Erős Vár, 1939 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1939-05-01 / 5. szám
1939 május hó ötödik oldal “ERŐS VAR” szeretetre, hogy az Isten még nagyobb dolgok elvégzésére tartsa méltóknak őket. Azok, akik az amerikai magyar egyházi életben munkálkodnak, azok tudják igazán méltányolni, hogy mennyi áldozat, mennyi lemondás, mennyi imádság, mennyi munka, mennyi küzdelem, mennyi csüggedés, mennyi lelkesedés van egy-egy ilyen huszonöt esztentendőnek a történetében. Mikor pedig a buffalói ünneplő közönség piros Pünkösd szép napján megáll az Ur házában, hogy hálát adjon az egek Urának megtartó kegyelméért, érezze azt, hogy övelük egymtt ezer és ezer magyar evangélikus hivő esedezik az Istenhez azért, hogy őket nagy és szent eszköznek használja fel a jövőben a Krisztus Országában. (Leffler.) Mese az Angyalról Irta: Richards E. Laura Fordította: Nt. Leffler Andor ff DES ANYÁM” kérdezte a gyermek, “vannak . igazán angyalok ?” “A szent Könyv azt mondja, hogy vannak” felelt az anya. “Igen” szólt a .gyermek “láttam képeket is róluk. De te láttál e már valaha angyalt, édes anyám ?” “Azt hiszem, hogy igen” felelt az édes anya “de nem úgy volt öltözve, mint az ángyát a képeken.” “Én keresek egy angyalt!” kiáltott hirtelen a gyermek “kimegyek az országúira és sokáig, sokáig, nagyon sokáig, egészen addig fogok szaladni, mig találok egy angyalt!” “Az nagyon jó lesz!” mosolygott az édes anya. “De én is veled megyek, mert te még nagyon kicsi vagy, hogy egyedül messze szaladhass.” “Nem is vagyok kicsi” felelt sértődve a gyermek “hiszen már nadrágom is van. , Én nagy vagyok!” “Bizony nagy vagy.” mondta az(édes anya “el is feledtem! De olyan szép napsütéses idő van hogy én is szeretnék járkálni egy kicsit.” “De te olyan nagyon lassan jársz a santa lábaddal.” “Pedig gyorsabban tudok lépkedni, mint te gondolod,” mondta az anya. És elindultak. A gyermek szaladt és ugrándozott, az anya pedig olyan bátran és szaporán lépkedett utána a sánta lábával, hogy a kis gyermek csakhamar el is feledte, hogy anyja sánta volt. A gyermek előre szökdécselt. Egyszer csak jött egy szép hintó, melyet négy fehér ló húzott. A hintóbán ült egy szép hölgy, aki bársonyba és prémekbe volt öltözve és kócsagtoll lengett a kalapján. A sok drágakőtől és aranytól csak úgy csillogott a ruhája és szemei még ragyogóbbak voltak minden gyémántnál. “Te vagy-e az angyal?” kérdezte a gyermek, amint szaladt a hintó mellett. A szép hölgy" nem felelt, hanem miután hidegen végignézte a kis maszatos gyermeket súgott valamit a kocsisának. A kicsis ostorával a lovak közé vágott, mire a lovak gyorsan neki iramodtak és a kocsi csakhamar eltűnt a kanyarodónál. Nem maradt más ,a kocsi mögött, csak egy nagy porfelhő. A por a gyermek szemébe, szájába ment és szegényke elkezdett köhögni, prüszkölni. Levegő után kapkodott és szemeit törülgette. Nemsokára édes anyja is odaért és kék köténye csücskéjével letör ;lte arcáról a port. “Az nem volt angyal” mondta szomorúan a gyermek. “De nem ám!” mondta az édes anyra. “Még csak nem is hasonlított az angyalhoz!” A gyermek tovább szökdécselt az utón. Jobbra, balra ugrándozott s az ut egyik oldaláról a másikra szaladt. Az anya követte, ahogy sánta lábától tellett. íme, egyszer csak a gyermek szembe találkozott egy gyönyörű leányzóval. A leány tiszta hófehérbe volt öltözve. Szemei olyanok voltak, mint kék csillagok, arcának pirulása olyan volt, mint a fehér hó alól kibukkanó rózsák. “Te biztosan egy angyal vagy!” kiáltott fel örvendezve a gyermek. A leányzó még jobban elpirult és szebb volt mint annak előtte. “Te édes kicsi gyermek!” mondta. “Valaki más is ezt mondta nekem, éppen tegnap este. Tényleg úgy nézek ki mint egy angyal?” “Te angyal is vagy!” bizongatta a gyér-
