Erős Vár, 1947 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1947-07-01 / 7. szám
4 ERŐS VÁR AZ ÉLET KOLDUSAI A mohos, páfrányos erdőből jöttem lefelé s a hirtelen rámözönlő napsugár vakító fényében néztem le a völgybe. Messziről egy gémes kút hajlott biztatólag felém, mintha intett volna: “Igyál, — ha szomjazol.” — S amint sietve a kúthoz indulok, látom; van ott már valaki.... Nini, egy gyermek, játékba merülve, egészen egyedül. Mellette két félig telt tarisznya. Megismerem. A környék kis koldusa. De most nem koldus, — gyermek, mint a többi. A kút melletti pocsolyában papirhajót úsztat, gyermeki képzeletével talán meseország kincseit viszi kicsi hajóján a csodaálmok csillogó világába. Mosolyos szeme néha vágyóan, sóváran felragyog, s beszélget magában — a mesehajón most ő a kapitány. Távol egy kocsi robog az országúton. Magányos férfi ül rajta. A kocsizörgésre felriad a kis gyermek, mosolygós arca ijedtté válik, két rongyos, félig még üres tarisznyáját magához öleli és újra koldus lesz. Koldus, — egy gondterhes, küzdő kis emberbimbó, aki reszketve gondol a holnapra, a kis darab kenyérre, amit még ma meg kell keresnie. Ijedt tekintete félve tapad a kocsi utasára, sovány keze, mint élő nyomorvirág, fehéren nyúlik a kocsi felé. A kocsi megáll az utas pénzt ad a gyereknek — s aztán megy tovább. A kis koldus úgy látszik, jól keresett, mert nevetve néz a porfelhőbe vesző kocsi után. “Na, most már nyugodtan játszhat”, — gondolom magamban. De nem, lassan összeszedi, magára kötözi a két tarisznyát és megy a falu felé, hiszem a zsákba még lisztet, kenyeret kell gyűjteni. A játékról megfeledkezett, ott hagyta a fehér papirhajót s megindul a poros országúton, a forrón lüktető élet vad küzdelmébe, gyerektesttel, de nem gyermekszivvel. Kicsi alakja mindjobban a távolba vész.... Most mintha megfordulna,....visszanéz.....talán a kis papirhajó jutott az eszébe, amit a kutnál felejtett? Talán visszajön....mégsem, csak áll és néz..... néz vissza. A nap vakít s én egy könnycsepp szivárványán keresztül úgy nézek rá, mint a szemrehányás élő szobrára. Jaj, — talán beszél, — vagy kiált? — Vagy az én lelkem érzi csupán, mit kiálthatna ő? “Emberek, — én még gyermek vagyok, — és nem játszhatom, — nem örülhetek, — nem nevethetek, mint annyi más gyerek.... Hiszen ha nevetnék, nem hinnék el, hogy éhes vagyok, üres a tarisznyám, és télen fázni, dideregni szoktam. Emberek, ki adja vissza nekem a játékaimat, a gyermekélet gondtalanságát? Ki kárpótol az anyai szeretetért, a meleg szobáért — a sok-sok tündérmeséért, — aminek a vágya velem született, bennem él, mert én is, én is embernek születtem. Van-e valaki, aki elfelejteti velem az éhség könnyeit, — ugy-e nincs senki, — senki sem?..... Néha lopva játszani akarok, de nem lehet, mert akkor kevesebb lesz a kenyerem. — Emberek, emberek, — én még gyermek vagyok!!” Hátam mögött az erdő zúgni kezd, — a gyermeket nem látom már. A lelkemben az érzések viharra kelnek, forrni, lázongani kezdenek..... Ember vagyok én is, születtem, hogy lássam a táncoló napsugarat, a tavasz virágba borulását, megsejtsem a májust, érezzem a forrón pirosló rózsák mámoros illatát, hogy mindent meglássak, ami szép, belekerüljek az élet lázas lüktetésébe, a lelkembe csodaálmot szőjjön a remény, a szivemben soha nem teljesülő álmok ébredjenek. — Embernek születtem, — de az én életemnek lehervadt a tavasza, nem lesz forró nyara, lopva nézem a mások örömét, a mások boldogságát és sírok az évek rohanása felett. Ki adja vissza álmaimat? Ki teljesiti vágyaimat?! Senki....senki..... Koldus vagyok én is, az élet megrabolt, üres tarisznyáju megfáradt koldusa..... Alábukik a nap, bucsucsókjával pirosra festi a felhők fátyolát. Valahol egy madár dalolni kezd, esti imája ez talán? — Kicsi madár, te Istent dicséred, — én meg lázadozom? Bocácss meg Istenem, s ha a forró nyarat nem adtad nekem.....add nekem a megpihenő, minden fájdalmat elfelejtő, megbocsátó, hófehér telet..... R. M. A kínai missziót az amerikai evangélikus egyházak vették át a háború tartamára s 1939-45- ig egymillió és hatszázezer dollárt költöttek a megmentésére, amelyet azelőtt a norvég, dán, finn és német evangélikus egyházak tartottak fenn. * * * * Tildy Zoltánná, a magyar köztársaság elnökének a neje mondotta, hogy Magyarországon 200 ezer árva és 40 ezer elhagyott gyermek van. A gyermekek megmentése nélkül nincs jövője egy országnak se. 1 JAKAB ISTVÁN ÉS TESTVÉREI A legrégibb magyar^ temetési intézet az Egyesült Államokban 8923 Buckeye Road 11713 Buckeye Road CLEVELAND, CEdar WAshlngton OHIO 0384 4421 £32!'
