Erős Vár, 1948 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1948-05-01 / 5. szám
ERŐS VÁR 3 IMRE ÉS TÁRSAI Irta: Dr. Kékén András Az, ártézi kút. Ez még 1936 nyarán történt. A már ismert Imrénk ott állott- a vásárhelyi paróchia udvarán az ártézi kút mellett. Megfordította a csapot; kibuggyant a viz, ismét fordított rajta, elakadt a sugár. Néhányszor megismételte, azután megszólalt: “Ezen a helyen a kenyérrel is úgy van, mint a vízzel. Csak szólni kell egyet s azonnal van kenyér.” Igazat mondtál, kicsi fiam. Ezen a helyen, az anyaszentegyházban, csak szólni kell, és azonnal van kenyér. Istennek kell szólni s ő megadd ja minddazt, amire kicsinyeinek szüksége van. Igen, az igazsága kifogyhatatlan, csodálatos “ártézi kút.” Amikor megindult a gyermekotthon, rövid számítást tettünk s nem volt nehéz rájönnünk arra, hogy akkor sem tudnók eltartani az otthon 12—15 gyermekét, ha az egyházközség teljes évi adóját erre a célra áldoznánk. El is határoztuk akkor, hogy ilyen reménytelen körülmények között emberektől semmit sem fogunk kérni. A lehetőség szerint ezt be is tartottuk, s kitűnt, hogy nagyon jó gazdasági elgondolás volt ez: teljesen Istenre hagyatkozni. Ő lehetővé tette a lehetetlent. Hogy milyen jó ő, annak megértésére álljon itt ez a néhány száraz adat. Amikor 1937-ben felvetődött a gyermekotthon létesítésének gondolata, egyházunk ügyésze azonnal 500,— pengőt adott erre a célra, egy nőegyleti tagunk pedig százat. Ez volt az alaptőke. A felszereléshez a nőegylet 29 tagja járult hozzá természetbeni adományaival. Az építés, festés, szerelés munkáját az evangélikus iparosok ingyen vállalták. Amikor már majdnem minden készen volt, eszünkbe jutott, hogy éjjeli szekrények is kellenének. Pénzünk már nem volt. Felfedeztük a fészerben a zongoraládát s ebből egy asztalos-testvérünk kiszabott hét kis éjjeliszekrényt. Az összehasonlítás kedvéért közlöm ezt a két adatot. Vásárhelyen az egész évi egyházi adó 2,000—- pengő volt. 1937 utolsó negyedében a gyermek otthon céljaira 1,600.— pengő önkéntes adomány folyt be. 1943-ban dr. Pósch Gyula, a Nemzeti Bank akkori elnöke révén a Luther Szövetség 50,000 pengőt kapott a hadiárvák ellátásának céljaira. Ebből az összegből hozattuk rendbe és szereltük fel a hűvösvölgyi épületet. Ugyanebben az évben szerződést kötöttünk az Országos Hadigondozó Szövetséggel s a Szövetség 5 évre előre kifizette 60 evangélikus hadiárva 5 évi tartásdiját, több mint 2000,000 pengőt. Ennek az összegnek a fele más intézményeknek jutott, a mi árvaházunk pedig a maga részesedését kölcsön adta a pesti evangélikus egyházközségnek. Bár ez a pénz azóta elértéktelenedett, az egyházközség teljesiti akkor vállalt kötelezettségét: nemcsak ingyen ád helyet az árváknak a Deák-téri paróchia épületében, hanem a megállapodás szerint néhány gyermek tartásdiját is folyósítja. A hívek közül közel százan úgynevezett “nevelő-szülői” tisztet vállaltak, ami azt jelentette, hogy havonként rendszeresen fizettek bizonyos összegeket. Ebből a pénzből 10 gyermeket lehetett eltartani. Közülük néhányan ma is hűségesen teljesitik önként vállalt kötelességüket. Különös szeretettel és kegyelettel kell ideírnom az árvaház legnagyobb jótevőjének, özvegy Szirmai Ernőnének a nevét. Minden vagyonát: egy szép belvárosi öröklakást és sok értékes ingóságot, az árvaházra hagyományozta. Tragikus körülmények között halt meg. 1944 tavaszán ő is áldozata lett a faji gyűlöletnek. A hagyatéki eljárás elhúzódott, beköszöntött a tél, 1944 tele s nem volt már alkalmunk elhozni a bútorokat. 1945 januárjában a lakást telitalálat érte. A bútorok részben elpusztultak, részben megrongálódtak. Mikor a társasház újjáépítési munkálatai megkezdődtek, az árvaházat is felszólították, hogy a maga részesedése és a szenvedett kár arányában járuljon hozzá a költségekhez. Mivel erre pénzünk nem volt, az öröklakást el kellett adnunk megboldogult Mayer Frigyesnek, aki gyülekezetünknek hivő tagja s nekem kedves barátom volt. Az öröklakás árát templomunk újjáépítésére kellett fordítanunk. Jó, ha a hívek nem felejtik el, hogy a Deák-téri templom majdnem teljesen elpusztult tetőszerkezetét az árvaház pénzéből csináltattuk meg, mert más pénz nem állott rendelkezésünkre, templom nélkül pedig széthullatt volna a gyülekezet. Igaz, hogy ez a pénz összegszerűleg visszatérült, de akkor már javában tombolt az infláció. Azok közül, akiknek szeretete napról-napra biztosítja árváink eltartását, csak a clevelandi első magyar evangélikus gyülekezetét s annak áldottszivü lelkészét, Leffler Andort említem meg. Meghallották segélykiáltásunkat, amit akkor kiáltottunk el, amikor gyermekeink csonttá és bőrré fogytak a sok éhezéstől, s tele voltak kiütésekkel az egyoldalú táplálkozástól. A — clevelandi gyülekezet Istennek oltára előtt ünnepélyesen megfogadta, hogy gondja lesz árváinkra. Ezt a fogadást hűségesen teljesiti is. Eddig 20 nagy csomagot küldött, tele ruhával, élelemmel, s több alkalommal küldött nagyobb pénzadományt is. Legyen áldott ez a gyülekezet és annak lelkésze. S legyenek áldottak mind, akik szeretik az Ur kicsinyeit. Visszaemlékezve az árvamunkában eltöltött tiz esztendőre, ismét csak azt mondhatom: Isten jósága kifogyhatatlan ártézi kút. Folytatása következik.
