Erős Vár, 1943 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1943-08-01 / 8. szám
2- oldal vagy két ellemit járt, avagy egyetemi képzettsége van. Mert ez az ÖSSZETARTÁS az egyik fontos előfeltétele annak, hogy a ma gyülekezetét gazdagon megajándékozza Isten Szent Leikével. Ez az “együttlét” azonban nem akármilyen együttlét. Ez az IMÁDSÁGBAN való együtt lét. Más szóval nem a bűnös helyehujában, hanem az Isten nagyságos dolgainak tanulmányozásában, az istentiszteletek látogatásában, az imádságos keresztyén életben kell együtt lenni. Mert az Ur első tanítványai nem “pikniken” voltak együtt. Nem “Kártya-partyn” voltak együtt. Nem nagyszerű “Banketon” voltak együtt, ök imádkozásban, Isteni tiszteleten voltak együtt. Ez az egyetlen együtt lét az, ami meghozhatja a Szent Lélek kitöltését Krisztus népére. Hányszor előfordul, hogy “rézzel, dobbal, nádi hegedűvel” összecsőditjük gyülekezeteink népét egy-egy bankéira, bazárra, piknikre és mikor elmúlik a nagy alkalom megint csak üresen kong a templom. Akkor aztán csodálkozunk, hogy miért. Azért, mert az együttlét csak akkor jelent erőt, ha az imádságban, az Isten tiszteletében merül ki. Ha engedelmesek vagyunk, ha összetartunk és imádkozunk, akkor amilyen buzgósággal ezt a hármas szabályt betartjuk, olyan mértékben ajándékoz meg bennünket Isten Szent Leikével. Mikor pedig Isten Szent Leikével vagyunk gazdagok, akkor nem tehetünk mást, mint a nagy krisztusi parancsnak enged c' mesen, bátran és minden érőnkké' fogunk eleget tenni. Ez a parancs pedig arra kötelez bennünket, hogy “alkalmas és alkalmatlan” időben, minden erőnkkel és tehetségünkkel azon legyünk, hogy MINDEN EMBERTÁRSUNKHOZ közelebb vigyük az Evangélium áldott üzene tét, mely a bűnösöknek megváltást hirdet az Ur Jézus Krisztusban ér örök életet a megtért lelkek számára. így menjünk tehát ELŐRE! (Leffler' f ERŐS VÁR 1943. Augusztus hó ■n m a» ■ «3 j | f rmese az ot csillagról Egy rövidke hir jelent meg a jé multkorában az egyik vidéki magyar hetilapunkban arról, hogy Szakács Sándor és nejének, aki a 217 B avenuen lakik Palmerton, Pa.-ben, az ottani American Legion egy Öt CSILLAGOS szolgálati zászlót adományozott, abból az alkalomból, hogy Szakács Sándor ötödik fia is bevonult az Egyesült Államok hadseregébe. Mikor elolvastam a kis hirt sírtam is, nevettem is. Sírtam, mert hisz’ ismertem én mind az öt Szakács fiút. Ott ültek előttem a Palmertoni magyar Evangélikus egyház kis nyári iskolájában minden nyáron szorgalmasan. Úgy fújták a magyar ABC-t mint annak a rendje, meg a ropogos Petőfi verseket is. Muszáj is volt nekik! Mikor az öreg Szakács bátyám megpederte az ő “hazai” bajuszát, akkor baj volt. Már pedig ő gyakran megpederte, ha valamelyik fia, vagy leánya még csak azt a gyanút is felkeltette benne, hogy nem akarnának nyári iskolába, vagy éppen templomba menni. Emlékszem ezekre a Szakács fiukra igen jól. Hiszen nem volt vasárnap mikor nem ültek volna ott az első padban a palmertoni kis evangélikus templomban minden áldott vasárnap reggel, de délután is, mert akkoriban még délután is tartottak istentiszteleteket a magyar templomokban. Hát én bizony, mi tagadás, megsirattam a palmertoni Szakács fiukat, mert tudom, hogy kedves édes anyjuknak, talán a szive is majd megszakadt, mikor nekik egytől egyig szépen búcsút mondott. Tudom, hogy Szakács bátyám szeméből is kigördült egy-egy könycsepp, pedig ő soha életében nem volt érzelgős ember. De mikor arra gondoltam, hogy az Amerikai Légió palmertoni osztálya egy szolgálati zászlóval ajándékozta meg Szakácsékat, megvallom nevettem. Nevettem örömömben, és arra gondoltam, hogy ime a magyarok Palmertonban is “beérkeztek Amerikába. Nagy szó cím az Lalmertonban, mikor az A- mtuikai kegio tagjai arra szánják magukat, hogy elinduljanak a kis Vai os angol negyedéből az idegenek negyedebe, ahol csak "kompánia'' házak kapaszkodnak görcsösen a hegyoldalba, ahol csak az AUC betűivel jelölték meg a város atyák az ucca neveket, mert hát ott úgy is jó volt. Csak a Palmertoniak tudják, hogy milyen nagy szó ez. Éppen ezért örvendeztem és arra is gondoltam, hogy milyen nagyon igaza van a Szentirásnak, amikor azt mondja, hogy “az utolsókból lesznek az elsők.” Mert ime egy család akadt Palmertonban, egy magyar bevándorló család, aki öt szép szál derék fiút adott e hazának. És ami mégis igen szép Amerikában az éppen ez — nem akarták ezt eltitkolni, nem akarták ezt a nagy ádozatot lekicsinyleni, de Palmerton kis városának egész népe levett kalappal állt meg egy szerény bevándorló család szerény “kompanyia” háza előtt, hogy tiszteletet tegyen egy magyar embernek és egy magyar asszonynak, akik nem maradtak adósok Amerikának azért, hogy nekik az ő nagynagy gazdagságából egy tisztességes darab kenyeret juttatott. Ragyogjatok ti “ÖT CSILLAGOK” ott a palmertoni kis B avenuen. Ragyogjatok fennen. Hirdessétek büszkén, hogy egy szerény magyar evangélikus család menynyit adott ennek a Hazának. Most még csak azt kívánom, hogy ennek az igaz mesének boldog vége is legyen. Jöjjön haza mind az öt Szakács fiú és ha majd a Palmertoni American Legion megint masírozik, ott masírozzon büszkén velük a Szakácsék öt derék száll fia is, éppen, egészségesen, boldogan. * * * Semmi sem maradandó csak az, amit Istenért és másokért teszünk. Amit csak magunkért teszünk, az múlandó.
