, és szeretető mellett megtalálták a kibontakozás útját. H o 1 é c z y Sámuel, Molnár (Folytatás a következő oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom