Erős Vár, 1950 (20. évfolyam, 1-5. szám)
1950-05-01 / 5. szám
2 ERŐS VÁR SZEBIK KÁROLY LELKÉSZ FEJFÁJÁRA (II. Korinthus 11, 28—29.: “Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja. Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék?”) Halálhíre vétele utáni első gondolatom ez volt: Fanatikus, égő hitű szolgája volt drága Evangélikus Egyházunknak. Kevés hozzá hasonló lelkipásztort ismertem, aki nekünk lelkésztársainak is úgy magánbeszégetésekben, mint leveleiben is csak az IGE és IMA hangján szólott. Más beszélgetési tárgya nem is volt s ezért egyesek néha nem is értették meg. Fantasztát, e világba nem való embert láttak benne, akivel nehéz az érintkezés, meghiszen nem beszél a világ nyelvén, az emberek nyelvén. Hozzá hasonló evangélikust nem igen ismertem, mert ő nemcsak szolgája volt Egyházának és pásztora népének, hanem rajongó hitü szerelmese Egyházának. Másforma hitet soha el nem ismert és azokért imádkozott, hogy térjenek meg és legyenek evangélikusakká. Igehirdetése néha úgy hatott rám, mint a megszállott ember égető lángolása. Igen az Igének, az Evangélikus Egyháznak, Krisztusnak volt rajongó, lángoló hitü, megnemalkuvó igaz szolgája. Élete tele volt zaklatással, de emiatt nem panaszkodott, mert érezte, hogy ez együtt jár a lelkipásztori hivatással. Nem szűnt meg aggódó szeretettel - munkálkodni mindazokért, akik hozzá közel, vagy távol voltak. Házról-házra járt mindennap és vitte hitének fáklyáját a hívők és hitetlenek hajlékaiba. Vallotta és élte, hogy nekünk evangélikusoknak mindennap kell az Igét hirdetni és élni. Ezért sokan lemosolyogták, pedig neki volt és van igaza. Nem tartozott az úgynevezett langymeleg evangélikusok közé, hanem szinte erőszakosan vitte be hitét, meggyőződését mások szivébe, leikébe. Lélekben szívós, legyőzhetlen energiájú volt, pedig ő is elmondhatta volna Pál apostollal: “Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék?” Sohasem panaszkodott és nem félt, hogy “mit eszünk és mivel ruházkodunk?” Tudta, hogy az ő mennyei Atyja gondoskodik róla és övéiről. Nem torpant meg munkájában soha egy pillanatra, mert tudta, érezte, hogy kevés idő van számára e földön és sietett mindent ékesen és rendben elvégezni. Hü volt a rábizottakban. Égett a gyülekezetéért való tevékenységben. Azért sietett olyannyira, mert templomot szeretett volna építeni. Tégla templomot ugyan nem építhetett, de sokak lelkében sikerült kőszikla erős templomot építenie a hitének erejével. Élete, pályafutása, zaklattatott sorsa hasonlatos minden magyar evangélikus lelkész sorsához itt az Uj Hazában. Elhunyta nagy veszteséget jelent a hat kis gyermekének, fiatalon özvegyen maradt hitvestársának. Vagyont, kenyeret nem tárolhatott fel, mert nem is akart. Fiatalságát, egész életét bőkezűen odaszórta népének, Egyházának, Krisztusának. Elhunyta nekünk, híveknek és evangélikus lelkipásztoroknak is nagy veszteséget jelent, de csak akkor, ha nem nyerünk ihletet, lendületet Szebik Károly testvérünk élete példájából. Utat mutatott ő nekünk, amit követnünk kell. Legyünk mi is fanatikusak evangélikus hitünkben, vigyük el mi is meggyőződéses erejű imánkat, Igehirdetésünket . MINDENNAP MINDENKIHEZ, s ezzel koszoruzzuk meg méltó módon elhunyt testvérünk idegen hantok alatt pihenő portestát. Buffalo, 1950. május hava. Papp János László, lelkész. — ----TEMPLOMSZENTELÉS LORAINBAN A loraini evengelikus gyülekezetnek tizesztendő álma tejesült. Elkészült a kis templom, a loraini ev. imaház amelynek építéséről az “Erős Vár” egyik régebbi számában beszámoltunk. Nt. Kunos Jenő reedsburghi lelkész, mint beszolgálólelkész viseli ^ loraini gyülekezet gondját. Nt. Dr. Georg Miíey ohioi püspök több ev. lelkész és számos küldöttség jelenlétében május 21-én délután 4 órakor szenteli fel a templomot. , Hozzátartozik a loraini gyülekezet történetéhez, hogy annak alapitó lelkésze Nt. Brachna Gábor volt Nt. Turcsányi Gyula tiz esztendeig szolgálta a gyülekezetét a loraini szlovák ev. gyülekezettel egytemben, amelynek templomában otthonra találtak a magyarok is. A keresztyénség csak akkor jelent örök életet: ha mennyei tűz lobog benne. Ma senki sem akar elégni. Még a hivő keresztyének közül is sokan inkább megtartani szeretnék életüket mint elveszteni. Pedig teljes odaadás nélkül nincssen tűz. Pál eledelül adta magát a mennyei tűznek. És nem céltalan elemésztődés volt ez, hanem drága gyülölcsöbet termett” .(G. B.)
