Erős Vár, 1958 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
ERŐS VÁR (Jj élet—magyar Buffalóban Szürkült az ág, mikor vonatom Clevelandot elhagyta s hópihéit szórta, mikor Buffalőt elérte. Az utcákon alig van élet. A hatalmas hótorlaszok között csak botorkálva nyikorognak a jármüvek. Köd, havaseső, hókupac, jeges járda és haloványan “pislákoló” fény fogad. Meg egy üde gyermekhang, Buthy Dénes lelkész hároméves kislányának földöntúli örvendezése: "... kis öcsit kaptam ma délelőtt. Anyuka holnap hozza haza a kórházból!” Valaki, — mintha váratlanul eloszlatna mindén sötétséget, — szerető gondoskodásával új életet, egy kis magyar jövendőt helyezett a rideg télbe, hogy vele a tavaszt, a friss életet és a hitet jelképezze. Nem maradunk egyedül. Csodálatosak az Isten útjai!... FELMELEGEDNEK-E A SZÍVEK? A Grant utca sarkán, a kis magyar templom meittett a parókia ablakai késő éjszakáig világítanak. Kilnt halkan dudorász a szél, bent pdig a gyülekezet menekült lelkésze és a vendég, meghitt környezetben, az idegenbe szakadt magyar evangélikusok jövőjéről beszélgetnek. Nevek és emlékek jönnek elő a múltból, velünk együtt lélekzenek a jelenben és a ma még bizonytalan jövő kontúrjait ecsetelik elénk! Lehet, hogy kissé bizakodóan üde színek ezek, de mellénk szegődik a realitás szürkesége is, s így elég tárgyilagos. Mindketten érezzük, hogy Valaki, — ezúttal is, mint mindig, — velünk van. Valaki, aki a hontalan fiatal lelkészt s ma már öt tagú családját azok közé állította szolgálni, akik maguk is magyarok, akik evangélikusok s akik sokszor mégis milyen mások! Még nem idegenek, de — mások! Pedig van szívük! Az ajándékba hozott bútorok, szőnyegek s a menekültek felé irányuló faji és testvéri szeretet, meg a segítőkészség legalábbis ezt mutatja. S mégis hűvös van! Mintha a buffaloi tál befagyasztotta volna néha-néha ezeket a sziveket. Ezért is várjuk az igazi tavaszt: a régi és új magyarok testvéri felmelegedését és egymásratalálását. Mert ennék ei kell jönnie! S érezzük, egyszer el is jön! Hiszen — csodálatosak az Isten útjai!... “A KILENCE PEDIG HOL VAN?” Vasárnap reggelre, — kiderült az ég. A kedves templomban megszólalt az orgona és hívta, várta a híveket. Kint már nem tombolt a vihar, csak bent a gyenge akaratúak lelkében. Az élő Ige szinte megrezdült a templom üres kongásában s a falak szomorúan verték vissza a tíz megjelent hívő fojtott énekét. Máté evangélista drámai illusztrációjában Krisztus gyógyító emberszeretete a bélpoklosnak is segítséget, gyógyulást adott, amikor Krisztus azt mondotta: “Akarom, tisztulj meg!” Körülnézve a hívők elenyésző soraiban, Lukács evangélista szavai zsongtak bennem, az a szomorú kép került szemem elé, amikor Isten fia azt kérdezte: ‘‘Avagy nem tízen tisztulának-e meg? A kilen ee pedig hol van?” — Igen, hol vannak azok, akiket a kegyelem bőségével Krisztus megtisztított, vagy hol vannak azok, akik tisztulásra áhítoznak? Hol vannak azok, akiket az isteni kegyelem, a történelmi bélpoklosságtól megtisztítva, szabad földre kimentett? Avagy, hol vannak a reményben s a jólétben megfrissült öregek, a fogadkoző fiatalok, Krisztus katonái? Hol van a többi 9 és kilencszer kilenc és így tovább? Feleletet, — egyelőre csak a néma falak adnak. Yádolóan! Éppen ezért már az sem hozott enyhülést a templomi hangulat csendjéba, hogy a magyar nyelvű szolgálatra és igehirdetésre ‘öss^esereglettek” 25-en! Pedig ez, a magyar egyszerűségében is -— megkapó volt! Látni és nézni, együtt szolgálni, Istent dicsérni és vele együtt vallani: "az ég és a föld elmúlnak, de az Én igéim soha el nem múlnak!” Magyar nyelven, magyarokkal és magyaroknak — az idegen nyelvű országban ! Csodálatosak az Isten útjai!... FÉLRE A SÁTÁNOK KÍSÉRTÉSEIVEL! A családi látogatások, a délutáni Erős Vár kedves hangulatú műsora, a 3. menekült Deák testvérek szavalata és zeneszáma, Buthy Erzsiké éneke, a lelkész szívből jött verse és a vendég előadása, — úgy látszott, — egy időre (?) újra összehozta a sokszor békétlenkedö testvéreket! Az öreg és fiatal arcokra újra kifilt a régi fény, a szíveket megmozgatta valami: dolgozni, alkotni és hinni akarnak újra és újra, hogy a Buffaloba szakadt magyar evangélikusok jövője Isten országa számára szeretetben és egyetértésben biztosítva legyen! Mert ennek így kell lennie! Itt és mindenütt a magyar Amerikában! A külső és belső Sátánok alantos kísérletei nem bonthatják meg seholsem a lelkész és a gyülekezet közötti viszonyt, nem őrölhetik fel az öregek és a fiatalok Idegeit! Nekik egymásra kell taláMok, hogy szerető testvérként szolgálhassák Anyaszentegyházunkat és fajtánkat. Nem lehet különbség közöttünk, hiszen egy Anyának vagyunk idősebb, vagy fiatalabb gyermekei! Eszerint kell élnünk: hinnünk kell Istenben, bízni a jövőben és szeretni egymást! Ez a feladatunk mindenütt a földön, de különösképpen itt... Alszik már a város. A sötétben zakatolva húz ki a vonat az állomásról és új hazámig, Clevelandig azt muzsikálja: Csodálatosak az Isten útjai... dr. g. 1. Levél a szerkesztőhöz Sao Paulo, 1958. jan. Kedves Barátom! Szeretettel köszöntelek Téged és az Erős Váron keresztül minden magyar evangélikust Brazíliából. Engedd meg, hogy elmondjam tapasztalataimat. Mint tudjátok: már kis gimnazista koromban misszionárius szerettem volna lenni. Mindig a távoli Kelet izgatta fantáziámat és már néha láttam magam valahol Tibetben, vagy a Fuzsijáma tövében, sőt majdnem hogy kínaiul is tanulni kezdtem... Ahogy Dániából Amerikán s Venezuelán át Sao Paulo felé vitt a repülőgép, mindig ez a gyerekkori emlékem kísértett. Kicsit fájlalva, mert egyre nyugatabbra jutottam távolkelet henyett és kicsit bizakodva, mert első ön(Folytatás a következő oldalon^ I
