Erős Vár, 1946 (16. évfolyam, 1-10. szám)

1946-05-01 / 5. szám

1946. MÁJUS ERŐS VÁR 7-1K OLDAL A CLEVELAND WEST SÍDÉI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ OLTÁREGYLETE Weiss Ernő, Kispál József. Csarni Sándor, Szűcs János Bero Erwin és Ihász Lajos és néhai Schwindt Henrik, Vogel Péter 5 éven át. Kántoraink: Kispál Lajos és Jackovich Lajosné, Lösch Teréz. Oltáregyleti elnökök: Özv. Czabán Mártonná 1.937—1941 Szlaukó Mihályné 1941-től ipáig. Alelnökök: Kispál Józsefné 1944—45. Beáth Józsefné 1945 — máig. Az Oltáregyletnek ma közel 70 tagja van, akik mindig szorgalmasan dolgoztak ' az egyházért s az uj templom a­­lapra az idén felajánlottak 2 ezer dollárt, mely összeg bank betéten van. Ifjúsági szervezeteink kö­zül működik: a Vasárnapi Is­kola, a Luther Liga és a Fia­talok Köre és egy állandó ve­gyes Énekkar. Az egyház uj feladatai Vettünk egy uj temlomhe­­lyet a West 98. jSt. és Denison sarkán, ahol már a templom alsó része fel is van építve 22 ezer dollárért. Megindítottuk a gyűjtést s áruba bocsátottuk jelenlegi épületeinket. Ha a jó Isten is úgy akarja, akkor kb. 2 éven belül az építkezést be­fogjuk fejezni s egyházunk modern és minden igénynek megfelelő szép templomban fogja szolgálni népünk evan­géliumi életét. Egy év óta bevezettük az ál­landó angol istentiszteletet, mellyel a vegyes nemzetiségű egyházhiveinket és az ifjúsá­got szolgáljuk. Isten nagy erejében bízunk, mert Ö segített bennünket ed­dig is erőnkön felül és messze­menően a mi terveinken. A jótékonyságból mindig ki vette részét gyülekezetünk s a mostani nagy szükségben méginkább megnyitja majd szivének adakozó készségét minden egyháztagunk. A ma­gyar segélyre| eddig| egy ezer dollárt juttattunk s most a másik ezer dollárt fogjuk a magyorországi evangélikusok javára összegyűjteni. Isten áldását pedig alázat­tal kérjük munkánkra é.s hí­veink hivő életére. EMLÉKEZÉS A MAGYAR PROTESTÁNS GÁLYARABOKRÓL. Szabadulásuk 250-ik év­fordulóján. (Folytatás.) Többször bevált módszere volt az ellenreformációnak, hogy valamely nemzeti ka­tasztrófa után bűnbakul állí­totta oda a protestánsokat, így cselekedtek Wesselényi és társainak szövetkezése után is. I. Lipót korában a csúfos vasvári béke és Zrínyi halála után rettenetes volt Magyar­­ország állapota. Még Katona István, a jeles történetiró is azt mondia: ’’Midőn a hazai dolgok felvi­lágosításhoz fogtam, ezen idők szomorú emlékétől nem csak féltem, de rettegtem.” (Wal­ter Gy. i. m. 6. 1.) Takáts Sándor, a jeles pia­rista historikus is felsóhajt: “Magyar ember szemében el­­mekinzó tudomány az I. Lipót korával való foglalkozás”. Hát akkor mit mondjanak a mi gályarabjaink, Kocsi Cser­gő Bálint, Otrokocsi Fóris, Lá­nyi György, Masznyik, Simo­nides, akik maguk is átszen­vedték azt a kort, társaik kí­nos halálát szemmel látták és megkellett irniok a vésztör­vényszék és a nápolyi ut bor­zalmait ‘‘Narratio brevis, Fu­ror bestiae, Popistisches Ge­­fangniss, Galéria Sanctorum” st. címek alatt, mert a sváj­ciak, hollandiak és a németek is kívánták tőlük. Oly borzalmasak a részletek, hogy a Magyar Kultúra mese­beszédnek meri mondani. Pe­dig az idősebb Révész Imre már 1852-ben méltán Írhatta a költő Lévay Józsefnek: “Nem­zetünk egész történetében nincs egyetlen egy szakasz, vagy pont sem, mely bővebben, részletesebben és többek által meg volna Írva, mint a prot. gályarab papok említett szen­vedései; és amely magasabb, dicsőbb vagy fönségesebb lel­­kületét mutathatná a müveit magyarnak, mint azoknak tör­ténetei Oh Barátom, óriások voltak azok hozzánk képest a­­zon erényekben, melyekben mi csecsemők vagyunk”. (Dtuli Prot. Lap 1926, 33. 1.) A szenvedés gyöngyöket is, költészet, irodalmi becsű éne­keket sajtolt ki a gályarabok leikéből. Ezek is történeti for­rások. S mennyi egykorú levél, album és emlékirat Velencé­ből, Nápolyból, Svájcból, Hol­landiából, mennyi diplomáciai akta, jegyzőkönyv és egykorú nyomtatvány (Apologia Mi­­nistorum), holland és német kiadványok rézmetszetekkel, Séllyei és Harsányi arcképei olajfestményben, melyeket Zü­richben házigazdáj ok, Hospi­­nianus Rudolf készített Meyer Konrád jeles festővel, mint e­­zek az irodalmi és művészeti emlékek az események hiteles­ségéről tanúskodnak. Újabban Thury Etele adott ki egész csomó svájci és hollandi okle­velet. (Adatok. Bpest, 1912.) Miklós Ödön pedig “Holland intervenció” történetét irta meg külön füzetben. (Pápa, 1918.) Tehát nem meséről, ha­nem a leghitelesebb történet­ről van itt szó. (Folytatjuk.) OLVASD ÉS TERJESZD AZ ERŐS VAR T IPOLYI PÜSPÖK ÉS A TESTGYURÓ DOKTOR. Az 1886. év nyarán segédor­vos voltam a városmajori viz­­gyógyintézetben. Egy nap táv­irat érkezett Bécsből. Ipolyi Arnold nagyváradi püspök kérdezte, hogy kaphatna-e pár hétre megfelelő lakást. Az i­­genlő válaszra - ^émsokáira megerS*-, ír*. ** Ipolyi akv',0*o gutaütési rohamon ment át s a féloldali bénulása ellen ke­resett orvoslást. Naponta reg­gel négy órakor kellett hozzá mennem maszirozni a bénult tagokat. Az első napokban megkockáztattam a kérdést, hogyan van Öméltósága meg­elégedve az étkezéssel? — Édes öcsém! Erre egy a­­nekdottával felelek. Első éves klerikus koromban hazamen­­vén vakációra Esztergomból Ipolyságra, apám azt kérdez­te, hogy vagyok megelégedve a szemináriumi élettel? — Elég jól, kedves apám— válaszoltam, — csak a koszt rossz. — Az öreg ur erre tisz­telendő fián önkezével porolta el a reverendát a kezeügyébe akadt léniával, azt mondván: “Nem azért vagy te a szemi­náriumban, fiam, hogy egyél, hanem, hogy tanulj.” No hát, édes doktor, maguknál meg azért vagyok, hogy njeggyó­­gyuljak! Mikor két heti ottlétei után egy reggel gyömöszölöm, azt mondja: "3 — Tudja-e, doktor, hogy ma adja rám az utolsó kenetet? — Akkor, kegyelmes uram, megvallok valamit, amit eddig titkoltam. Eretnek kezek gyúrták eddig a testét! — Hát azt hitte,—szól a fő­pap édes kacagás közt,— hogy én is falusi plébános vagyok?

Next

/
Oldalképek
Tartalom