Erős Vár, 1944 (14. évfolyam, 1-10. szám)
1944-01-01 / 1. szám
1944. Január hó ERŐS VÁR 5 oldal Nehéz Pali újéve Még csak tizenegyóra volt, de már az utolsó kvódert kotorászta ki a zsebéből Nehéz Pali. Ezt ugyan villanyos jegyre tette félre, de hát az még kilenc órakor volt s azóta kétszer annyi észt is eltudott volna inni, mint amennyivel rendelkezett. — No, hadd menjen ez is a. többi után —motyogta, amint odalökte a korcsmáros elé ezt is az utol-só pohár itókáért, — legalább mire haza gyalogolok, kigőzölög a fejem egy kicsit. Amint tántorogva kilépett a kocsma ajtón, a friss szilveszteresti szél belecsipett minden porcikájába. De azért jól esett a dohány füstös kocsmai levegő után a friss, metsző hideget beleszivni tüdejébe. — Éjfélkor otthon is leszek — dünyögte magában, amint tétova léptéknél elindult hazafelé. — Holnap uj év, — gondolta. Uj év, uj veszekedés. —Még gőzös fejjel is tudta, hogy az első valami, amit látni fog, az szegény özvegy édes anyjának könnyektől kisért szeme. Azt is tudta, hogy ezeket a szemeket igen szégyelleni fogja s hogy szégyenét eltakarja, elsői dolga az lesz, hogy veszekedni kezdjen az anyjával. Tudta, hogy szó szót fog követni. Tudta, hogy keserű és komisz szavak fognak röpködni a kis szegényes szobában, mint sziveket, lelkeket zúzó nagy kalapács ütések. Tudta, hogy édes anyjának első szava ez lesz: — Pali fiam, mért is nem térsz már meg az Istenhez? Azt is tudta, hogy ez a mondat kifogja csalni dühödt szivéből az első átkot. Nehéz Pali a holnap reggeli veszekedésnek már a gondolatára is reszketni kezdett a méregtől. Szinte gyenge lett bele. Oly annyira gyenge lett, hogy hirtelen úgy érezte, hogy le kell ülnie valahová. Körülnézett. De csak a járda havas széle kínálkozott ülőhely gyanánt. Hát ide telepedett le, egy villanyoszlop mellé. — Az Isten! — csikorgatta fogait a fagyos útra Pali — ugyan hol volt az Isten, mikor a sors kegyetlen keze mindent kirúgott az életemből ? Mindent, amiért érdemes lett volna élni. Először a munkám vesztettem el, mert valaki jobban tudott hízelegni a formánnak, mint én. Aztán a lány is faképnél hagyott, mert akadt valaki, aki nem a WPA-rt dolgzott. Tiz év nagy idő és még most is folytogatja a torkomat, ha reá gondolok. Ugyan, hova bujt el akkor az Isten. Erre keserűen felnevetett, majd összerázkódott. — Hideg van — mondta. Bizonytalan mozdulatokkal tápászkodott fel a havas járdáról és szeme kutatott egy nyájasabb hely után, ahol meghúzódhatna keserű gondolataival. Egyszerre csak egy nagy tölgyfa ajtó előtt találta magát. Csupa kíváncsiságból megpróbálta az ajtót. Az ajtó csikorogva nyílott ki. Bent félhomály volt, de a kiáramló barátságos meleg beljebb csalta a félig fagyos Palit. Egy raktár szobában találta magát, mely egyetlen világosságát egy oldalajtó tejüvegén beszivárgó fénytől kapta. A- mint szeme hozzászokott a félhomályhoz, látta, hogy a falakon sötét ruhadarabok lógnak, a fal mellett egy pár szék és egy kis asztal. Az egyik sarokban nagy papirdobozok voltak felhalmozva. — Itt egy kicsit megmelegszem, ha ki nem vernek — s aggódó pillantásokat vetett az ajtó felé, honnan a fény ömlött a szobácskába. Leült,. Közel a belső ajtóhoz, hogy hallja, ha valaki közeledne. Éppen vissza akart térni keserű gondolataihoz, mikor egy erős csengő hangra lett figyelmes, mely a barátságos fénnyel együtt ömlött a szobába. — Valaki beszél — szólt meglepetten s közelebb húzódott az ajtóhoz. Most már tisztán hallotta a szavakat: — Szinte hihetetlen — jött az érces hang az ajtón keresztül — hogy akkor, mikor Isten olyan világosan utat mutat a bűnben és sötétségben botorkáló embernek, még mindég akadnak emberek ezer számra, akik nem látják az újrakezdés áldott lehetőségét és akik a helyett, hogy örömmel ragadnák meg az alkalmat arra, hogy a bűn rabláncait magukról lerázzák, inkább az Isten létezését is eltagadják, csakhogy testük bűnös és gyenge kívánságain ne kelljen erőtt venniök.” — Ez neked szól — mondta egy régen elfelejtett hang Nehéz Pali szivében. Pali nem ellenkezett. Dühös se lett, hanem e helyett fülét odatapasztotta az ajtó repedéséhez, hogy minden szót hallhasson. Mire befejezte az ismeretlen hang a beszédet és imára hívta hallgatóit, Pali keze is bátortalanul összekulcsolódott és ajka ügyefogyottan rebegte az ismeretlen hang után az imát: ....és Örök Isten, Mennyei Atyám, hallgasd meg bünbánattal teli könyörgésemet. Jól tudom, hogy az elmúlt esztendőt elpocsékoltam és szent törvényeidet számtalanszor megszegtem. Tudom Atyám, hogy méltatlan vagyok arra, hogy az újrakezdés boldogsága az enyém legyen, de tudom azt is, hogy Te mindezt megadod nékem, Hozzád térő bűnös gyermekednek a Jézusért. Ámen. Nehéz Pali szemeiből hullottak a bünbánatnak drága könnyei. Rekedt hangon ő is utánozni próbálta az éneket, mely diadalmasan harsogott az ajtón keresztül: “Ez esztendőt megáldjad, Ez esztendőt megáldjad, Kegyelmeddel Úristen!”.... Egész hazáig ezt dúdolta. Mikor belépett a házba, édes anyja ott ült a konyha asztal mellett, az Énekes Könyvből olvasgatott. Nehéz Pali kicsit bizonytalanul állt meg a konyha közepén, de azért bátran kibökte: “Boldog uj évet édes anyám! és reggel korán költsön fel ám, mert ezentúl együtt megyünk a templomba”, — ezzel már ment is feküdni. * * * Nehéz Pali már régen az igazak édes álmát aludta s igy nem tudhatta, hogy édes anyja még akkor is ott ült a konyha asztal mellett s könnyein keresztül már vagy századszor olvasta az Énekes Könyvből ezt a gyönyörűséges újévi éneket, hogy: “Ez esztendőt megáldjad, Ez esztendőt megáldjad, Kegyelmeddel Úristen....” (Leffler)
