Erős Vár, 1949 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1949-05-01 / 5-6. szám
10 ERŐS VÁR VIHARBAN Irta: Szebedinszky Jenő Hivatalos megállapítás szerint a németországi menekültek kilencvenszázaléka vagy a pincékben, vagypedig a padlásokon talált hajlékra. Nékünk az utóbbi jutott osztályrészül, a legnagyobb örömünkre, mert igy legalább jólevegőben nincs hiányunk és már ez is sokat ér. Két kis padlásszobánk és szűk konyhánk egyik fala tehát a plafontól a padlóig ferde. A vékony, alig két-három ujjnyi falon túl ép és repedezett cserepek lapulnak egymás mellett és egymáson. Az ugyancsak ferde és pici tetőablakokból remek panoráma terül elénk — ami annak bizonyítéka, hogy helyzetünk nem. is olyan kilátástalan, mint amilyennek az első pillanatban látszik.... Mindaddig, amig a körülöttünk meredező sokemeletnyi magas romfalak és kémények helyét nem foglalják el a rohamosan épülő bérkaszárnyák, — addig bármelyik ablakunkból le lehet látni a szomszédos utcákra. A mienket nem láthatjuk, de viszont bennünket sem láthat senki lentről. Egyébként ez sem fontos. Világszerte csak az első két emelet utcai ablakait lesik á járókelők. Hétesztendős Jancsi fiam különös örömmel kukucskál kifelé szobájának ablakából és mindig talál magának valami rendkívül érdekeset, valami újat. Gyakran nekem is oda kell préselődnöm a feje mellé, hogy megállapíthassam, tulajdonképpen miről is van éppen szó.... Aztán kinyilatkoztatom a megfellebezhetetlen atyai véleményemet. Vigyáznom kell nagyon egyre jobban ingadozó tekintélyemre, amelynek az az alapja, hogy “Apuka mindent tud!”.... A fiam szerint van ez igy. Két héttel ezelőtt hajnali hat órakor nagy csataorditásra ébredtem. — Apuka! Apuka! — szólított Jancsi — Nézd csak, nézd, az ablakunk alatt az esőcsatornában egy kis galamb pihen.... — Úgy, — a galamb pihen, de nekem bezzeg nem lehet tovább pihennem.... Ez volt az első gondolatom, de gyorsan megemebereltem magam és frissen kiugrottam az ágyamból, hogy megnézzem a “pihenő” galambot. Megmagyaráztamtam a fiamnak, hogy úgynevezett “gazdátlan” galamb fészkel az ablakunk alatt, olyan, JAKAB ISTVÁN ÉS TESTVÉREI A legrégibb magyar temetési intézet az Egyesült Államokban 8923 Buckeye Road 11713 Buckeye Road CLEVELAND. WAshington 4421 CEdar 03S4 OHIO amelyhez hasonló százszámra repked a városban s ezek ott telepednek le, ahol éppen lehet, ahol megtűrik és nem zavarják őket. Tehát hagyjuk a galambot, behúzni szépen az ablakot! Attól kezdve naponta többször kaptam pontos helyzetjelentést a “mi kis galamunk” életéről. Kiderült, hogy egy másik galamb is ide röpköd, “aki” nyilván a galamb-papa. Megtudtuk a családi titkot is, hogy a mama-galamb alatt két kicsi fehér tojás van és azokból majd kikéi a kisgalamb.... Hogy a mama-galamb nem fél, sőt örömmel csipegeti az odadobott kenyérdarabokat és hogy meg kellene itatni néha, amikor nagyon süt a nap, mert szomjas lehet.... így tartott ez tegnapig. Amikoris a szomszédos utcákban nagyszabású nemzetközi kerékpárverseny zajlott le a környékbeli gyerekek legnagyobb vigaszságára. Persze, nagyszerűen lehetett nézni a mi ablakainkból is. Perzselő melegben indult a verseny, de úgy ötóra felé sürü sötét fellegek gyülekeztek az égen — és akkor a galambra gondoltam. Nem arra, hogy a szédületes iramban robogó biciklisták bőrig ázhatnak. Negyedhatkor megjelentek az első kövér esőcseppek a ferde kis ablaktáblákon. Lent a közönség a lombos fák alá húzódott s onnan ordította túl a hangszórókat, amelyek egyre biztatták a versenyzőket, hogy már csak harmincnyolc, csak harminchét kör van hátra a százhúszból.... És közben egyre jobban megnyíltak az ég csatornái. Ijedten vettem észre, hogy a mi szerencsétlen galambkáink pontosan ott építették fel a fészküket, ahol az esőcsatorna lefolyó nyílása van. Mindinkább esett, majd dörgött és villámlott veszettül. Olyan égszakadás keletkezett, hogy sietve vödröket, lavórt és feltörlő rongyot kellett az ablakok alá tenni, mert az aranyat érő májusi eső vastag sugárban folyt be a lakásunkba. A csatorna pedig egykettőre félig telt vízzel, majd színig, — de a mi galambunk hősiesen kuporgott a tojásokon. Csak a fejét rázta meg olykor. Aztán a viz nyomása felemelte a szalmafészket s a galamb nem tehetett mást, minthogy a csatorna szélére telepedett, a perembe kapaszkodott s úgy nézte, mi lesz a két fehér tojással.... Mi is azt néztük. Iszonyatos vihar fejlődött, cserepek potyogtak lefelé s egy szélvihar a galambot is elsodorta valamerre. Apró jégeső kezdte verdesni a tojásokat, amit már nem nézhettem tétlenül. Fiam legnagyobb helyeslésé közben sietve összekötöztem két hosszú seprőnyelet s annak végére egy nagy merőkanalat erősítettem. Derékig kellett kihajolnom a fehér, egyetlen vasárnapi ingemben, de mégis elértem a fészket s a két tojást óvatosan kinalaztam, majd beemeltem a konyhába. Még langyosak voltak és sértetlenek. Az egyiket a fiam melengette a tenyerében, a másikat meg én és úgy vártuk a vihar végét....
