Erős Vár, 1940 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
5 Oldal 1940 Január hó ERŐS VÁR miniiMiiiiiiiiuiiiiiiMiiiiuiiiiiiiir.iiuMimiiiinuiiiiiiiimiuiiiMiiiiiiiuiiMiiiiiiiiMinuiiiiiiiuiiiiiiMiiiicimiiiiuiiiimiiiiiuiiiiiimiiiuiiiiimiiioiiiiiimiir ! GYÚRÓ ANDRÁS TÖRTÉNETE ! | Irta: LEFFLER ANDOR ^miiimuiimimiiiEiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiEiiiiiiiiiHiiiiiiiiiuimiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiniiiiiimiiiEJiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiciiMMiiiiiiiuiiiiiiiiiiioiiiiiiiiiiíc YURÓ ANDRÁS kemény ember volt. Különösen mikor haragudott. Most pedig haragudott igazából. Úgy vágta le a nagy esztergapadra a forrasztó lámpát mintha keresztül akarta volna rajta dobni. Nagy nehéz börkeztyüit odavágta melléjük. Pedig máskor különösen szombaton délben nem igy szokta kenyérkereső szerszámait letenni Gyúró András. Becsülte ő a munkáját, becsülte ő szerszámait. De most mérges volt reggel óta. Nem is reggel óta, hanem meg este óta. Hogy is ne lett volna mérges, feldühösitette a pap. Hogy még neki Gyúró Andrásnak fog leckét adni a pap arról, hogy ki az első az életben. Jobban tudja ő azt. Úgy jött ki Amerikába mint az ujjam, se inge, se pénze nem volt. Húsz esztendei keserves munkával kereste azt amije van. Húsz esztendeig izzadt nappal a gyárban este a lámpa mellett, hogy megtanulja a forrasztás mesterségét. Most van szép háza, igaz van rajta jócskán adóság, van szép családja, van autója, van jó állása. Ezért bizony nem a jó Isten dolgozott, hanem Gyúró András. Neki ne mondja a pap, hogy ki van az első helyen, ő tudja. Gyúró András van az első helyen! Úgy bizony. Meg is mondta annak a papnak, hogy ne vesztegesse az idejét őrá. ő bizony nem fog templomba járni, ő kijárta az amerikai gyárak iskoláját, neki nem kell a pap kenetes beszéde. ő tudja amit tud. Hidjen ki mit akar, ő biz’ azt nem bánja, de neki is hagyjék békét az a pap, mert erre, arra . . . Még akkor is morgott, mikor kibontotta a borítékot és olvasatlanul zsebébe csúsztatta az ezüst és réz pénzecskéket és szeretettel simogatta a ropogó husz-dollárosokat. Tizenkettő volt belőllük. — Ez van az első helyen, Feri — mordult a mellette álldogáló segédjére — Ha pénz van, akkor minden van. — Ühüm — nyögte ki erőltetett vigyorgással Feri, mert ő tudta, hogy nem jó Gyúróval kikezdeni, mikor haragszik. — Ma száz dollárra kerekítem le a fizetést a kocsmába —: vágta oda büszke dacossággal az ámuló Ferinek. — Majd megmutatom én, hogy Gyúró Andrásnak jár először köszönet ezért a keresetért ! Mikor a kocsmában az asztalra vágta az első ropogó huszdollárost, mint a frissen öntöt mézt a legyek, úgy lepték körül Gyúró Andrást a cimborák. Egyik pohár a másik után, egyik huszas a másik után került a pultra, de a harmadik huszas után már Gyúró András csak nagyon homályosan emlékezett a történtekre. A korházi ágyon mikor felébredt hirtelen csak arra tudott gondolni, hogy irtó módra fáj a bal karja. Emelni próbálta, de nem lehetett. Nagy vastag G. fehér gipsz kötés volt rajta. ‘El van törve’, ébredt rá ijedten. Körülnézett a korházi szobában. Egy nagy kövér, ismeretlen, mogorva arcú ember ült szótlanul az ágya mellett. ‘Hát ez kicsoda? Meg mit akar??’ gondolta magában. Csak nagyon lassan, mintha egy végtelen ködön kellett volna agyának átmászni, kezdett viszszatérni emlékezetébe a rémes szombat este. Emlékezett, hogy mikor a korcsma ajtón kilépett a délutáni eső megfagyott a járdán s majd elvágódott. A gépet is nehezen tudta megindítani. Az ablakra fagyott jégtől se látott rendesen. Aztán már csak arra emlékszik, hogy hirtelen, mint egy rémkép a semmiből bukkant fel előtte egy uccakeresztezés vörös jelzőlámpája. Próbált fékezni, de a tükörsima utón mint a villám fordult meg a gépe s hátuljával az egyik gyalogjárót elcsapta, majd oldalt belevágta magát a jelzőlámpa vasoszlopába. Még hallotta a tört ablakok csörömpölését és aztán minden sötét lett előtte. Ijedten döbbent rá a rémes igazságra — ‘Valakit elgázoltam’. Most már kezdte érteni, hogy mit keres a szobában ez a nagy, mogorva, kövér ember. ‘Rendőr ez’ — gondolta — ‘rám vigyáz, hogy el ne szökjek.’ Egy végtelennek tetsző idő után kinyögte a kérdést, aminek a feleletétől jobban félt mint a halától —• ‘Meghalt?’ Még nem — felelt a detektív — de még nincs túl a veszélyen. Talán megsegíti magát az Isten. Minha kést szúrtak volna Gyúró András szivébe. Az Isten! No, ha az Isten most igazságosan fog ítélni, akkor régen rossz neked Gyúró András! — gondolta. Nagyon kicsinek, fáradtnak és tehetetlennek érezte magát. Ha őt megsegitené az Isten! Jaj, dehogy segíti! Nem őt. De azért csak csökönyös egyformaságban mondogatta magában — Jaj Istenem, meg ne halljon, Jaj Istenem meg ne halljon. Jaj Istenem, meg ne halljon. Mikor másnap reggel felébredt már nem ült az ágya mellett a defektiv. Az ápolónőtől kérdezte — Jobban van már az, akit elütöttem? ‘Igen’, felelte az ápolónő és egy kis bátoritó mosoly volt az arcán. Gyúró András nagyot sóhajtott. De csak ő tudta, hogy abban a sóhajban milyen nagy erős fogadalom volt. Gyúró András fogadalmát csak három hónap múlva tudta beváltani. Szemei könnyel teltek meg, mikor a lelkész botra támaszkodva, erősen sántítva, megállt az oltár előtt és szelíd hangon mondta — ‘Imádkozzunk!’ Gyúró András nagyon mélyen lehajtotta fejét a padban és nagy-nagy buzgósággal mondta a lelkész után: ‘Isten, alázattal borulunk le. Teelőtted, kinek szent kezében van minden. Te vagy az, akinek köszönhetünk mindent amink van. Te vagy az első helyen a mi sziveinkben.’ Csak ennyit
