Erős Vár, 1941 (11. évfolyam, 5-12. szám)
1941-12-01 / 12. szám
1941 December hó ERŐS VÁR 7. oldal KRITIKA Nem igen dicsekedhetünk azzal, hogy sok elismerést kapnánk lapunk szerkesztéséért vagy tartalmáért. Ha valamit kapunk, az inkább kritika. Nem azért, mert lapunk rosszabb talán, mint a többi egyházi vagy akár világi lap. Mert nem az. Inkább azért, mert a magyar ember jobban szeret kritizálni, mint elismerést adni. Ez már igy van. mióta magyar a magyar és nem is várjuk azt, hogy a magyar ember kedvünkért megváltozzon. Végeredményben úgy is Isten akaratát akarjuk teljesíteni lapunk szerkesztésével abból a célból, hogy az emberek az üdvösség megismerésére eljussanak. Már pedig ha ez az akaratunk és célunk, akkor nem kereshetjük az emberek tetszését, mert az apostol szava szerint is “Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.” És tudvalevő dolog, hogy az embereknek igen sokszor nem tetszik az Isten akarata. Még Jézust is meg akarták kövezni és végül is keresztre feszítették, csak azért, mert Isten irgalmas akaratát akarta megismertetni egy olyan világgal, mely arról nem akart tudni. Különösen éles kritikában volt része e sorok Írójának lapunk augusztusi számában “Élősdiek” címmel megjelent cikkéért. A különös az, hogy nem azok ütköztek meg rajta, akikre a kifejezés ráillik, hanem azok, akiknek egyáltalán nem ingük az egész. Milyen érzékenyeik is az emberek, ha róluk van szó. Jézus Urunk a farizeusokat “mérges kígyók fajzatainak” nevezte és senkisem mondhatja, hogy ez a kifejezés teljes összhangban volna az úri társalgás illemtanával. Pál apostol meg egyenesen kijelentette, hogy “átkozott legyen,” aki másként hirdeti a Krisztus evangéliumát, ami szintén nem keztyüs kézbe bujtatott jókívánság. A biblia nem igen válogatós a kifejezésekben akkor, mikor Isten szent dolgairól van szó. Sőt: az udvariasság ezen a téren nem íkötelező. Ellenkezőleg, mikor azt látjuk, hogy az emberek nem adják meg Istennek azt az alázatot, szolgálatot és hódolatot, ami neki kijár, akkor nem jóindulatú megbocsájtásnak, hanem a SZENT HARANGNAK van egyedül helye. Bocsássunk meg akkor, ha minket bántanak meg, de nincs helye a bocsánatnak azokkal szemszemben, akik megszomoritják az Istennek lelkét. Sajnos a gyakorlatban fordítva csináljáik az emberek. Nem kis elégtétel ezért e sorok írója számára, mikor az “Ecclesia Plantanda” (az amerikai missziói hatóság sokezer példányban megjelenő havi lapja) legutóbbi számában egy kis cikk jelent meg, melynek tartalma csaknem azonos az “Élősdiek” cimen megjelent cikk tartalmával. Az amerikai nagy lap irója “CHURCH TRAMP”-nék nevezi azt. aki “lelki táplálékot és templomos életet keres a mások költségére, miközben ujját se mozdítja, hogy a teher hordozásban résztvegyen. Tiszta prédikálás és komoly lelkészi látogatás a gyülekezet népének határozott állásfoglalásával együtt megreformálhatja A KERESZTYÉN KÖZÖSSÉG EZ ÉLŐSDIEIT.” Ha az amerikai egyház tekintélyes hivatalos lapjában “élősdi” és “tramp” elnevezést kap az ilyen ember, akkor már nem szégyenkezhetünk amiatt, hogy lapunkban ily cikk megjelent. Sőt! Azt mondhatjuk, hogy lapunk egy színvonalon áll a legjobban szerkesztett amerikai hivatalos egyházi lappal s ez nem kis dolog! Rettmann. HÁROM TEMETÉS — Elbeszélés — Irta: Rettmann Farkasné (Folytatás) III. Huszonöt év elmúlt. Két öreg anyóka virraszt egy kopott szűk kis szobában, egyszerű, fekete ravatal mellett. Ilona és Mária. Sokáig ülnek csöndben és imádkoznak. Aztán egyszerre csak megszólal, kissé selypitve, de a régi folyékonysággal Ilona: — Édes Máriám, azért kérettelek ide, mert arra gondoltam, hogy te mindig olyan szeretettel beszéltél a megboldogultról. Az utóbbi években már egy barátja sem volt. Látod, ötven gyászjelentést küldtem ki, de senkise jön el a temetésre ,mindenki csak kimenti magát. — Ha tudtam volna — sóhajtotta Mária — meglátogattam volna, hiszen már évek óta én is itt lakom, de mindig azt hittem, hogy a lányánál van Californiában. Mikor a második férjét temettük, akkor mondta, hogy csak az a vigasza, hogy most már Macáékhoz mehet lakni. Megláthatja végre az unokáit. Hát azt hittem ... — Igen, úgy is volt — vág közbe az első lélekzetvételnél Ilona — csakhogy itt egy kis hiba csúszott a számításába. A fia halála után Teri minden ambícióját abba vetette, hogy a lányát majd jól férjhez adja. Már nem törődött annyit a maga külsejével, hanem Macát ápolta, öltöztette, társaságba vitte. Ezt is túlzásba vitte, mint mindent. Amit most mesélek, azt nem másokól tudom, hanem magam láttam. Mindig hívtak, hogy egyszer töltsék már velük egy hetet. Végül is egy karácsony hetére felutaztam hozzájuk. (Folytatjuk)
