Erős Vár, 1940 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1940-03-01 / 3. szám
2 Oldal ERŐS VÁR 1940. Március hó < ■ > «b ELVÉGEZI ETETI... JÁNOS, 19:30. Irta: WESSELÉNYI MIKLÓS Isten FIA legyőzve, meghalva... Úgy a szivünkbe markol ez a jelenet. Bezárt ajakkal, némán, becsukott szemekkel, vérbe borult testtel függ a kereszten. A világtörténelem legnagyobb tragédiája befejeztetett. ...Isten Fia halott... Ráborul a Golgothára a leggyászosabb sötét este. Szinte lélegzetet visszafojtva gyászol a természet a dermesztő csendben. A legenda szerint még a madárkák is elhallgattak. Ott áll mint egy felkiáltó jel a sötétségben a kereszt, gyalázat fája, rajta megfeszítve a Názáreti. A Mester környezetének lelkében fájdalmasan zokog a szeretet. Valaki átkarolja a keresztet, Bűnbánó Magdolna az. ő az első, aki a megváltottak közül könnyekben rója le hálálját. Mesterének vére csöndesen csurog alá a Golgotha szomjas földjére. És csend . . . Egész mindenséget átfogó, szivet dermesztő csend, amelybe csak a szerető szivek fájdalmasan vonagló nagy szeretete zokog bele. Sötétségbe borult a világ, mert vérbe akarta folytam az Igazságot, kioltani a Világosságot, hogy a sötétségnek szolgálhasson. Az első bűnnel megnyíltak a gonoszság özönének zsilipjei, végighullámzott a földön és elmosta Isten nyomait a lélekben. A több ezer év óta fuldokló emberiségnek a Golgothán emelkedik gyászos sötétségben a haláltól való szabadulás utjának első irányjelző oszlopa, az üdvőzség első mentőgerendája: Krisztus keresztje. Csönd és sötétség . . . Ezzel mindennek vége ? Nem! A Gethsemáne kert olajfái közül rémes, kétségbeesett üvöltés hallatszik . . . Judás vad sikoltása, amely belehasit a drámai óra gyászos csöndjébe. Judás az áruló jutott a kétségbeesés útvesztőjébe, ahonnan menekülni nem tud. A nagypéntek sötétségénél sötétebb az ő kétségbeesése. Pedig mintha látná a kereszten függő jóságos Mesterének arcát. Behunyt szemeit. Minden késő, nem tudja meglátni. Pedig mennyit érne most neki csak egy tekintet is . . . De az ö számára elveszett minden. Ég és föld, Isten, a jó Mester. Vad kétségbeesésben, idegeinek rettenetes megfeszülésével felakasztja magát . . . Judás rémes sikoltásában mintha az egesz világ jajkiáltását hallanánk. Ebben a sikolyban benne volt a zsidó gőg és féltékenység, amely nem bírta el a Názáreti tekintetét, nem állhatott meg előtte. Farizeusi, irástuldói gőg volt az, amely Krisztust megfeszítette. Nem bírta ki az abszolút szépség, tisztaság, erény, jog és becsület, erkölcsi és lelki nagyság tekintetét, amely a Názáreti két szeméből áradt felé. Ez a szellem ma is él és vak gyűlöletében, leigázott tehetetlenségében ma is “Feszítsd meg”-et kiált, és Barabbást követeli. Pénzsóvar judáslelkek most is vannak és belevegyülnek az élet nagy lármás piacának a tömegébe és vezetnek a kufári alkudozásokban. Náluk minden eladó és minden megvehető. Mintha élettörvénnyé vált volna bennük minden judási vágy, szégyenkezés nélkül belekiáltják a tömegbe: “Mit adtok nekem és én kezetekre juttatom őt.” Aranyért, csengő pénzért veszek és eladok hitet, becsületet, jellemet, mindent odaadok, vegyétek meg! Mit adtok érte? És cseng a pénz, ropognak a bankók és az emberek odaadnak becsületet, tisztességet, meggyőződést, Krisztust, Egyházat, Evangéliumot. Mindent odaadnak . . . A judási lélekkel karöltve jár napjainkban, 1940 évvel a Golgotha tragédiája után a pilátusi gyávaság lelke is, amelynek van meggyőződése és hite. Van vallási felfogása és kijegecesedett erkölcsi világnézete. Emberek ezek, akiknek földi és öröü^;létről, jóról, erényről, becsületről még van fogalmuk. De gerinctelenek és gyávák. Mossák kezüket és félrebujnak a felelősség elől, amikor keresztre feszitik az igazságot. Véresre vesszőzik az ártatlanságot és megkinozzák a becsületes őszinteséget. Ezek a Pilátusok is kezeiket mossák és kegyesen bejelentik: “Ártatlan vagyok ez igaznak vérétől, ti feleljetek érte!” Ezek azok, akik az igazság megvédelmezéséért nem tesznek semmit. De mit eredményez az igazság megtagadása? A Gethsemane kertből hangzó judási sikolyban erre a kérdésre is van felelet. Judási kétségbeesést . . . Jaj a gyávák mosakodásának, kétszimü tehetetlenségének, amikor kivonják magukat a felelőségérzet alól. Pedig ezzel mindenki tártozik hitének, egyházának, családjának és önmagának. Ettől a felelősségérzettől nem lehet gyáván elmenekülni, anélkül, hogy a pilátusi gyávaság ne a judási kétségbeesésben találna véget. Vannak szigorú elkölcsbirák és szemforgató kritikusok, akik követ dobnak a pénzsóvár Judásra, a Jézus hatalmára féltékeny és gyűlölködő zsidókra, Pilátusokra, akik kivonják magukat a fele-
