Erős Vár, 1948 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1948-08-01 / 8. szám
6 ERŐS VÁR meretességgel vezeti. Úgy a lelkészek, mint a hivek teljes bizalmát élvezi, s ha sokszor nem is értenek vele egyet, éppen politikai józan magatartása miatt, elismerik, hogy nála hivatottabb vezetőt a lelkészek között találni nem lehetne. Természetesen a genfi Világtanács is benne látja a vezetésre legelhivatottabb embert. A lelki munka két főfelügyelő vezetése alatt folyik. Ezek közül az egyik Egyed Aladár evangélikus főesperes, aki Nagy Sándor helyettese is. Az evangélikus munka az ő vezetése alatt fo lyik, de miután a munka közös, ő Bajorország és az angol zóna főfelügyelője is. Körzetébe tartozik 20 lelkész, 7 lelkigondozó és 6 diakónus. A lelkigondozók Magyarországon kántortanitók voltak, akik otthon is már lelkimunkával foglalkoztak. Egyed Aladár hosszú ideig Szlovákiában volt lelkész, majd Szegeden. Roppant tevékeny, fáradhatatlan ember, aki különben orgonamüvész s mint ilyen koncerteket is ad. Magyarországon egyházi lapok szerkesztője volt s mint ilyen itt is sokat ir; ő adja ki a lelkigondozói munka belső tanácsadó közleményét, “Üzenet” c. alatt. Ott van minden magyar megmozdulás élén s meggondolt bölcs szavai nagy befolyást gyakorolnak az itteni életre. O az egyik lelki dinamója az egyházi életnek. Igen nagy elismerésnek vettem, amikor “tiszteletbeli” lutheránusfogadott el, együttes utunk végén. A másik felügyelő lelkész Borbás Antal, volt tábori főesperes, akinek a körzetébe 10 lelkész és 4 diakónus tartozik Németországban és 7 lelkész Ausztriában. Ó az örök-ifjú katona pap, köztük rangidős, de tevékenységben a legfiatalabb. Fáradhatatlanul utazik, buzdit és az “Üzenet” egy részét Írja. A német Alpesek tövében lakik egy kis faluban, közel a francia zónához, mert munkaköre Schwaben, Baden, Württemberg, Hessen és a francia zóna, amelyet teljesen ő szervezett meg s ha utazni tudna, járná Ausztriát is. Pontossága, udvarias megnyerő modora mindenki tiszteletét kivívta. Nagy Sándor második helyettese. Ők hárman alkotják az elnöki tanácsot Koszorús Ferenc volt ezredes presbiter részvételével. Koszorús Ferenc tősgyökeres református ember, aki Magyarországon aktiv szerepet vitt az egyházi életben. Az elnöki tanács munkájának segítségével alakult a vezetőbizottság, amelynek összesen 12 tagja van, 6 lelkész és 6 presbiter. IMRE ÉS TÁRSAI Irta: Dr. Kékén András A kicsi Imre már az árvák mennyei otthonában van, de társai itt nyüzsögnek körülöttünk. Vessünk egy pillantást rájuk is. Deák-téri árvaházunk 61 gyermeket gondoz. Ezek közül 42 itt él a Deák-téri paróchián, 19 pedig más intézményekben nyert elhelyezést, illetve ideiglenesen evangélikus családoknál van “örökbefogadási próbaidőn”. Családi viszonyaikat tekintve: 13 egész árva, a többi pedig — három kivételével — félárva. Ennél a három gyermeknél nem az árvaság, hanem más szempontok tették szükségessé az árvaházi nevelést. Talán nem lesz egészen érdektelen sorravenni azokat a gyülekezeteket, ahonnan az árvák hozzánk kerültek: Deák-tér 4, Fasor 2, Zugló 1, Kőbánya 3, Józsefváros 3, Ferencváros 7, Kispest 4, Újpest 2, Óbuda 3, Budafok 1, Budahegyvidék 2, Pestszentlőrinc 1, Rákoscsaba 1, Rákoskeresztúr 1, Érd 3, Kistarcsa 2, Esztergom 1, Cegléd 2, Sárosd 1, Tét 1, Miskolc 1, Ujverbász 1, Ácsa 1, Hódmezővásárhely 2, Makó 2, Mezőberény 2, Jolsva 4, Sárszentlőrinc 1, Kiskölked 2. A Deák-téren lakó 42 gyermek közül 10 fiú, 32 pedig leány. A fiuk mind 10 éven aluliak, a leányok közül 15 még nincs tízéves, 17 pedig 10 éven felüli. Összes gyermekeink közül 27 fiú, 34 leány. Persze, ezek csak számok. De ne feledjük el, hogy mindegyik szám egy-egy kedves, mosolygó arcú, vagy szomorú szemű gyermeket jelent. Kérjük is a híveket, adakozókat és érdeklődőket: vasárnaponként az istentisztelet előtt vagy után jöjjenek fel és nézzék meg őket.