Erős Vár, 1947 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1947-08-01 / 8. szám
Fiiszár Ferencet beiktatták lelkészi hivatalába Perth Amboy, New Jerseyben A legjobb szándék ellenére e sorok Írója nem lehetett jelen Fiiszár Ferencnek, a Magyar Konferencia legifjabb tagjának beiktatásán. Jelen voltak azonban a magyar lelkészi karból Dr. Stiegler Ernő, Pölöskey Sándor, Ormai János és Szathmáry Gyula lelkészek s az amerikai lelkészek közül számosán. Ez a néhány szó nem akar beszámoló lenni a kedves eseményről, hanem inkább egy kis széljegyzet részben Fiiszár lelkész egyéniségéről, másrészt egy-két gondolatnak az elmondása, amelyik szintén személyével kapcsolatban mondható el. Fiiszár lelkész a magyar lelkészi kar bizalmával indul munkamezejére. Mindannyiunknak szivéhez közel jutott, amikor a North Western Theológia hallgatóságával megismertette a magyarhoni lelkészképzés súlyos helyzetét s részükre igen hathatós segítséget biztosított. Kiéreztük belőle részben a szülői otthon légköréből nyert faji szeretetet, másrészt a magyar egyház áldott magvetését, amelyik elsősorban is a New Brunswick-i egyház szószékéről hullott szivébe, így válik az áldott magvetés gyümölccsé, amelyik meghozza termését a maga idején. Bizalommal nézünk munkája elé, mert részben alapos theologiai kiképzést kapott, másrészt egyénisége a keresztyén optimizmus kiáradó bőségét sugározza. Bizakodó és lelkes odaadással vállalta a magyar, vend és angol gyülekezeti munkát. Hisszük, hogy szolgálata mindig kedves lesz az Ur igájában s munkájából áldás fakad úgy gyülekezete, valamint a saját élete számára. Fiiszár lelkésszel azonban egy uj korszak is kezdődik a magyar gyülekezetek életében. Eddig magyarhoni lelkészek kellettek a mi gyülekezeteinkbe, ahol sok esetben még a Vasárnapi Iskola munkáját is magyarul lehetett végezni. Ma már azonban sok helyen a második és harmadik generáció kezdi elfoglalni helyét gyülekezeteinkben. Lelkészválasztásnál ma már igen fontos az, hogy az uj lelkész birja az angol nyelvet is. Vannak egyházaink, ahol az angol munkakör már túlsúlyba jutott a magyarral szemben s szívesebben nézik el a magyar nyelvi gyengeségeket, mint ennek a fordítottját. Mindez arra a következtetésre vezet, hogy uj lelkész nemzedékünknek elsősorban Amerikában kell kinevelődnie. Ezeknek a lelkészeknek a mi amerikai evangélikus népünk családjaiból kell jönniök, ahonnan még elegendő magyar nyelvi készséget hoznak magukkal ahoz, hogy azt az igehirdetés komoly méltóságáig kifejleszthessék. Amint nekünk bevándorló lelkészeknek elsőrendű kötelességünk az angol nyelvet kiművelni, ugyanúgy szent kötelessége lesz az itt született s nevelődött embereknek a magyar nyelvet jól elsajátítani, még akkor is, ha azért magyarországi tanulmányútra lesz szükségük. Nem szabad elfeledkezniük majd arról az öregedő nemzedékről, amelyiknek nemcsak anya nyelve, de imádkozó ajka is magyar maradt s amelyik egyházainkat szervezte és templomainkat felépítette. Szathmáry Gyula, New Brunswick-i lelkészünk elsőrendű példa arra, hogy amerikai szü
