Erős Vár, 1955 (25. évfolyam, 12. szám)

1955-12-01 / 12. szám

Az is érdekes, hogy evangélikus tudós theológus­­tól, lelkésztől is olvastam a karácsonyfa pogány erede­téről, amikor pedig rátért a karácsonyfa bibliai és i­­gei magyarázatára, akkorra mindentudás fáját,azaz a jó és gonosz tudásnak a fáját vette alapul. Tehát a bűne­set fáját^amelyet Isten eltiltott az ösemberpártól, s amelyről Éva a gyümölcsöt a tiltóparancs ellenére le­szakította és ezzel elszakította az emberiséget Isten­­tői. A karácsonyfa azonban nem a jó és gonosz tudásá­nak a fája, hanem az élet fája.A Szentírásban ugyanis az "élet fája" előtte áll a jó és gonosz tudás fájának,holott mellette van,de amint az írva van:"Es nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát,tekintet­re kedveset és eledelre jót,az élet fáját is a kertnek közepette és a jó és gonosz tudásának a fáját."(i.Móz. 2:9). Ez az a fa,amelyről szabadon ehettek volna, de melyről a bűnbeesés után büntetésből már nem ehettek, amint azt az Isten Igéje mondja:"És monda az tír Isten: Imé, az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy,jót és gonoszt tudván. Most tehát,hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakasszon az élet fájáról is,hogy egyék, s örök­éljen: kiküldé öt az Űr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet,amelyből vétetett vala. És kiüzé az embert és odahelyezteté az Éden kertjének keleti olda­la felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját,hogy őrizzék az élet fájának útját."(i.Móz.3:22-24). Ádám és Éva napja december 24.-én, karácsony szom­batján van.Az összülok,Ádám és tíva nevének napján,ami­kor örök emlékük napja lehanyatlik a múlandóságba, fel­tűnik az új élet esthajnalának tündöklő csillaga, hogy az összülöknek tett és az átokba elrejtett kegyelmi i­­géret beteljesedjék Mózes I.könyvének 5.része 15.verse alapján, mert aki a bűnnek fejére tapos,az Jézus,az új teremtés,az Isten Fia s mert az^-ért jelent meg az Is­tennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.(I.Ján.5:8) Ádám és Éva lehanyatló napját december 24.-én fel­váltja a nap estjének az éjszakája. Nyugaton a sötét­ség és keleten a derű, mert őbenne találkozik a sötét­ség a világossággal és a sötétséget ö győzi le.ö, a Jé­zus Krisztus. A karácsonyfa tehát az életfájának biblikus,igei képe. Minden^családban a meg-megújuló ősember,Ádám és Éva,az örök Adám és az úrnők Eva a bűneset fájáról lesza­kított gyümölcsöket az élet fájára aggatja vissza,me­lyen felgyújtják a fényt,hogy az éjnek éjszakájában le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom