Erős Vár, 1952 (22. évfolyam, 1-10. szám)

1952-08-01 / 8. szám

aki azonban csak rövid ideig vezette a gyülekeze­tét, mivel visszatért Magyarországra. Az első "rendes" lelkész Németh Károly lett, aki a gyüle­kezet szervezeti alapjait rakta le. Az ö szolgá­lata már a küzdő lelkipásztor élete. Azt irja: "Az egyházközségben viszálykodások ütöttek ki... az első tisztviselők közül is többen vannak, akik már nem is tartoznak a gyülekezethez és összetett kezekkel nézik annak küzdelmeit." Máshol ezt ir­ja: "Hiúságnak áldozzák fel az egyházukat és val­lásukat. "De éppen ezekkel szemben annál fényesebb azoknak példája, akik önfeláldozó egyházhüséggel és szeretettel épitették meg a new brunswicki egjr­­házat és templomot. Leirja az egykorú irás a temp­­lomépités történetét. Mennyi szépség, nemes lel­kek arannyal Írott életrajza... Legyen áldott em­léke azoknak, akik már a temetőkben porladnak és legyen áldás azokon akik továbbviszik atyáik ö­­rökségét és fenntartják ma is szép templomukat és virágzó gyülekezetüket. Magam is láttam, mily bőséggel támogatták egyházukat, a hazai Harangszót később pedig az Erős Vár-at. A jegyzőkönyv azt bizonyltja, hogy a hivek havi 1 dollárt fizettek az egyháznak 1910-ben, ami abban az időben bizony sok embernek egész napi napszáma volt. ök azonban tudták, hogy ez az egyház az ö felelőségük és hogy a hit a legdrágább kincse a kivándorolt magyarság­nak kint Amerikában is. A gyülekezet jelenlegi lelkésze. - Szabó Sán­dor lelkész,szolgálata, mint mar említettük, a legmaradandobb nyomokat hagyta a gyülekezetben. Szinte pótolhatatlannak látszott. Temetésén a gyülekezet vigasztalhatatlan volt. Szinte minden­ki személyesen gyászolta és a jólelkü, atyai ba­rátnak elvesztését siratta benne. Nehéz ilyen lel­kész után az utódnak betölteni az elárvult helyet. Nt. Szathmáry Gyula is érezte ezt a nehézséget, s igy annál nagyobb az érdeme, hogy ma viszont a legjobban szeretett lelkipásztorként emlegetik nemcsak New Brunswick-ban, hanem messze környé­kén is. Szathmáry lelkész Szikszón született és mint 5 éves gyermek került ki Amerikába, szülei­vel ég népes családjával. New Yob Perth Amboy voltak előző állomásai, New Brunswick-ban pedig 12 áldásos esztendőt töltött ezideig.^ A lelkész! szolgálat kimutatható és látható 14.oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom