Erős Vár, 1939 (9. évfolyam, 1-11. szám)

1939-06-01 / 6. szám

Negyedik oldal ERŐS VÁR” 1939 junius hó igen jó anyagi vagyonnal birt. Úrvacsorá­val óhajtott élni. Azonban kisült, hogy egyetlen lányával már évek óta haragban van s a leány egyetlen egyszer se látogatta meg betegségében s évek óta nem is találkoztak. A lelkész közbenjárására kibékülnek s az Úr­vacsorát íelevehette a beteg. Megkéri a lel­készt, hogy a végrendeleti megírásában le­gyen segítségére, annál inkább, mivel az egy­házról és az árvaházról is megakar emlékezni. A végrendelet elkészül. Jut egy ház a leány­nak, pénz is sőt még igen szép ajándékok má­soknak is. Azután előkerül egy adósság levél, amit a lelkész kezébe helyez a beteg. Itt van Tisztelendő ur egy 700 dolláros adósság levél. Legyenszives hajtsa be a tartozást s abból 500-at adjon át a lányomnak, a megmaradó részt pedig az esetleges kiadások levonásával felezze meg az egyház és az árvaház között. Piruló orcával megnézi a lelkész: 11 éves adósság. Az asszony sohase tudta behajtani. Az egyház lelkésze azonban legyen egy lehe­tetlen tartozásunk a kollektora, esetleg peres­kedjen, szemtelenkedjen, huzza ki másnak a tüzből a gesztenyét s azután megszégyenítő koldus filléreket adjon egyházának és intéz­ményének. Gyalázatos vissza élés ez a jóté­­konság nevében. Ilyet nem lehet és nem sza­bad tennünk. Ez nem Isten dicsőségére tör­tént. Ez nem adomány hanem csalás. Azt hi­szem minden jó érzésű ember pirulna ilyes­miért. Az adományozásnak van Istentől rendelt módja. Aki adni akar, az adjon és ne zsidos­­kodjon. Imádsággal csak annak a nevét lehet kiejteni, aki Isten szerint szolgálni akar. Van­nak pénzügyek, amik csak Isten előtt hozzák mek a kamatokat. Van végrendelet, amelyik korona az élet végen, amelyik megdicsőit. Hiszem, hogy sok név fog még fényesen ragyogni az amerikai magyar evangélikusság életében. S hiszem azt, hogy Isten talál olyan magyar evangélikust, akit azért enged be az Ö örökké való országába, mert a Krisztus ál­tal hűségesen rendelkezett a reá bízott va­gyonnal. (Brachna) GYERMEK ROVAT Szerkeszti: RETTMANN FARKASNÉ DÄVID GYÖNYÖRŰ tavaszi vasárnap délután volt és a gyerekek és a vasárnapi iskolai tanitónéni, meg a tisztelendő bácsi ki­mentek pikniket tartani. Oly szépek voltak a virágzó és zöldelő és oly gyöngyörüen da­loltak a madarak, hogy mindenkinek a szive tele volt csordultig boldogsággal. Mikor meg­uzsonnáztak, a tisztelendő bácsi leültette a gyerekeket a fiire és azt mondotta: “Ugy-e jó itt lenni az erdő szélén és a finom zöld füvön hemperegni—(“de még mi­lyen jó!” kiáltották közbe sokan) de nem min­dég volt a gyerekeknek ilyen jó dolguk. Itt van például a Bibliában Dávid, aki már kicsi korában dolgozott és a bárányokat őrizte. Persze ti azt hiszitek, hogy az nem volt nagy muna, de tévedtek. Nemcsak hogy nagy mun­ka volt ilyen kis fiúnak, hanem nagyon veszé­lyes is volt. Tudjátok-e, hogy miért!” Felpattant Évike a fűről és úgy kiáltotta: “Az oroszlánok miatt!” “Jól tudod, kislányom—dicsérte a tisz­telendő bácsi-—-bizony az oroszlánok megtá­madták a bárányokat. Egyet el is vitt egy nagy oroszlán. De Dávid nem ijedt meg. Nem hogy elszaladt volna hanem utána eredt az oroszlánnak és tudjátok-e hogy mit csinált? Megmondom nektek úgy ahogy Dávid maga beszélte el: “Elmentem utána és levágtam és kiszabaditám a bárányt a szájából, mikor pe­dig ellenem támadott, megragadtam szakállá­­nál fogva és levágtam és megöltem őt. Mit gondoltok gyerekek, hogy tudta Dávid ezt megtenni?”

Next

/
Oldalképek
Tartalom